hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Titanic-sztori
100 éve a hullámsírban

2012. 04. 19.
Talán nincs olyan emberi alkotás, amely akkora figyelmet kapott volna, mint a mindössze öt napot megélt luxus-óceánjáró, a Titanic. A tragikus körülmények között elpusztult szupergőzös története immár száz éve foglalkoztatja az emberiséget. Sokan úgy gondolják, hogy az egyre fokozottabb érdeklődés oka az, hogy a majd' négyezer méter mélyen nyugvó hajóroncsnak mindig is lesz aktuális üzenete. A héten megkezdődött centenáriumi ünnepségek alkalmával újra felidézik a Titanic sztoriját.

A Southamptonból New York­­ba tartó Titanic száz évvel ezelőtt indult útnak 2200 főnyi utasával és legénységével. A hajó négy nappal később, 1912. április 14-én, 23.40-kor egy jégheggyel ütközött Új-Fundland közelében, és a 46 ezer tonnás hajó kevesebb mint három óra alatt elsüllyedt. Mintegy 1517-en lelték halálukat a jeges hullámsírban, és csupán 705-en értek partot a mentésükre érkező Carpathia gőzössel.

Az elmúlt száz év alatt sokat foglalkoztak a tragédia okaival: a ScienceDaily tudományos hírportál szerint kevés volt a mentőcsónak, a hajó túl gyorsan haladt, az őrszemnek nem volt távcsöve, a rádiósok sem álltak a helyzet magaslatán. A Physics World friss tanulmánya szerint több tényező szerencsétlen összjátéka okozta a tragédiát. Mint írják, költségtakarékossági okokból különböző összetételű és minőségű szegecseket használtak a hajó oldalát borító acéllapok rögzítéséhez - vagyis a luxusgőzös oldala, amelyet végigsúrolt a jéghegy, gyengébb volt, mint a hajótest többi része.

A tragédiához hozzájárulhattak a Titanic útvonalától sok ezer kilométerre bekövetkezett időjárási anomáliák is. A karibi térség szokatlanul meleg időjárása miatt felerősödő Golf-áramlat keresztezte a jéghegyeket sodró Labrador-áramlás útját, így a jéghegyek gátként sorakoztak az Atlanti-óceán északi részén.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!