hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Láthatatlan légió
Kiberháborút vív a kínai hadsereg

2013. 03. 14.
Sanghaj egyik lelakott külvárosában áll az a tizenkét emeletes, fehér irodaépület, amelyben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg „kiberharcos” osztaga működik. Ebből a toronyházból indul a különféle amerikai cégek, szervezetek és kormányhivatalok elleni kibertámadások túlnyomó többsége – amiről egyre növekvő mennyiségű, amerikai hírszerzők által évek alatt gyűjtött digitális bizonyíték tanúskodik.

Az amerikai Mandiant komputerbiztonsági cég közelmúltban kiadott jelentése első ízben követi vissza a legkifinomultabb – egyesült államokbeli áldozataik által Comment Crew, azaz Kommentcsapat néven ismert – kínai hackercsoport egyes tagjait egészen a sanghaji főhadiszállásig. A Mandiant már a februári publikálás előtt előzetes betekintést nyújtott a jelentésbe a New York Times munkatársainak, akik saját, illetve kormányzati és független szakértőkkel véleményeztették a jelentés állításait a hackercsoport és a kínai hadsereg kapcsolatáról.

Bár a kínai külügyminisztérium „szakmaiatlannak” és megalapozatlannak nevezte a jelentés állításait, az elmúlt években Amerikában (is) jelentősen megnőtt a kínai eredetű hackertámadások száma. A Mandiant több mint száznegyven, a Comment Crew-tól induló támadást nyomozott le 2006 óta. Biztonsági magáncégek és hírszerző ügynökségek egyet­értenek abban, hogy az általuk rendszeresen figyelt mintegy húsz kínai hackercsoport minden jel szerint a sanghaji egységgel kapcsolatban álló alvállalkozónak tekinthető.

Bár a hackercsoportok azonosítása és feltételezett megbízóikkal való összekötése a nyilvánosság előtt komoly diplomáciai kérdéseket is felvet, az Obama-kormányzat egyes források szerint Peking hivatalos figyelmeztetésére készül: a támadások mértéke és technikai színvonala mára olyan mértékben megnőtt, hogy az már alapjaiban fenyegeti a két ország kapcsolatát. Az Egyesült Államok egyfajta egyenlőtlen digitális harcot vív Kínával: „A hidegháborúban minden nap a Moszkva környéki nukleáris parancs­noki központokat lestük, ma pedig ugyanannyi aggodalmat okoznak a sanghaji számítógépes közpon­tok” – jelentette ki nemrégiben a Védelmi Minisztérium egy magas rangú alkalmazottja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!