hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Birodalmi álmok
Aggódnak a szerbek a török terjeszkedés miatt

2013. 03. 21.
A Balkán legnagyobb gazdasági és katonai erejeként Törökország a térség első számú nagyhatalmává kíván válni, miközben Izrael-ellenes megnyilatkozásaival az arab világban is egyre növekvő befolyásra tesz szert. Szerbiában aggodalommal figyelik a „neooszmán” birodalom felemelkedését, amely ma már elsősorban nem fegyverekkel, hanem gazdasági eszközökkel bővíti befolyási övezetét.

Ahogy a cionizmus, az antiszemitizmus és a fasizmus, úgy emberiség elleni bűn az iszlamofóbia is – mondta a közelmúltban egy ENSZ-konferencián Recep Tayyip Erdoğan. A török miniszterelnök szavait azonnal elítélte nemcsak Izrael, hanem az Egyesült Államok és az ENSZ is – ám úgy tűnik, hogy a kijelentés címzettje inkább a muzulmán arab világ lehetett, amelyben a törökök tovább szeretnék erősíteni az egyébként is növekvő népszerűségüket. Az ázsiai ország azonban nemcsak a Közel-Keleten, hanem Európában, egészen pontosan a Balkánon is domináns szerepre törekszik. Az Akter című szerb gazdasági magazin szerint Törökország katonai, politikai és gazdasági befolyása révén tudatosan a régió vezető hatalmává kíván válni. Geopolitikai helyzetéből fakadóan eséllyel pályázik például arra, hogy Európa, Ázsia és Afrika gazdasági csomópontjává váljon.

Az Erdoğan-kormány magabiztosságát növeli az a gazdasági sikertörténet, amely az elmúlt tíz évben jellemezte az ország fejlődését. Sikerült egyszámjegyűre csökkenteni az inflációt, megfelezni az államadósságot, és a világválság ellenére a gazdasági növekedés 2011-ben is meghaladta a 8 százalékot. Ez még akkor is imponáló adat, ha van honnan fejlődni – bár elgondolkodtató, hogy Törökország már meghaladja a legszegényebb uniós országok fejlettségi szintjét. A gazdasági siker pedig nemcsak a határokon túli befektetések növekedését tette lehetővé, hanem azt is, hogy a NATO-szövetséges törökök a világ 11. legerősebb hadseregét hozzák létre.

A szerb kommentárok szerint Törökország a „neooszmánizmus” doktrínáját valósítja meg, ugyanakkor szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz is. A terjeszkedés fő célpontja a Balkán, ahol 2000 előtt még a katonai szerepvállalás jelentette az első számú eszközt a törökök számára. A délszláv háborúk idején Ankara a szerbellenes erőket támogatta, ami főleg Bosznia-Hercegovinára volt érvényes: segítséget nyújtottak a bosnyák hadsereg felfegyverzésében, kiképzésében, valamint a logisztikában. Olyan is megtörtént, hogy török felségjelzésű vadászgépek bombáztak szerb állásokat. Az sem lehet véletlen, hogy a török katonai iskolákban tanítják az albán és a szerb nyelvet, a hadsereg pedig rendszeresen közös hadgyakorlatokat tart Albániával, és komoly összegekkel, páncélozott járművekkel és helikopterekkel támogatják a Koszovói Biztonsági Erőket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!