Az amerikai hírszerzés centrumában sokáig emberek álltak, olyan kémek, mint Fogle vagy az a Nathan Hale, akit még a függetlenségi háború idején, az ellenséges vonalak mögött fogtak el és akasztottak fel az angolok. Habár bizonyos mértékig mindig is szükség lesz kémekre, a hangsúly más irányba tolódott el. A hidegháború vége felé az amerikai kémek a Szovjetunió területén már katasztrofális eredményekkel működtek. A CIA-s Aldrich Ames és az FBI-os Robert Hanssen kettős ügynököknek köszönhetően a szovjetek a CIA által beszervezett tucatnyi kém mindegyikét elfogták és kivégezték. Az aktívan tartott ügynököket pedig az oroszok szisztematikusan dezinformálták.
Így kezdett egyre nagyobb szerepet kapni a technikai hírszerzés, és alakult át a CIA egy elsődlegesen kémek alkotta hivatalból egy kiberháborúkat vívó és drónokat működtető titkos katonai szervezetté. Ma már a technokémek teszik ki a hírszerző ügynökségek személyzetének túlnyomó részét – ilyenek a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatói és kódfeltörői, a Nemzeti Felderítési Hivatal műholdakat készítő és működtető mérnökei, az Állami Geoinformációs Szolgálat képelemzői és digitálistérkép-készítői.
A sokszor automatizált és mára rendkívül kiterjedt hírszerző tevékenység azonban sokakban komoly aggodalmakat kelt. Egy amerikai állampolgár ma nem tud anélkül telefonálni, hogy az NSA ne rögzítené a hívással kapcsolatos adatokat – ötven évre. Ugyanazok a műholdak, amelyek naponta kétszer haladnak el Irán fölött, az Egyesült Államok egén is átrepülnek. A nemzetközi telefonhívásokat hordozó optikai kábelek, amelyeket az NSA lehallgat, helyi hívásokat is közvetítenek. Milyen mértékű adatgyűjtés szükséges és megengedhető? És ki tartja szemmel a megfigyelőket? Ezek egy demokrácia velejéig ható kérdések, a rossz válaszok pedig nagyon hamar a diktatúrához vezető pályára állíthatnak rá egy országot – figyelmeztet James Bamford, a Time magazin titkosszolgálatokról szóló különszámában.
2014. 01. 17. (XVIII/3)
