A napszámosokat nyáron, a hajnali órákban kisbuszokkal szállítják dolgozni. A munkaidő nyáron 12 óra, de van, hogy már tavasszal is ennyit kell talpon lenni szinte egy- huzamban. Ellátás nincs, vizet is csak a lajtos utánfutóból lehet inni – és megesik, hogy hetente csupán kétszer cserélik a vizet benne. Mindezt az egyik érintett alkalmi munkás, Laci sorolja. „Akármilyen meleg van, innunk is csak nagyon ritkán, több óránként egyszer szabad, vécé nincs a közelben, ami különösen a hölgyek számára nagyon kellemetlen” – teszi hozzá, megjegyezve, hogy kényük-kedvük szerint bánnak velük a munkaadók, hiszen mindenki jól tudja, hogy nincs más munka a környéken. Az íratlan törvények közé tartozik az is, hogy mobiltelefont nem lehet használni, ki sem vihetik magukkal a munkások, mert a gazda szerint a telefonálással csak lopnák a napot. Ha lebuknak, akkor levonnak a bérükből. Aki lázadozik, annak holnap nincs munka, de sok esetben – valami megmagyarázhatatlan oknál fogva – még közmunkára sem hívják az ilyen megbízhatatlan embert. Van, aki pedig úgy fogalmazott: néha be kell vállalni a szívességi munkát a falusi földesúrnál, különben nem lesz meg a 30 nap munkaviszony-igazolás.
„Addig nem mehetünk haza, míg a főnök úgy nem gondolja, hogy elég lesz, vagy a földterület kapálásával nem végzünk. A fizetés szinte nevetséges, óránként 250-300 forintot fizetnek, de a gazdák szerint ennyit sem érdemelnének a melósok” – panaszolja László.
Arra a kérdésre, hogy miért nem keresték meg az ügyben a hivatalos szerveket, az általunk megszólaltatott szezonmunkások egyöntetűen válaszoltak: félnek, hogy ha a hatóságokhoz fordulnak, akkor legközelebb nem mehetnek dolgozni sehova a környéken. „Volt egy falubéli srác, akinek a büszkesége nagyobb volt, mint kellett volna, rászabadította a munkaügyet az egyik dinnyés nagyvállalkozóra, de a végén neki kellett elmennie a faluból, mert valósággal kiutáltatták a gazdák – tette hozzá László.
2013. 03. 01. (XVII/9)
