hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sztálin befejezte volna, amit Hitler elkezdett
Egy modern  Hámán  halála

2013. 03. 07.
Szélsőjobboldali körökben a bolsevizmust zsidó összeesküvésnek szokás nevezni. Lenint, Marxot, Kun Bélát vagy éppen Rákosit, mint zsidókat emlegetik, noha ezek a személyek megtagadták származásukat és új, választott identitásuk alapján cselekedtek bűnöket az adott társadalmakkal szemben. Származásuk alapján elítélni őket pontosan olyan butaság, mintha Hitlert osztrák, Mussolinit olasz, Tisót szlovák, Szálasit magyar származása miatt tartanánk szörnyetegnek. Sztálin sem grúzként, hanem a kom­munista totalitárius állam fejeként követett el emberiség elleni bűnöket. Paranoid terrorjának célpontjai közé tartozott az a zsidóság is, amely a szélsőjobboldal szerint a kommunista ideológiát kitalálta és rendszerként megvalósította. A második világháború vége után nyolc évvel úgy döntött, hogy befejezi azt, amit Adolf Hitler elkezdett. Ebben akadályozta meg 1953. március 1-jei agyvérzése. Aznap kezdődött a purim, a zsidóság egyik legvidámabb ünnepe, amikor az Óperzsa Birodalom idején a nép kiirtását tervező Hámán vereségére és a hatalmas szabadulásra emlékeznek.

A cári időkben az oroszországi zsidók többnyire úgynevezett stettlekben, kisvárosokban éltek, a mai Lengyelország, Ukrajna, Belorusszia területén elterülő zárt övezetben, a nem zsidóktól fizikailag is elkülönülten. 1917 után két területen következett be fontos változás az életükben. Lezáródtak a határok, nem mehettek külföldre, ezért többen a nagyvárosokba (például Moszkva, Leningrád, Harkov) költöztek. A bolsevik forradalom ugyanakkor jogi emancipációt is biztosított Oroszország legműveltebb – sok tekintetben még a nyugati zsidóságnál is képzettebb – kisebbsége számára. Ezért azonban súlyos árat kellett fizetniük. A szovjet rendszer megszüntette a nemzeti zsidó mozgalmakat (cionisták, ifjúsági mozgalmak, újságok). A zsinagógákat is bezárták a vallásellenesség miatt. Az 1930-as években létezett egy zsidó frakció a Kommunista Párton belül, ez volt az Eusekcija. Der Emes (jiddis szó, jelentése pravda, azaz ’igazság’) címmel kiadtak egy újságot, ami a kommunista eszméket terjesztette a zsidóság körében. Az évtized végén, a nagy tisztogatások idején betiltották a fenti frakciót, mint ahogyan a jiddis kulturális szervezeteket is. A zsidó lakosoknak is szovjet emberekké kellett válniuk, miközben személyi igazolványukban külön jelölték a származásukat a „jevrej” bejegyzéssel.
A cionista mozgalomra adott válaszként Sztálin elrendelte egy önálló zsidó mezőgazdasági terület létrehozását a Távol-Keleten, a Bira és a Bidzsan folyók között, egy rendkívül zord éghajlatú területen, mintegy nyolcezer kilométerre Moszkvától. A legközelebbi nagyváros, Vlagyivosztok is ezer kilométerre keletre feküdt ettől a térségtől. Az autonóm tartomány hivatalosan 1928–1966 között állt fenn. Birobidzsán létrejöttének egyik lehetséges oka volt az is, hogy a szovjet állam így azzal dicsekedhetett, hogy amíg a britek korlátozzák a zsidó betelepedést a Palesztin Mandátum területén, addig ők nemzeti otthont teremtenek a zsidóságnak.
1939. augusztus 23-án aláírták a Molotov–Ribbentrop-megegyezést, amelynek titkos záradékában a két totalitárius állam felosztotta Lengyelországot. A szovjetek kapták az ország keleti felét és a balti államokat. Ezen közösségek (Lvov, Vilnius, Bialystok, Minszk) számára az 1939–1941 közötti időszak a szovjet megszállás ideje. A fentebb vázolt folyamat ezeken a területeken is lezajlott, a jogi emancipáció miatt ezt a többség szívesen fogadta. Ezalatt a két év alatt tragikus módon a szovjet zsidók semmit sem tudtak arról, hogy mi történik Lengyelországban. A Szovjetunió nem engedett be külföldről híreket, azok a zsidók pedig, akik átszöktek a németek által megszállt területekről, nem rendelkeztek elég információval.
