Idén a lombikbébimódszer atyja, Robert Edwards kapta az orvosi Nobel-díjat (lásd keretes cikkünket). Az általa kifejlesztett mesterséges megtermékenyítés kétségtelenül csodálatos eredménye, hogy 32 év alatt négymillió életet hoztak általa létre. A meddő házaspárok számára ez óriási előrelépést jelentett, ám rengeteg kritika is érte a módszert. A képet árnyalják többek között a gyermek személyiségfejlődésében a prenatális, azaz születés előtti időszak hatását vizsgáló szakemberek kutatásai, akik szerint az anyaméhben eltöltött 9 hónap legalább annyira része az ember személyiségének, sorsának, mint bármely más időszak, amit később megél. Ennek megfelelően számos jel utal arra, hogy a fogantatás sajátos körülményei valamiképpen lenyomatot hagynak a lombikgyerekek tudatában.
„Azt, hogy leszívtak egy csomó petesejtet, majd valahány zigótát visszapakoltak annak idején, ezt 2 éves gyermek már lejátssza egy terápiás helyzetben, a nagyobbak, 3-5 évesek pedig rajzokon jelenítik meg pontosan. Meg nem született testvéreikről is tudnak, azokról is, akik a fagyasztóban vannak, amiről a szülők szerint kapott ismeretük nem lehet” – állítja Molnár Judit pszichoterapeuta, a Vadaskert Gyermekkórház munkatársa. Szélsőséges esetek is ismeretesek, amikor a kisgyerek olyan képzettől szorong, hogy a szülei meg akarják őt ölni, és ez akár az álmaiban is megjelenik. Ugyanakkor a gyermekpszichiáterek igyekeznek óvatosan fogalmazni, olyan általánosságot ugyanis, hogy a lombikgyerekek mások, mint a többiek, nem lehet kijelenteni.
A szülés előtti tapasztalatok kérdéskörével Alessandra Piontelli, a Milánói Egyetem gyermekneurológia és -pszichiátria professzora is évtizedek óta foglalkozik, nemrég magyarul is megjelent egy könyve, A magzattól a gyermekig címmel. Tapasztalatai szerint a gyermekek már az anyaméhben is képesek barátkozni, kommunikálni és hosszú távú érzelmi kapcsolatokat kialakítani. A megfigyelései közül az egyik legérdekesebb egy játék, amit egy kétpetéjű ikerpár tagjai között 20 hetes terhesség közben észlelt, akik azt játszották, hogy a fiú az elválasztómembránon át közelítve gyengéden felébresztette az édesanyja hasában a húgát. Ezután csodálatos párbeszédjátékra került sor kettejük között, amint ölelésszerűen összedörzsölték az arcukat. Ezt az rituálét azután is folytatták, hogy megszülettek, van róluk egy felvétel, amint egyéves koruk tájékán keresnek egy függönyt, és pontosan megismétlik a szeretetteljes gesztust.
Szép új világ?
Az in vitro eljárás tömegméretű alkalmazásának másik veszélyét sokan abban látják, hogy minél inkább találkozunk a mesterséges módszerekkel, ezek annál könnyebben, gyakrabban veszik át a helyét indokolatlanul a természetes folyamatoknak, hasonlóan a szülés esetében túl sokat alkalmazott császármetszésekhez. Érdekes jelenség, hogy a lombikprogramban részt vevő szülők gyakran érzik úgy, hogy mivel az orvos megcsinál mindent, ők maguk kimaradnak az egészből. A 12 magyarországi meddőségi központban nem igazán jellemző, hogy a gyermekre váró párokat pszichológus is megvizsgálná, pedig tapasztalt szakemberek éppen akadnának. Nem valószínű, hogy ennek bármiféle üzleti ok lenne az alapja, egész egyszerűen a lelki résznek nehezen sikerül helyet találni a sokféle injekciózásból, petesejtleszívásból, majd megtermékenyítésből és az anyába való visszaültetésből álló, kicsit iparszerűvé vált folyamatban. Civilizációs ártalom, hogy a személyiségünk különböző részeit a testünket és a lelkünket különálló valóságként tekintjük, illetve kezeltetjük.
Fontos emellett beszélni a nagyvilág laborjaiban őrzött, fagyasztott embriókról is, amelyek az eljárás során „keletkeznek”: nagyjából a megszületett gyermekek számának tízszeresével, azaz negyven-ötven millióval számolhatunk. Nagy kérdés, hogy mi lesz velük. Az is aggályos, ha felhasználják őket valamire, és az is, ha hagyják elpusztulni – nem véletlen, hogy a Vatikán is tiltakozását fejezi ki a Nobel-díj kiosztása kapcsán (lásd keretes írásunkat).
A technika ezek mellett arrafelé halad, hogy egyre kevesebb, és egyre tökéletesebb, az örökletes betegségektől mentes embriót ültessenek be a jövőben – mondta az MTI-nek Czeizel Endre genetikus, az eljárás egyik első magyarországi támogatója. Czeizel szerint az in vitro megtermékenyítés a férfimeddőség kezelésében is nagy előrelépést jelentett, mert így akár egyetlen hímivarsejt is elegendő a petesejt megtermékenyítéséhez. Mint Czeizel rámutatott, a módszer új ága a genetikai betegségeket előzheti meg, ez az úgynevezett preimplantációs genetikai diagnosztika. A megtermékenyítés után a 3-4 napos, ekkor még csak 36-62 sejtből álló magzatkezdeményből annak károsodása nélkül el lehet távolítani egy sejtet, amelyből az esetleges genetikai hiba kimutatható. A vizsgálat után csak azt a magzatkezdeményt ültetik be az anya méhébe, amelyik nem hordozza a betegséget okozó eltérést.
2010. 10. 08. (XIV/40)
