hetilap

A világon két olyan nép létezett, amely önszántából vette fel a zsidó vallást. A Kr. u. 800-as években a kabarok, és az 1500-as évek végének hitújítási lázában a székely magyarok. A 16. század végére Báthory István fejedelemsége alatt a korábban mindig is kollektív nemesi kiváltságokkal rendelkező székelyek jogai és politikai befolyása fokozatosan visszaszorult. Egy korabeli szász krónikás szerint az erdélyi főurak, majd a központi hatalom sokkal kegyetlenebbül bánt a székelyekkel, mint Egyiptomban a fáraó a zsidókkal. „Megváltást vártak, és kezükbe kapták a Bibliát megváltóként. És a Bibliában ott volt a zsidó nép sorsa, mintha Isten tükröt tartott volna eléjük” – írja a krónikás. Az új vallás az elnyomottak, szenvedők, üldözöttek vallása lett, melyet úgy hívtak: székely szombatosok, vagy más néven székely zsidózók.
Nevüket onnan kapták, hogy életük alapja az Ótestamentum lett, azon belül is Mózes öt könyve, a benne foglalt törvényekkel, különös hangsúlyt helyezve a szombat megtartására. Szertartásaikat, szervezeti rendjüket az autodidakta teológus, Eössy András dúsgazdag székely főnemes kezdte kiépíteni. Fogadott fia, Péchi Simon az 1590-es évek végén több évet eltöltött a konstantinápolyi zsidók között, különösen sokat forgolódott a Spanyolországból kiűzött szefárdoknál, akiktől megtanulta a héber nyelvet, megismerte a zsidó vallást, szövegeiket pedig magával hozta Erdélybe. Hazatértét követően az új vallás terjesztése mellett Erdély politikai életébe is belevetette magát, nagy tudására, tapasztalatára hamar felfigyeltek. Olyannyira, hogy mikor 1613-ban Bethlen Gábor lett Erdély új fejedelme, maga mellé emelte az ország főkancellárjává. Bibliafordításával, zsoltárfordításával és szombatos imakönyvével Péchi lerakta a vallása liturgiájának alapjait. Az új hit néhány év leforgása alatt meghódította Erdélyt, a szabad székelyek közül harminckét faluban vezették be a szombatos vallást.
Központjuk Bözödújfalu lett, melyet méltán neveztek máig székely Jeruzsálemnek, hiszen a településen jól megfértek egymás mellett a katolikusok, a reformátusok és az unitáriusok is, akárcsak a szentföldi Jeruzsálemben. Péchi mintegy húsz­ezer székelyt nyert meg a szombatos hitnek, azonban a zsidósághoz való mind erőteljesebb kötődése miatt kegyvesztetté vált a fejedelem előtt, aki 1621-ben hűtlenség gyanújával börtönbe záratta. Három évvel később visszanyerte szabadságát, de politikai befolyását többé már nem tudta visszaszerezni. Ettől kezdve életét maximálisan az új vallás további kiépítésének szentelte, azonban Erdély legendásan toleráns földjén – ahol 1568-ban a világon elsőként foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot – a szombatosok felekezetének már nem volt helye. Híveit állandó zaklatások fenyegették, az 1635. évi országgyűlés vagyon- és fejvesztést rótt ki a judaizálókra. I. Rákóczi György 1638-ban radikális hajszát indított ellenük, melynek során a tiltott „szekta” vezetője, Péchi ismét bíróság elé került. Az ítéletben megfosztották birtokaitól, és a református vallásra való áttérésre kényszerítették. Még ebben az évben, júliusban több mint száz szombatost ítéltek halálra, mivel Rákóczi hatékony és veszélyes politikai ellenzéket látott bennük. Az üldöztetések elől sokan Törökországba vagy a Szentföldre menekültek, mások titokban gyakorolták a hitüket.
Évszázadokon át nem kívánt elemei voltak a társadalomnak, még a „bevett vallások” mellett sem tűrték meg őket. Mire az 1800-as évek végére a szabad vallásgyakorlás rájuk is érvényessé vált, már csak két székely faluban őrizték ezt a hitet. A huszadik század negyvenes éveire egyedül Bözödújfaluban éltek „székely zsidózók”. A második világháború idején a zsidótörvények miatt Degré Alajos miniszteri biztos lehetőséget adott számukra a zsidó hitből való kitérésre és az unitárius egyházhoz való csatlakozásra. Magyarország német megszállását követően az erdélyi zsidókat összegyűjtötték, és a marosvásárhelyi gettóba hurcolták. A zsidózók többsége a kitérő tanúsítvány ellenére önszántából ment a gettóba zsidó testvérei után. A legtöbben Auschwitzban lelték halálukat. A túlélők közül sokan az alakuló Izraelbe vándoroltak, voltak olyanok, akik szó szerint úszva érkeztek meg Palesztina partjaihoz, hogy végre olyan földön élhessenek, ahol nem bűn zsidónak lenni.
A nyíltan antiszemita román diktátor, Ceauşescu hatalomra jutásának első percétől kezdve az erdélyi társadalom szétdarabolását és hosszú távon teljes megsemmisítését tűzte ki célul. Ebbe a tervébe illeszkedett az is, hogy a székely zsidózók még megmaradt örökségét eltüntesse a föld színéről. Bözöd-újfalu Ceauşescu faluromboló politikájának esett áldozatául. A település lakói 1988 szeptemberében szereztek tudomást arról, hogy Bukarestben aláírták a „dekrétumot”, amely szerint elkészült a falu határában egy 625 méter hosszú gát, és elindul a víztározó építése. A lakosság kitelepítését 1985-től kezdve tervszerűen irányították. A víz elől menekülők házaikért, telkeikért, életük értelméért cserébe a közeli város, Erdőszentgyörgy lakótelepének panellakásai közül választhattak, amelyeket maguk is csak úgy hívtak: a gettó.
1992-re már csak százhuszonhatan éltek a „székely Jeruzsálemben”, a végsőkig kitartva. S bár addigra a hírhedt diktátor már meghalt, eszelős terve túlélte őt, így 1994 októberében a falu két templomával együtt víz alá került. A völgyzáró gát megnyitása teljesen értelmetlen volt, hiszen a hatalmas tó azóta sem szolgál semmilyen értelmes célt.
A lakók a domboldalról nézték végig, amint a víz beköltözik otthonaikba, majd teljesen ellepi azokat. Az egykori falu emlékét márványtábla őrzi, amelyen a lakosok nevei és a faluban gyakorolt vallások szimbólumai láthatók.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek