A Global Well-Being Index – Globális Jóléti Index annak a 6 évig tartó és 2 millió interjú segítségével elkészített felmérésnek az egész világra kiterjesztett változata, amelyet korábban az Egyesült Államokra vonatkozóan állítottak össze. A felmérés az egyének jólétére vonatkozik, és a legátfogóbb tanulmánynak számít ezen a területen. A globális változathoz 2013-ban gyűjtöttek adatokat, összesen 135 országban. Ennek során több mint 133 ezer, 15 évnél idősebb embert kérdeztek meg személyesen vagy telefonon, majd az összesítésből elkészült az országokra vonatkozó kimutatás.
A Globális Jóléti Indexet öt elemből állították össze. Arra voltak kíváncsiak a kérdezők, hogy az adott személyek mennyire szeretik a mindennapi tevékenységüket és mennyire motiváltak a céljaikat illetően; milyen erős a szociális hátterük, vagyis szilárdak-e támogató szeretetkapcsolataik; milyen a pénzügyi helyzetük, mennyire „stresszelnek” emiatt, illetve mennyire érzik magukat biztonságban; a közösséghez tartozás mennyiben ad számukra biztonságérzetet, elismertséget; és végül: milyen az egészségi állapotuk, van-e elég energiájuk a napi teendők elvégzéséhez.
Az eredményeket a Gallup három kategóriába osztotta: a „virágzó, gyarapodó” – a stabil és szilárd jólét állapota; a „küzdés” – mérsékelt vagy nem stabil jólété; a „szenvedés” pedig az alacsony szintű jólét állapotának felel meg.