hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ne csak őrizd, gyűlöld!
Interjú dr. Kováts Dániel volt telepessel, a hortobágyi kényszermunkatábor túlélőjével

2013. 11. 28.
„A 21. századi hazai vagy külhoni látogató, a kiránduló magyar kisdiák mit sem sejthet a Hortobágy sötét titkáról. A puszta mostanáig hallgatott történelmének tragikus időszakáról. A Hortobágy szívében, majdnem szemben a patinás csárda épületével, a Kilenclyukú híd szomszédságában egy tábla jelezte 1952 júniusától 1953 októberéig: zárt terület, idegeneknek szigorúan tilos a bemenet. Akinek errefelé vitt az útja, messziről láthatott a kopott gépszín körül őgyelgő toprongyos asszonyokat, gyerekeket. Nem mert kérdezősködni. Az ötvenes években nem volt tanácsos kíváncsiskodni. S azóta csend, csend és hallgatás a Hortobágy titkáról, míg meg nem szólaltak ötven év után a »kitaszítottak« maradékai” – ezekkel a sorokkal veszi kezdetét a Száműzöttek a Hortobágyon – Emlékek a borsósi kényszermunkatáborból című kötet (Feliciter Kiadó, 2006), melynek szerkesztőjével, hajdani telepessel, dr. Kováts Dániel nyugalmazott főiskolai tanárral beszélgettünk.

A recski kényszermunkatábor neve szinte mindenki előtt ismert. Mi volt a specialitása az utólag kevésbé dokumentált hortobágyi táborrendszernek?

– A kitelepítések és a hortobágyi zárt táborok rendszere is a diktatúra terméke volt. Az elnyomó intézkedések egy jelentős része azokra vonatkozott, akiket bírói úton, törvényesen nem lehetett elítélni, megbüntetni, a pártállam azonban ellenséget látott bennük. A szovjet gulágokba való elhurcolás, a börtönök, a hírhedt recski tábor, az internálótáborok mellett kitalálták a családos elkülönítést a „magyar Szibériának” tekintett Hortobágyon. Ez az üldöztetés sajátos formája volt. Kivizsgálás, vádemelés nélkül, rendőrségi végzés alapján fegyveres kényszerítéssel, zárt tehervonatokban szállították el a kiszemelteket. A kényszermunkatáborok 1950-től 1953 őszéig, Sztálin haláláig működtek. Tízezer fogoly sínylődött itt, akiket az ország különböző pontjairól hurcoltak ide. Zömében asszonyok, gyerekek és idős emberek voltak, sokan közülük nyolcvanévesnél idősebbek. Tizenkét zárt tábor működött a Hortobágyon: Árkus, Borsós, Borzas, Ebes, Elep, Erzsébettanya, Kócspuszta, Kónya, Komópuszta, Lászlómajor, Lenintanya, Tedej.

A Kováts család hogy lett a rendszer ellensége?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!