hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Félhold Szigetvár egén
Zarándokhellyé válik a leghősiesebb magyar város?

2013. 09. 05.
„Az iszlám hitű törökök zarándokhelyévé válna Szigetvár”; „Törökökkel árasztanák el Szigetvárt.” A leghősiesebb magyar város állami címmel büszkélkedő település és Törökország kapcsolatának újabb fejezetéhez közeledve ehhez hasonló címek voltak olvashatóak a hazai hírportálokon.

Az utóbbi években valóban eddig nem látott magyar–török együtt­működés bontakozott ki Szigetváron, melynek keretében a török fél sok milliós összeggel támogatja a városban található, az Oszmán Birodalomhoz való tartozás idejéből fennmaradt épületek felújítását, illetve az I. Szulejmán szultán türbéje utáni kutatást.

Szigetváron a török kultúrát az Ali pasa által építtetett dzsámi, illetve az úgynevezett törökház képviseli, mely egyes feltételezések szerint iskolaként funkcionált (a város mellett található a Magyar–Török Barátság Park is, amit Törökország saját költségén építtetett fel 1994-ben). A legfontosabb azonban minden kétséget kizárólag az Oszmán Birodalom legjelen­tősebb uralkodójaként számon tartott I. Szulejmán szultán mind ez ideig még meg nem lelt türbéje. A sír utáni kutatást, melyre egyes források szerint 50 ezer eurós, míg a teljes felújítási procedúrára 2-3 millió eurós támogatást kapott a város, magyar és török régészek együttes erő­vel végzik. A felek közti megállapodás tartalmazza, hogy a korabeli állapotokról beszámoló dokumentumokat, amelyek a két fél irattáraiban találhatóak, a kutatás céljából alakult tudományos közösségek egymással kölcsönösen megosztják.

Az 1990-es évektől kezdve a város mindenkori vezetése igyekezett a török fél felé nyitni, melynek egyik gyümölcse lett az 1998-ban Trabzonnal, I. Szulejmán szülővárosával megkötött testvérvárosi „szerződés”. A legszorosabb kooperációt kétségtelenül a jelenlegi városvezetés érte el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!