hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Politikai krimi Szentesen
A Lakos-gyilkosság rekonstrukciója

2010. 01. 16.
Szentes egykori rendőrkapitányát, Lakos Józsefet 1946. március 7-én a kommunista R-gárda tagjai brutálisan meggyilkolták a városi kórházban. Az elkövetők közkegyelmet kaptak - annak ellenére, hogy a gyilkosság jelentékeny belpolitikai vihart kavart. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában lévő dokumentumokból világosan kitűnik, hogy a gyilkosságot az egykori kommunista képviselő, Dadi Imre parancsára hajtották végre, és a merényletről a rendőrök is tudtak. A történet - bár krimibe illik - jól tükrözi hazánk 20. századi történetét.

Kádár János, valamint az MSZMP 1962-ben, a VIII. pártkongresszuson hirdette meg az „aki nincs ellenünk, az velünk van" politikai üzenetét. A Kádár-rezsim igyekezett kiegyezni a történelmi egyházakkal, valamint arra törekedett, hogy megnyerje a hazai értelmiséget. A pártkongresszus egy új korszakot hirdetett meg, és a rezsim egyszer és mindenkorra le akarta zárni az 1956-os forradalom utáni megtorlás korszakát: 1963-ban több mint négyezer ember nyerte vissza szabadságát.

A kádári politika elérte, hogy a növekvő életszínvonalért, egy viszonylagos jólétért cserébe a társadalom elismerje az egypártrendszert, elnézze szabadságjogainak korlátozását, valamint feladja politikai jogait. A hatvanas években az embe­re­ket már jobban érdekelte a televízió által közvetített Ki mit tudű, mint Nagy Imre vagy a több száz kivégzett forradalmár.

Ezt az enyhülést érzékelhették azok az egykori szentesi párttagok, akik 1962-ben egy névtelen levelet juttattak el az MSZMP Központi Bizottságához, hogy felhívják a figyelmet egy tizenhat évvel azelőtt történt brutális gyilkosságra. „Adjunk igazságos és becsületes rehabilitációt az ártatlanul meggyilkolt Lakos József szentesi rendőrkapitánynak és meghurcolt családjának." A levél írói még azt is hozzáfűzték, hogy „egész Dél-Magyarország örömmel venné", ha az esetet kivizsgálnák. A névtelen levél beindította a belügyi gépezet működését, és egy vizsgálat erejéig leporolták a Lakos-gyilkosság elkövetőinek - Dadi Imrének és társainak - az aktáit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!