hetilap
Hetek hetilap vásárlás

Alig van pénzünk, mégis fesztiválozgatunk

Szünetmentes táp

Nemzetközi viszonylatban is rengeteg, évente kétezernél is több fesztivált szerveznek hazánkban, amely egyebek mellett annak is betudható, hogy a magyarok fesztivállátogató kedve a gazdasági válság ellenére sem csökkent: 2010 a Fesztiválok Éveként vonul be a köztudatba a Magyar Turizmus Zrt. jóvoltából. A bulidömpingben kiemelten kezelt „könnyűzenei rendezvények” továbbra sem a szürke hétköznapokból való kikapcsolódás helyszínei, hanem az egész évben zajló hétvégi züllések felturbózott, kihelyezett tagozatai.

Az elmúlt években jelentősen emelkedett a fesztivállátogatók aránya, és egyúttal javult a hazai fesztiválkínálat megítélése is. Tavaly a magyarok 55 százaléka járt fesztiválon, fejenként átlag 9 ezer forintot költött erre a célra, s a lakosság egyharmada lelkes „fesztiválrajongónak" vallja magát. A leggyakrabban felkeresett fesztiválok a gasztronómiai rendezvények, amelyeket a könnyűzene és a hagyományőrző fesztiválok követnek. Idén a Fesztiválok Évének várható sikerét támasztja alá, hogy a lakosság több mint kétharmada tervez fesztivállátogatást. A legfőbb cél a szórakoztatás, s a Magyar Turizmus Zrt. kutatása szerint ez az, amire a magyaroknak a gazdasági válság ellenére növekvő igényük van, és - nem utolsósorban - amire erejükön felül áldozni is hajlandók.

Az egyik legmarkánsabb vonal a Sziget-brand által fémjelzett, a fiatalságot megcélzó könnyűzenei fesztiváldömping. Ide tartozik többek között a népszerű Balaton Sound Fesztivál, a tokaji Hegyalja Fesztivál, a soproni Volt Fesztivál, vagy a kifejezetten felsőoktatási intézmények hallgatóit megcélzó EFOTT Dévényi Tibi bácsival. A fesztiválszervezők lassan az egész országot bejáratják a többségében Budapestről verbuvált bulikedvelő közönséggel. A könnyűzenei események közönségét évek óta egy, az átlagnál tehetősebb, középosztálybeli, zömében gimnazista vagy főiskolás, egyetemista diákság alkotja. A tavalyi adatok tükrében a városi turizmussal egybekötött Sziget-rendezvényen főként a 18-22 éves diákság, míg a másik legnépszerűbb rendezvényen, a vízparti nyaraláshoz köthető Balaton Soundon inkább a 20-24 éves, zömében aktív munkavállalók képviseltetik magukat nagy számban, s mindkét helyen a közönség fele visszajáró. Az ifjúságkutatók szerint a szegényebb, kevésbé szem előtt lévő fiatalok veszélyeztetettsége drog vagy bűnözés szempontjából összemérhetetlenül nagyobb a trenddiktáló fesztiválközönségek fiatalságánál.

Randi, drog, nemi erőszak

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!