Nagy-Britanniában pedig egy ateista író, Richard Dawkins azt tervezi, hogy ősszel esedékes londoni látogatásakor „emberiség elleni bűncselekmény" vádjával megpróbálja bíróság elé állíttatni XVI. Benedek pápát.
Tarcisio Bertone bíboros-államtitkár - a pápai államban ez a tisztség miniszterelnöknek felel meg - szerint a papi nőtlenségnek nincs köze a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekhez, és a gyerekek molesztálása mögött a homoszexualitás húzódik meg. „Sok pszichológus és pszichiáter kimutatta, hogy a cölibátus és a pedofília között nincs kapcsolat, de mint nemrég hallottam, sokan megállapították, hogy a homoszexualitás és a pedofília összefügg" - magyarázta Bertone, aki szerint „ez a betegség az emberek minden csoportját érinti, és százalékarányban a papokat kisebb mértékben, mint másokat".
Bertone állítását világszerte indulatosan bírálta több melegszervezet, és hivatalosan tiltakozott a francia külügyi szóvivő is. Két nappal később aztán Federico Lombardi vatikáni szóvivő elhatárolódott főnöke értelmezésétől: „Az egyházi hatóságok nem tartják a hatáskörükbe tartozónak általános kijelentések megfogalmazását jellegzetesen pszichológiai vagy orvosi témákról" - jelentette ki a szóvivő, aki szerint Bertone bíboros „nyilvánvalóan a papságon, és nem pedig az egész népességen belül elkövetett visszaélésekre utalt".
A Vatikán új rendelkezésékkel is igyekszik elébe menni a sorozatos lelepleződéseknek. A Szentszék weboldalán április 12-én megjelent hír szerint ezentúl a püspökök és más magas rangú egyházi vezetők kötelesek jelenteni a világi hatóságoknak, ha pedofília esetéről értesülnek.