hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Blatter távozása
Korrupció, hatalmi érdekek a FIFA-botrányban

2015. 06. 11.
„Sokkal több letartóztatás lesz, és még több bizonyíték kerül majd napvilágra a korrupcióról” – így kommentálta a Heteknek az utóbbi napok Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel kapcsolatos eseményeit a Nemzetközi Sportbiztonsági Központ illetékes részlegigazgatója. Chris Eaton – aki korábban éppen a FIFA biztonsági igazgatója volt – meg van róla győződve, hogy Sepp Blatter távozásával a világszervezet újjászületésének tanúi lehetünk. Az újraválasztása után négy nappal leköszönő elnök egyik munkatársa szerint azonban a korrupciós ügyek csak apropóként szolgálnak egy sokkal nagyobb hatalmi játszmában.

Kedd estig kérdéses volt, hogy Sepp Blatter, aki a múlt héten csatát nyert azzal, hogy ötödször is újraválasztották a FIFA elnökének, megnyerheti-e a szervezet körül zajló háborút. A kérdésre ő maga adott választ azzal, hogy kedden bejelentette: lemond a szervezet vezetéséről, és egy rendkívüli kongresszus választhatja majd meg utódját.

A távozás

„Átgondoltam az elnökségemet és az életem elmúlt 40 évét. Ezek az évek szorosan kötődtek a FIFA-hoz. A legjobbat akarom a labdarúgásnak. A választások lezárultak ugyan, de a kihívások, amelyek előtt állunk, még nem. A FIFA-nak alapos szerkezetátalakításra van szüksége” – kommentálta saját döntését a 79 éves „Öreg”, akit 1998-ban választottak meg először elnöknek, de már 1975-től a világszervezetnél dolgozott, 1981-től pedig főtitkárként vett részt a FIFA irányításában. Hogy ki lehet az utódja, arról természetesen csak találgatások lehetnek, felmerült az UEFA-elnök Michel Platini neve is, de Blatter mostani kihívója, Ali bin al-Husszein jordán herceg sem zárta ki, hogy újra ringbe száll.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!