1941. június 22-én megkezdődött a Barbarossa-terv végrehajtása, a nácik és szövetségeseik bolsevikellenes „keresztes hadjárata”. Az ideológiai háború célja a keleti Lebensraum, azaz élettér megtisztítása volt a nemkívánatos elemektől. Ez az emberalatti lényeknek tartott zsidók teljes, és az alsóbbrendű fajok (romák, szlávok, lengyelek) tagjainak tömeges elpusztítását jelentette a gyakorlatban. A gyilkosok két parancson keresztül kaptak felhatalmazást a népirtás végrehajtására. Az úgynevezett komisszárparancs alapján minden kommunista funkcionáriust azonnal ki kellett végezni, nem válhattak hadifoglyokká. Az „Éjszaka és köd” rendelet pedig – partizántevékenység vagy annak támogatásának gyanúja esetén – megteremtette a polgári lakosság kollektív megbüntetésének lehetőségét. Milliók kivégzése, kiéheztetése történt meg a fenti rendeletek alapján.
Mit tettek eközben Sztálin és a Szovjetunió vezetői? Miután a váratlan és sokkoló támadás után napokra eltűnt, a „Gazda” (így nevezték talpnyalói Sztálint) megerősítette hatalmát. A terrorizált tömeg megnyerése érde­kében nagy honvédő háborút hirdetett, amelyben mindenkinek kötelessége teljes erőből védeni „Oroszország Anyácskát”. Fiatal férfiak millióit vetették szinte fegyvertelenül a német tankok lánctalpai elé, hogy megállítsák az ellenséges acélhengert. Az emberek pedig kitartottak a párt és vezetői mellett, és borzalmas áldozatok árán, de megvédték városaikat, és kiszorították a tengelyhatalmak csapatait a Szovjetunióból, sőt egészen Német­ország közepéig hatolva a legtöbb áldozatot hozták a nácizmus legyőzésének érdekében.
Sztálin jó érzékkel felismerte, hogy az általa egyébként megvetett zsidó értelmiség jól felhasználható arra, hogy az ellenállás lángját feltüzelje. 1942-ben megszervezte a Zsidó Antifasiszta Bizottságot, hasonlóan a többi antifasiszta bizottsághoz (nők, fiatalok, tudósok, szláv népek antifasiszta mozgalmai). A bizottság rövidesen képviseleti testületté vált: a Szovjetunióban élő zsidóság egészét képviselte a kormány felé. Morálisan is ez a szervezet vált a szovjet zsidók vezetőjévé, amely segített a két totalitárius rendszerrel szembeni erkölcsi ellenállásban. A Zsidó Antifasiszta Bizottságot a háború végén Sztálin megszüntette, vezetőit kivégezték, a holokauszt anyagát eltüntették. A Szovjetunió bukásáig senkinek sem engedték meg, hogy megemlékezzen a zsidó holokausztról, csak „Szovjet Nemzeti Tragédiáról” lehetett beszélni. A szovjet zsidók fegyveresen is kivették a részüket a nácizmus elleni harcból. A Vörös Hadseregben közel félmillió zsidó katona, partizánként pedig további negyvenezer személy harcolt. Voltak önálló zsidó harci egységek is. Ennek ellenére a Szovjetunió zsidó lakosainak szörnyű sorsot szánt a diktátor.
Ismert, hogy a kommunista ideológia az emberek teljes egyenlőségét hirdette. Elvben elvetett minden megkülönböztetést. Ezen az alapon hirdette magát ideológiailag felsőbbrendűnek a fasizmussal, nácizmussal szemben. 1931-ben Sztálin így fogalmazott:
„Az antiszemitizmus a faji sovinizmus legszélsőségesebb formája, a kannibalizmus csökevénye. Az antiszemitizmus veszélyes a munkásokra, téves ösvény, amely letéríti őket a helyes útról és a dzsungelbe vezeti ő­ket. Az antiszemitizmus a Szovjetunióban a törvény teljes szigorával büntethető, mint a szovjet rendszerrel szemben mélyen ellenséges jelenség. A szovjet jog szerint az antiszemiták halálbüntetésre számíthatnak.”
