1938 márciusában népszámlálás alá vetették a cigányokat, áprilisban megvonták tőlük a szavazati jogot, májustól nem járhattak többet iskolába, és deportálni kezdtek minden olyan férfit, aki nem valamelyik gazdánál dolgozott. Júliusban megtiltották a nem cigányokkal való házasságkötésüket, majd 1939-ben megkezdődtek a tömeges deportálások. Az útirány először a leghírhedtebb cigány- gyűjtőhely, a komáromi Csillag-erőd volt, innen internálták később a munkaképes korú férfiakat és a gyermektelen nőket a németországi lágerekbe, az erőd viszontagságait túlélő többiek pedig innen szabadultak.
Az auschwitz-birkenaui tábor történetének hivatalos honlapja szerint a láger áldozatai közt a cigányság volt a harmadik legnépesebb csoport. 1940 és 1942 között még csak pár százan voltak, ám Himmler 1942. december 16-án kiadott úgynevezett „Auschwitz-parancsa" ugyanazt jelentette a romák számára, mint amit a Wannsee Konferencia (1941. január 20.) a zsidók számára: a tömeges megsemmisítéshez vezető utat. Így 1943 után már ugrásszerűen nőtt az ide deportált romák száma, akik számára külön családi tábort állítottak fel, azzal az indokkal, hogy „közismert: a cigányoknak nemcsak közösségi, de családi érzése is felfokozott".
Az internetes oldal összesen 23 ezer auschwitzi cigány áldozatról számol be: zömüket Németországból, Ausztriából és a Cseh-Morva Protektorátusból hurcolták a hírhedt haláltáborba, de lengyel területekről, Szlovákiából, Magyarországról és Jugoszláviából is nagyobb létszámú transzportokat küldtek ide. A félkatonai csapatként működő Einsatzgruppék vezetője, Otto Ohlendorf a nürnbergi perben azt vallotta: „Nem volt különbség zsidók és cigányok között: azonos parancs vonatkozott mindkét csoportra."
2012. 07. 27. (XVI/30)
