hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sógorterror
Mindent elkövettek, hogy ne maradjon nyoma a gyalázatnak

2014. 10. 11.
Az aradi vár eredeti rendeltetése napjainkra sem változott meg, katonai terület. Belépési engedélyt a Bukarestben székelő román Hadügyminisztérium adhat. E sorok írója a Budapestre akkreditált román katonai attasé segítségével jutott be a tiltott területre. A várban a hódmezővásárhelyi magyar honvédség román testvér­alakulata tartózkodott, és 1919 óta magyar állampolgár nem léphetett a területre. Kivéve 1944 augusztusának pár napját, amikor a magyar honvédség pár napra bevonult Aradra. Katonáink Világosig nyomultak előre, hogy azt követően a szovjet túlerővel szembesülve visszavonuljanak.

A Maros folyónak e területen ősidők óta volt átkelést szolgáló gázlója, melynek védelmére eleinte föld-, majd favárat emeltek. Az első feljegyzett hírek Aradról 1131-re vezethetők vissza, amikor is a gyermekként megvakított II. Béla felesége, Ilona, Uris szerb despota lánya az országos gyűlésre meghívott urak közül hetvenet meggyilkoltatott. Az elkövetkező évszázadokban a török, az erdélyi és a magyar királyi hadak váltakozó szerencsével vívták itt csatáikat, külhoni martalócok pusztították, rabolták a környéket. Az esetleges török támadás elhárítására Mária Terézia rendelte el, hogy a területen várat, stabil erődítményt kell emelni. 1763–83 között a kornak megfelelő modern erősség épült téglából a kiválóan védhető Maros-hurok kanyarulatában, melynek vizét a vár árkába vezették.

A vár helyőrségének létszáma elérte a 3660 főt, tűzerejét pedig 300 ágyú biztosította. Harci cselekményre Arad falai előtt egészen 1849. április 13-ig nem került sor. Ekkor Damjanich hadai zárták körül, és vették be ostrommal a császáriaktól július 17-én. A magyar kormány Aradra menekült, itt adta át a hatalmat Kossuth Görgeynek. Augusztus 13-án, hétfőn Világosnál Görgey letette a fegyvert Rüdiger orosz tábornok előtt. Damjanich 17-én adta át a várat a cári csapatoknak. Az oroszok ígéretük ellenére kiszolgáltatták az osztrákoknak a magyar fogoly tiszteket, akiket az aradi várban gyűjtöttek össze. Haynau ide rendelte vészbíróságát, ezzel vette kezdetét a vár legtöbbek számára ismert, dicstelen története.

Élő történelem

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!