Ugyanakkor Sztálin gyűlölte a zsidókat. 1939-ben a Molotov–Ribbentrop-megegyezést követően leváltotta zsidó származású külügyminiszterét, Maxim Litvinovot, majd utódjával, Molotovval megtisztíttatta a Külügyminisztériumot a zsidó munkatársaktól. Sztálin a zsidókat saját családjában, környezetében is üldözte. Lányával, Szvetlánával alig tartotta a kapcsolatot, mert egy zsidóhoz ment feleségül, sőt: vejét angol kémként egy vorkutai lágerbe deportáltatta. Amikor Szvetlána később egy másik zsidóval házasodott össze, Sztálin nem ment el az esküvőre, és a férj apját lecsukatta. Miközben idősebb fia, Jakov hadifogolyként német koncentrációs táborba került, annak zsidó feleségét, Julia Iszakovna Melcert letartóztatták. Sztálin legközelebbi munkatársának, Lazar Kaganovicsnak a bátyját, Mihailt, a repülőgép-ipari népbiztost azzal vádolta, hogy náci ügynök. Meggyőződéssel hitte, hogy Mihailt zsidó létére Hitler arra szemelte ki, hogy a Moszkva elfoglalása után felállítandó bábkormány tagja legyen. Természetesen ez elég ok volt arra, hogy kivégezzék.
Sztálin antiszemitizmusa 1945 után valóságos paranoiába torkollott. Személyes gyűlöletét anticionista mezbe öltöztette. Azt állította, hogy a zsidók titokban Izraelnek vagy Amerikának kémkednek. A Zsidó Antifasiszta Bizottság elnökét, Solomon Mikhoelst, a moszkvai Állami Zsidó Színház igazgatóját már 1948-ban – Sztálin személyes parancsára – meggyilkolták: egy autóbalesetnek álcázott merényletnek esett áldozatul. A bizottság többi vezetőjét 1949-ben elfogták, majd 1952-ben kivégezték. Milyen vádakkal történt mindez? Kozmopolitizmus, hűtlenség, burzsoá nacionalizmus, továbbá egy önálló zsidó állam tervezése a Krím-félszigeten, amelyet az Egyesült Államok védelmezne. 1949 januárjától a szovjet média erőteljes kampányba kezdett a „gyökértelen kozmopoliták” leleplezése és elítélése érdekében. Természetesen anélkül, hogy a zsidókat konkrétan megnevezték volna. 1952. augusztus 13-ára virradóan Sztálin parancsára 13 jiddisül író zsidó költőt és írót végeztek ki – ez volt a „Meggyilkolt Költők Éjszakája”. 1952–1953-ban a titkosrendőrséget és a titkosszolgálatokat megtisztították a zsidóktól – korra és érdemekre való tekintet nélkül. Ennek hatására indultak be Magyarországon az 1952–1953-as cionista perek, amelyek során elfogták és megkínozták a cionista vezetőket és aktivistákat. Két fontos vádpontot fogalmazott meg velük szemben a párt: a cionisták gyilkolták meg 1945-ben Raoul Wallenberget, illetve a háború végétől az imperialistáknak kémkedtek. Súlyos ítéletek születtek.
1952. december 1-jén a Politbüro ülésén Sztálin a következőt állította: „Minden zsidó nacionalista és az amerikai titkosszolgálat ügynöke. Mindannyian az amerikaiak lekötelezettjei. Ráadásul az orvosok között nagyon sok a zsidó nacionalista.” 1953. január 13-án a Pravda hírt adott arról, hogy a szovjet állambiztonsági szervek „terrorista összeesküvést” lepleztek le a Kremlben: „fehér köpenyes gyilkosok ártó kezelésekkel akarták megrövidíteni a szovjet vezetők életét”. Az első körben letartóztatott zsidó orvosok valamennyien a Kreml klinikáján dolgoztak, pácienseik között megtalálhatóak voltak a Kommunista Párt Politikai Bizottságának és a hadsereg vezérkarának magas rangú képviselői is. A Sztálin által kreált összeesküvés-elmélet szerint a letartóztatott orvosok közül négyen az amerikai, hárman a brit titkosszolgálat megbízásából akarták végrehajtani a gyilkosságokat. A vádirat értelmében az orvosokat a „nemzetközi zsidó burzsoá-nacionalista szervezet, a Joint” hozta kapcsolatba az említett titkosszolgálatokkal. Az egyik letartóztatott, Vovszi professzor (Sztálin személyes orvosa) azt is „bevallotta” az eljárás során, hogy közvetlenül a zsidó segélyszervezettől kapta az utasítást a szovjet vezetők likvidálására.
A terror fokozódott. Februárban Sztálin sugallatára létrehozták a Deportálási Bizottságot, azzal a céllal, hogy előkészítse a zsidók Szovjetunió európai területéről Szibériába történő deportálását. A diktátor területi megoldásban gondolkodott az európai zsidó jelenlét megszüntetésével kapcsolatban. A tervek szerint először a telivérnek számító zsidókat, majd a második lépcsőben a félvéreket deportálták volna. Sztálin már 1953 februárjának közepén hozzá akart kezdeni az akcióhoz, de a zsidólisták nem készültek el időre. Végül a deportálásnak március 5-én, a zsidó orvosok perében történő ítélethirdetéssel egy időben kellett volna elindulnia. Ez az akció valószínűleg a Szovjetunió európai részén élő zsidóság teljes eltűnését jelentette volna. Ismerve a vasfüggönytől keletre létező „mini Sztálinok” vezette kommunista diktatúrákat, valószínűsíthető, hogy ők is örömmel csatlakoztak volna a zsidók Szibériába telepítéséhez.
