hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ajatollah utolsó kívánsága
Meghalt a Hezbollah alapító ideológusa

2010. 07. 09.
75 évesen Libanonban hunyt el Mohamed Husszein Fadlallah nagyajatollah, a Hezbollah első szellemi vezetője. Az egyes tanulmányai alapján mérsékeltnek tekintett síita tudós a kór­házban ápolóinak azt mondta, hogy az segítene rajta, ha Izrael megsemmisülne.

Fadlallahot méltató nyilatkozatában Szaad Hariri libanoni miniszterelnök kijelentette: Fadlallah nagyszerű személyiség, nemzeti és szellemi tudós volt. „Mindig, minden körülmények között a konfliktusok feloldását szorgalmazta, egységre szólította fel nemcsak Libanont, hanem az egész muzulmán világot, és elutasította a vallási harcokat – írta Hariri.
A libanoni újságok szerint, amikor a kórházban az ápolónő a halála előtti napon megkérdezte Fadlallahtól, hogy mire van szüksége, az ajatollah ezt válaszolta: „A cionisták megállítására, hogy megszűnjenek létezni.”
Fadlallah 1935-ben az iraki síiták szent városában, Nadzsafban született, és hivatalos honlapja szerint itt végezte vallási tanulmányait is. Az ajatollah Mohamed egyenes ági leszármazottjának vallotta magát.
1960 óta élt Libanonban, és a Hezbollah 1982-es megalapítása után a terrorszervezet szellemi vezetője lett, bár 1989-ben eltávolodott a Hezbollah iráni befolyás alatt álló vezetőségétől.
Az ajatollahról a Hezbollah is hivatalos nyilatkozatban emlékezett meg. „Nagy bátorsággal és világossággal támogatta az ellenállási mozgalmat a cionista ellenség ellen. Kivételes pártfogója és szószólója volt az iszlám egységért harcoló csoportoknak.”
Fadlallahot az interneten megjelentetett– például a nők szerepéről írt – tanulmányai alapján a síita dogmákhoz képest meglehetősen liberálisnak tartják. Az 1990-es évektől kezdve egyre nagyobb hangsúlyt tett a síita és szunnita vallási egység keresésére. Támogatta a nemzetközi iszlám segélyszolgálatokat, és szívesen találkozott neves amerikai személyekkel, még a hitét kritizálókkal is, mondván: az ellenséggel való párbeszéd szükséges az iszlám világ számára.
Az ajatollah azonban hevesen ellenezte az afganisztáni és iraki amerikai beavatkozást, és kérlelhetetlenül bírálta Izraelt.
Egy Barack Obamához intézett levelében így fogalmazott: „Közismert tény, hogy az ön országa milyen mértékben támogatja a cionistákat, és hogyan biztosít fedezéket a számukra. A [cionista állam] olyan emberek földjén jött létre, akiket tűzzel-vassal gyökerestül kiszakítottak onnan. Az amerikai politika veszni hagyta a palesztin ügyet, annak ellenére, hogy a Biztonsági Tanács több ígéretet tett ennek felkarolására.”
Az Iránnal és Szíriával közvetlen kapcsolatban álló Hezbollahot az Egyesült Államok terroristaszervezetnek tekinti. Bár a polgárháború sújtotta Libanonban a szociális szervezetek fő támogatójának számít a síita csoport, középpontjában a katonai szárny áll, amely számos merényletet hajtott végre Libanonban és más országokban izraeli, valamint nyugati célpontok ellen. A terrorcsoport rakétatámadásai és izraeli katonák ellen intézett rajatütései provokálták ki 2006-ban a „Harag napjai” elnevezésű izraeli hadműveletet. A harmincnégy napig tartó dél-libanoni konfliktusban a Hezbollah közel ezerötszáz embert veszített, de azóta – iráni és szíriai segítséggel – újra felfegyverkezett, és azt hirdeti, hogy rakétáival immár Izrael bármely pontját képes elérni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!