hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A britek többsége Vilmost akarja királynak
Piros betűs esküvő

2010. 11. 26.
Egy héttel Vilmos herceg és volt évfolyamtársa eljegyzésének nyilvánosságra hozatala után már az esküvő időpontját és helyszínét is bejelentették. Az ifjú pár a Westminster-apátságban köt házasságot április 29-én, pénteken. Ez a nap nemzeti ünnep és munkaszünet is lesz egyben. A friss közvélemény-kutatásokból pedig az is kiderül, hogy a brit lakosság többsége II. Erzsébet halála után szívesebben látná Vilmost a trónon, mint apját, Károly herceget.

Hamar véget vetettek a Vilmos herceg és Kate Middleton esküvője körüli találgatások egy részének: a herceg és édesapja, Károly walesi herceg londoni hivatala, a Clarence House ugyanis közölte, hogy Vilmos és menyasszonya jövő év április 29-én, pénteken fogadnak örök hűséget egymásnak. (A jövő uralkodói. Hetek, 2010. november 19.) A nevezetes királyi eseményre a Westminster-apátságban kerül sor, ahol az akkor még csak trónörökös II. Erzsébet királynő egybekelt Fülöp herceggel 1947-ben, de itt kötött házasságot Erzsébet anyakirálynő is. Az ifjú pár a beszámolók szerint a helyszín „megdöbbentő szépsége” és az ezeréves királyi történelem miatt választotta az apátságot, amelyet méretei ellenére intimnek találtak. Vilmos herceget fájdalmas emlékei sem tántorították el a helyszíntől, 1997-ben ugyanis itt temették el az autóbalesetben elhunyt édesanyját. A Clarence House azonban azt is közölte, hogy a menyegző költségeit a királyi és a Middleton család közösen állja. Az adófizetőknek kell viszont fedezni a nagy esemény miatti megerősített biztonsági intézkedéseket. Ez nem csak pénzkérdés: a hatóságoknak a London központjában összegyűlt hatalmas tömeg – várhatóan több mint egymillió ember – biztonságát is garantálni kell. Az esküvő napja egyébként munkaszüneti nap lesz, így a britek egy hosszú hétvégét „kapnak” a pártól.
A 28 éves Vilmos herceg egyébként nagy népszerűségnek örvend hazájában. A brit sajtóban a napokban több közvélemény-kutatást is közzétettek a monarchiával kapcsolatos közhangulatról és várakozásokról. Ezekből kiderül, hogy a lakosság többsége II. Erzsébet halála után szívesebben látná királyként Vilmos herceget, mint 62 éves apját, aki természetesen megelőzi a trónöröklési sorban.
A walesi herceg egyébként az angol-brit monarchia történetének leghosszabb ideje váró örököse. És a jelenlegi körülmények között a közeljövőben nem is számíthat trónra lépésre. 84 éves édesanyja, aki 1952 óta ül a trónon, és a thaiföldi király után a világ második leghosszabb ideje hatalmon lévő uralkodója, kiváló egészségnek örvend, és jó kilátásai vannak arra, hogy hosszú évekig él még. Anyja, Erzsébet anyakirálynő 102 éves korában hunyt el 2002-ben. Ha II. Erzsébet hasonló kort megél, akkor az azt jelentené, hogy Károly 80 évesen viselhetné a koronát.
Károly esélyeit tovább rontja mostani felesége, Kamilla, aki változatlanul népszerűtlen a brit lakosság körében.
A trónörökös 2005-ben vette feleségül ifjúkori kedvesét, akivel Dianát is csalta házasságuk alatt. Diana halálát követően Kamilla jó ideig a leggyűlöltebb személyiség volt a britek körében, a legtöbben őt tartották felelősnek a trónörökösi házasság felbomlásáért, egyesek még Diana tragédiájáért is.
A most végzett közvélemény-kutatások is alátámasztják a lakosság ellenszenvét. Az egyik felmérésben külön kitértek arra, hogy melyik párost tartanák megfelelőnek az uralkodásra: Vilmost és Kate Middletont vagy Károlyt és feleségét, Kamilla hercegnőt. A válaszadók 64 százaléka az ifjú herceget és Kate-et jelölte meg, és mindössze 19 százalék vélekedett úgy, hogy a monarchia jobban járna Károllyal és Kamillával. A királynő szerepére pedig a megkérdezettek 57 százaléka Kate-et tartja alkalmasabbnak, és csak 15 százalék gondolta úgy, hogy Kamillából jobb királynő válna.
A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság elsöprő többsége pozitívumként értékelte, hogy Vilmos herceg polgári származású jövendőbelit választott: a megkérdezettek 86 százaléka támogatta döntését, és alig 1 százalék ellenezte. A válaszadók 65 százaléka helyeselte azt is, hogy Vilmos néhai édesanyja, Diana zafírral és gyémántokkal kirakott gyűrűjével jegyezte el egykori évfolyamtársát.
A felmérés továbbá rávilágított arra, hogy az angolok abszolút többsége továbbra is monarchiapárti: 55 százalékuk úgy véli, Nagy-Britannia rosszabb hely lenne a királyság intézménye nélkül, és csak 25 százalékuk támogatná a köztársasági formát.

Életmentő bevetésen a herceg

Alig néhány órával azt követôen, hogy a jegyesség bejelentése után Vilmos herceg visszatért katonai egységéhez, máris egy helikopteres mentőakcióban kellett részt vennie, amely során egy szívrohamot kapott férfit mentettek ki Wales legmagasabb hegyén. Az Észak-Walesben állomásozó királyi légierő gépét és négyfős személyzetét, köztük az itt szolgálatot teljesítő Vilmos herceget csütörtök délután riasztották.
A heves esőzés, az erős széllökések és a sűrű köd miatt először nem tudták megközelíteni a 45 éves férfit a mentőheli­kopterrel. Ez csak akkor sikerült, amikor egy kis időre javult az időjárás, és ritkult a köd. A másodpilótaként dolgozó Vilmos herceg feladata az volt, hogy a gépet egyenesben tartsa, miközben a férfit csörlővel húzták fel a helikopterbe. A légierő szóvivôjének elmondása szerint a mentőcsapat tökéletes manôvert hajtott végre. Egy hasonló mentőakcióban idén nyáron már részt vett Vilmos herceg. Akkor egy szikláról szabadítottak ki egy sérült turistát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!