1953. március 1-jén éjjel azonban, a vidéki dácsájában pihenő Sztálin teljesen váratlanul összeesett. A kórboncnoki jelentés szerint halálát agyvérzés okozta. Ájulását követően tizenegy órán keresztül nem hívtak hozzá orvost. Lavrentyij Berija mindenkit azzal tartott távol a földön heverő diktátortól, hogy a „Gazda” csak alszik. Amikor csaknem fél nap múltán az orvos megérkezett, tulajdonképpen már tehetetlen volt. Noha még majdnem négy napig életben volt, Sztálin soha többé nem tért magához. Március 5-én 21 óra 50 perckor meghalt. Ugyanazon a napon, amikor a szovjet zsidóknak meg kellett volna kezdeniük végzetes utazásukat.

Sztálin árnyéka

1943. április 14-én egy fiatal férfi kiugrott a sachsenhauseni koncentrációs tábor hármas barakkjának ablakából, azt kiabálva: „Lőjetek!” Az SS-munkavezető visszakiabált neki, hogy térjen vissza a barakkba. „Ne légy gyáva” – ordította az elítélt, és továbbhaladt az elektromos kerítés felé. Amint megfogta a vezetéket, agyonlőtték. Az áldozat Jakov Dzsugasvili volt, Sztálin legidősebb fia, aki a Vörös Hadsereg tisztjeként 1941 nyarán került német fogságba. A szögesdrótok mögött börtönpszichózis kínozta, halála egyenértékű volt az öngyilkossággal.
Azt azonban nem tudni, hogy a németek tényleg elfogták Sztálin fiát vagy megadta magát. 1941-ben a szovjet katonákat felkészületlenül küldték ki a frontra, az első három hét során 1,3 millióan haltak meg vagy kerültek fogságba. Sztálin fiáról parancsnoka azt írta, hogy „különlegesen bátor”, és kitüntetésre terjesztette fel. A német előretöréssel ugyanakkor a szovjet hadsereg visszavonulásba kezdett, Jakov ennek során eltűnt. A hírek szerint egy társával közösen próbált megszökni. Miután elégették papírjaikat és civil ruhát vettek fel, Jakov azt mondta társának, hogy menjen tovább, de ő még pihenni akar. Ez azt sugallja, hogy Jakov megadta magát a németeknek. Ezt a feltételezést erősítheti, hogy apja nem igyekezett fia kimentésén, pedig egy fogolycsere keretében lett volna rá lehetősége. Bár Sztálin korábban sem sokat törődött fiával. Ha mégis, abban nem volt köszönet. Amikor például Jakov 18 évesen összeköltözött egy ortodox pap lányával, akkora botrányt csapott, hogy fia megpróbálta magát agyonlőni, de a golyó elkerülte a szívét. A kihallgatásáról készült iratok szerint Sztálin fia büszke volt hazája politikai rendszerére, de csalódott a szovjet hadseregben, amelynek vezető parancsnoka saját apja volt. A kihallgatás során a zsidókkal való kapcsolatát is firtatták. „Személyes tapasztalataimra alapozva el tudom mondani, hogy az orosz nép sohasem szimpatizált a zsidókkal. A zsidók és a cigányok egyformák – egyszerűen nem akarnak dolgozni. Szerintük az üzletek kötése a legfontosabb dolog. A zsidók nem akarnak dolgozni, mert nem tudnak” – mondta annak ellenére, hogy saját felesége, Julia Melcer is zsidó volt.
Az asszonyt egyébként Sztálin parancsára letartóztatták azzal a gyanúval, hogy ő vette rá férjét, hogy adja meg magát a németeknek. Ez sok-sok börtönévet jelentett számára embertelen körülmények között, éjszakai kihallgatásokkal, jégkamrával és folyamatosan égő világítással. Oroszországban a mai napig sokan úgy vélik, hogy Sztálin fia soha nem volt fogoly. A dokumentumok ezt cáfolják, de a kételkedők kezében még egy érv van: a Jakov Dzsugasvili hamvait tartalmazó urnának – így a legfőbb bizonyítéknak – különös körülmények között nyoma veszett. (T. R.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!