hetilap

Hetek hetilap vásárlás
 Mindent az anyagért
Ahol már az ötéves kisfiú is tudja, hogy a katica nem bogár

2015. 05. 21.
A zsálya nem virág, a kristály nem valamiféle kőzet, a katica pedig nem bogár – ezt már a legkisebb gyerek is tudja számos magyar településen. A felsorolt szavak a magyar kistelepüléseken élő fiatalok által nagy mennyiségben használt drogokat jelölik. A helyzet túlzás nélkül drámai: egy alföldi kisvárosban készült riportunk szereplői szerint az sem lenne meglepő, ha a helyi roma fiatalok többsége fogyasztó lenne.

„Ha akarod, egy telefon, és öt perc múlva itt van a kristály, vagy amit akarsz” – mondja Balázs, miközben egy üdítő felett beszélgetünk a helyi drogfogyasztási szokásokról egy alföldi városban, amelynek nevét nemcsak azért mellőzzük, mert a téma érthetően nem használna a turizmusra nagy hangsúlyt fektető településnek, hanem azért is, mert szakértők szerint a probléma az egész országban megjelent az elmúlt években Borsodtól Baranyáig. Interjúalanyunk soha nem fogyasztott még drogot, és könnyen lehet, hogy ezzel környezetében a kisebbséghez tartozik. Viszont tinédzser lánya és annak barátja is rendszeresen zsályázik, miközben az iskolát hanyagolják, és folyamatosan leépülnek szellemileg. „Ez egy nagyon káros divat és szinte mindenkit érint. Már az öt-hat évesek is tudják, hogy mi az a zsálya vagy a kristály, számukra sajnos ez válik természetessé” – mondta, megjegyezve, hogy a mentőket rendszeresen riasztják a romák lakta utcákba azért, mert valaki drogozás közben rosszul lett. „Legutóbb egy 12 éves gyerek halt meg majdnem” – állítja.

Lövöldöző paradicsomok

Az egyik helyi általános iskolában külön tanóra keretében beszélgetnek a drogok veszélyeiről. Az egyik ilyen előadáson ötödikes és nyolcadikos diákok tapasztalatait hallgatva egyáltalán nem tűnik túlzásnak a fenti helyzetleírás. „A haverom múltkor kristályt szívott, aztán azt haluzta (hallucinálta – a szerk.), hogy a paradicsomok lövöldöznek rá, és annyira megijedt, hogy felmászott a szekrény tetejére” – magyarázta egy 14 éves srác. Társai egymás után sorolták a legnépszerűbb drogokat: zsálya, kristály, katica (hogy ezek pontosan milyen szerek, arról lásd keretes írásunkat). Többségük ismer olyat, aki használt kábítószert, sőt, egyikük maga is beismeri, hogy zsályázott már – bár részleteket nem hajlandó elárulni. Egy ifjúságvédelmi szakember viszont elmondja: az illető többször is kábultan érkezett az iskolába.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!