hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az Iszlám Államé a világ legjobb propagandagépezete
A propagandaháború villámgyors malmai

2015. 03. 26.
Az Iszlám Állam nevű halálszekta, mely jelenleg is ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria egy Nagy-Britannia méretű területét, a világ legjobb propagandagépezetével rendelkezik, mely nyugati médiabirodalmak színvonalán- és hatásfokán működik. Nem véletlenül.

„Az arab tavasz utáni politikai visszarendeződések hatására hihetetlen mennyiségű, a demokráciából és a politikából kiábrándult fiatal arab válaszolt Ibrahim al-Kurejsi (ismert még Abu Bakr al-Bagdadi néven is), az Iszlám Állam önjelölt vezetőjének a hívására, hogy csatlakozzanak a frissen kikiáltott kalifátushoz. Ezek az emberek vitték magukkal a szaktudásukat is, olyan kurrens ismereteket, melyeket nyugati típusú egyetemeken sajátítottak el. Ezt pedig kamatoztatták is a kalifátus hasznára” – meséli egy neve elhallgatását kérő radikális muszlim imám Kairóban, amikor az Iszlám Állam propagandagépezetéről beszélgetünk.

Egyiptomban jelenleg törvénytervezet, hogy csak az taníthat a mecsetekben, aki rendelkezik a kormánypárti Ál-Ázhár Egyetem által kiállított végzettséggel, ezért az óvatosság. „Rengeteg friss diplomás, szakképzett egyiptomi muszlim ment el a raba’a-i vérengzés (a 2013-as katonai hatalomátvétel) után, a Sinai-félszigeten pedig az Ánszár al-Bájt al-Makdisz a kalifátus Sinai-provinciáját” – mondja az imám, majd hozzáteszi: „Egyiptomnak mint mindegyik szunnita arab államnak, komoly problémája az Iszlám Állam és annak propagandája. Kormányzati szintű hatásos választ azonban még nem sikerült adni a problémára, hiába határolódtak el a jelentős vallási intézmények. Az Iszlám Állam propagandájának a hatására folyamatosan mennek el az emberek.”

A kezdetek

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!