hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kereszt helyett ramadán
Az iszlám hatása az európai focira

2013. 07. 11.
A Premier League 1992-es indulásakor összesen egy focista vallotta magát muzulmánnak: a Tottenham spanyol közép­pályása, Nayim. Az angol bajnokság legfelsőbb osztályá­ban 40-re nőtt a számuk. A bajnokság egyre inkább átalakul annak érdekében, hogy megfelelhessen a focisták igényeinek. Amíg a keresztény játékosok hitvallása nem kevés feszültséget okozott az utóbbi években, egyre megszokottabb látvány, ha a muszlim játékosok térdre esve imádkoznak egy-egy gól után Allahhoz. Úgy tűnik, az iszlám az egész európai futballtradíciót átformálhatja.

A spanyol Real Madrid címerében 1920 óta szerepelt a kereszt – akkor került XIII. Alfonz védőszárnyai alá az egyesület. Néhány éve a jelképet eltávolították a címerből, mivel a klub szélesíteni kívánta támogatói és rajongói táborát, akik közül nagyon sokan követik a muzulmán hitet Európában és a Közel-Keleten is. A Real Madrid nem az első ilyen klub volt. Az FC Barcelona 150 millió euró értékben 5 évre szóló szponzori szerződést írt alá a Katar-alapítvánnyal Dohában. Az El Mundo spanyol újság szerint az alapítvány támogatója az iszlám szélsőséges Juszuf Al Karadavi, aki a terrorizmus, a nőkkel szembeni fizikai erőszak és a gyilkos antiszemitizmus ismert képviselője. A megállapodás értelmében logójukat az FC Barcelona hivatalos mezén is szerepeltethetik. A keresztet pedig egy szaud-arábiaiak által indított pert követően távolították el a Barcelona logójából, mert az állítólag sérti az iszlám hitűeket, a középkori keresztes hadjáratokra emlékeztetve őket.

Az Intert egy török ügyvéd perelte be, mert a csapat meze szerintük templomos lovagokéra emlékeztetett, ami „sértette a muzulmán érzelmeket”. Németországban az FC Schalke 04 megbízott egy iszlám tudóst, akinek meg kellett vizsgálnia, hogy a csapat himnusza sértő lehet-e a muzulmánok számára. A „Kék és Fehér, mennyire szeretlek” című dalban ugyanis szerepel a következő sor: „Mohamed próféta nem értett a focihoz, de a gyönyörű színpompából a Kéket és a Fehéret választotta”. Bár a szöveg 1924-ben született, a kék-fehér klub mégis több száz panaszt kapott, amelyek szerint Mohamedet sérti a szöveg.

A Premier League-ben több olyan fiatal tehetség is helyet kapott, akik Afrika távoli vidékeiről érkeztek és a sportnak köszönhetően világsztárok lettek. Bár Európában élnek, de kötődnek eredeti gyökereikhez – az iszlám hithez. Ráadásul, ha ma egy játékos erre hivatkozik, akkor nem lehet nem meghallgatni. Halal – vagyis az iszlám vallás szerint feldolgozott és elkészített – ételeket kapnak, lehetőségük van külön tisztálkodni, valamint időt és helyet biztosítanak számukra a napi többszöri imára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!