hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A professzor bebizonyítja
New York után Kisasszondon műveli a közgazdaságtant Róna Péter

2012. 10. 04.
Kisasszond 200 fős falu Somogy megyében. A település legismertebb lakója Róna Péter. A hetvenéves közgazdász, jogász 1990-ben tért vissza Magyarországra, ahonnan 1956-ban a szovjetek füstölték ki. Karrierjének csúcsán egy angol bank elnök-vezér­igazgatója volt. Itthon megvett egy kisebb birtokot, és most azt teszteli, miként működik kedvenc közgazdasági elmélete a gyakorlatban.

Kisasszond határában traffipaxos rendőrök kaszálnak. A falubeliek közül viszont már alig kaszál valaki, az egykori tehenészet megszűnt, takarmány se kell. A helyzet azóta javult valamit, hogy Róna Péter megvásárolta a nemesi kúriát, majd kibővítette, és sajtüzemet épített. 12 embernek ad munkát és megélhetést, ami jelentős előrelépés, ha azt vesszük alapul, hogy a településen 65-70 család él, és 60 százalékos a munkanélküliség.

New York és Oxford, csillogó bankok és tekintélyes egyetemek után miért éppen Somogy? Az ok egy homályos gyerekkori emlék az ötvenes évekből: „Valahol itt, a zselici erdő közelében voltam nyári táborban kilenc-tíz éves koromban, és azóta is őrzöm annak a vakációnak a hangulatát” – magyarázza Róna Péter a kúria impozáns nappalijában.

1999-ben, egy program nélküli hétvége előtt a felesége egy magazinban lapozgatva látta meg a hirdetést, melyben lerobbant somogyi kastélyokat ajánlottak eladásra. Eljöttek, megnézték, megvették. „A magyar kastélyok és kúriák nagy része cirádás neobarokk stílusban épült, ez viszont egy szigorúan klasszicista, gyönyörű arányokkal rendelkező, mégsem hivalkodó épület” – mondja a házigazda. A vételnek hamar híre ment a faluban: több környékbeli is felkínálta a földjét, Róna mindet megvásárolta, így lett 128 hektáros a birtok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!