Egy Pécsett tartott országos konferencián katolikus és református szakemberek számoltak be eddigi eredményeikről és további terveikről. Az egybegyűltek, a pécsi püspökkel az élen, amellett foglaltak állást, hogy az egyházaknak a felekezeti ellentéteket félretéve kell egyre jobban kivenniük a részüket a munkából. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium gyermekvédelmi és gyámügyi főosztályvezetőjének jelenléte és felszólalása is azt jelzi, hogy a gyermekvédelem a várakozások szerint rövidesen nyitott pályává válhat az egyházak számára.
A rendezvényre „kötelező jelleggel” meghívót kapott a baranyai nevelőszülők egy része is, akik számára a megjelenést a félévente kötelező továbbképzés teljesítéseként könyvelték el. Az előadók azonban megnyugtatták a megjelenteket: nem kell attól tartaniuk, hogy a nevelőszülői hálózatok egyházi fennhatóság alá kerülése után a nevelőszülőknek valamelyik felekezetbe be kell lépniük. Bár, ahogy a konferencia egyik előadója megjegyezte, ez kétségkívül „nagyon jó lenne”. Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatója csupán annyit kért a nevelőszülőktől, hogy „legyenek mélyebben jelen a gyermekek életében”. Kifejtette, hogy a katolikus egyház mindenkit kereszténynek tekint, aki gyermekeket nevel, és az ilyen „anonim keresztények” munkáját is igen nagyra értékeli. A vallásos nevelőszülők figyelmét ugyanakkor arra hívta fel, hogy a nehéz helyzetből kiragadott gyerekek még nem feltétlenül nyitottak a vallásos életre, nekik úgynevezett „preevangelizációra” van szükségük, azaz először a biztonság, szeretetteljes légkör megteremtésével kell megnyerni őket, és nem szabad direkt dolgokat kérni tőlük. Leszögezte, hogy az állam eddigi szolgáltató és felügyelő jellegű attitűdjét fel kell hogy váltsa az egyházak gondoskodó és nevelő attitűdje a gyermekvédelem területén.
Dudás Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gyermekvédelmi és gyámügyi főosztályvezetője két tendenciára hívta fel a figyelmet: a nevelőintézetekhez képest egyre nagyobb a nevelőszülők aránya, és egyre növekszik a gyermekvédelemben részt vevő egyházi szervezetek száma is. Intézményeket üzemeltet például a szegedi püspökség, a szervita nővérek, a görög katolikusok és több olyan civil szervezet, amelyek egyházhoz kötődnek.
Dr. Seszták István, a Szent Lukács Görög Katolikus Szeretetszolgálat egyházi vezetője arról számolt be, hogy felekezete Hajdú-Bihar megyében három intézményt működtet, összesen 26 lakásotthont, amelyekben 700 gyereket nevelnek. Mivel a püspök „nagyon elkötelezett a gyerekek felé”, megszabta, hogy minden lakásotthonnak adjanak egy lelki vezetőt. A későbbiekben a nevelőszülői hálózatban is szeretnék ezt érvényesíteni. Ezenkívül a gyermekekkel való foglalkozást kötelezővé tették a kispapok számára, ők „szinte bent laknak” a lakásotthonokban.
A katolikus nevelőotthon-, illetve javítóintézet-igazgatók egytől egyig vallásos megújulásról számoltak be, miszerint a gyerekek önként kérik, hogy megkeresztelkedhessenek, és a szentségeket felvehessék. Szabadka Péter, a budapesti Béke Gyermekotthon igazgatója kiemelte, milyen fontos a roma származású gyerekekben Mária tiszteletének erősítése, mivel hite szerint csak a Regnum Marianum, Mária Országa képes integrálni a romákat és méltóságot adni nekik. Az otthonban éppen ezért minden roma gyermeknek van rózsafüzére, aminek használatát a hétfő esti „Isten, Haza, Család” foglalkozás keretein belül tanítják meg nekik.
Dr. Fábián Ildikó, a Református Egyház Gyermekvédelmi Szolgálatának vezetője elmondta, hogy egyháza az egyre csökkenő születési számok miatt döntött a nevelőszülői hálózat létrehozása mellett. „Sajnos több embert temetünk el, mint amennyi születik. És a kevés megszületett gyereknek csak töredékét keresztelik meg, és ennek is csak töredéke lesz hívő felnőtt. Csüggesztő, hogy egy kis faluban három-négy hittanos gyerek van” – mondta. Az egyház részéről fellépő „gyerekigény” és a gyermekek részéről fellépő „családigény” a hálózatban egymásra találhat. „A gyerekek úgy kerülnek ki a családba, hogy egyúttal egy gyülekezetbe is kerülnek. A kicsi gyerek magától értetődően megfogja a nevelőanyja kezét, és megy vele a templomba.” Az ilyen nevelőszülők rendszerint a település református lelkészének felügyelete alatt állnak, akik azonnal jelentik a központnak, ha valami rendellenességet tapasztalnak a gyermeknél vagy a befogadó családnál. Hiba csupán ott csúszott a számításba – amire szinte minden előadó panaszkodott –, hogy a hívők nem eléggé nyitottak a nevelőszülővé váláshoz. Többen jelentkeznek az újságokban feladott, mint az egyházközösségekben kihirdetett felhívásokra.
A hívők idegenkedése egyébként részben ok nélküli: megfelelő finanszírozás mellett a nevelőszülői pálya biztos és eredményes karrier lehet, és szép megélhetést biztosíthat egy egész család számára. A nehéz helyzetben lévő, eladósodott önkormányzatok azonban az utóbbi időben megfelelő finanszírozást nem tudták biztosítani, a nevelőszülők több helyen is az ellátmány elmaradására panaszkodtak. Bár sokan bizonytalansággal tekintenek egy esetleges egyházi fennhatóság felé, összességében anyagi biztonságot várnak a változástól, ami a gyermekek nevelése szempontjából a legfontosabb.
2011. 12. 16. (XV/50)
