hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarország alulnézetből
Handler Ármin, a hivatásos országjáró tapasztalatai

2010. 02. 04.
Tűzpiros szolgálati autójának szélvédőjén hatalmas matrica hirdeti, hogy az ország első és egyetlen igazi országjárójáról van szó. Handler Ármin ennek ellenére békés, szolid úriember, aki éppen csak belecsöppent egy különös, megelevenedett népmesébe. A sváb gyökerű bólyi férfi egy osztrák cég támogatásával járja körbe immár hetedszer Magyarország 3111 települését, amelyeknek többségén a polgármesterek tárt karokkal várják, mint kedves, régi barátot. Az országjáró rendhagyó munkájáról és az ország állapotáról mesél.

Hogyan zajlik egy országjárás?

- Rögtön a végére kanyarodok. Hetedszer járom be az országot, ez a hetedik kocsi, ami odakint áll. Kettőszázötven helyen lakom az országban, amikor úton vagyok, kettő év és kettő hónap kell, hogy bejárjam az összes települést. Ezt megyénként csinálom: addig vagyok egy megyében, amíg el nem fogynak a települések. Polgármestereket látogatok. Ez valamikor úgy indult, hogy egyszer körüljárom az országot, csak rajtam maradt a dolog. Pályázat útján kerültem az Új Historica Kiadóhoz, ez egy osztrák cég. A cél az, hogy a településeken krónikaírást vezessek be. Volt egy felmérés, amit egye­temisták végeztek a rendszerváltás után: járták a vidéket, és azt kutatták, hogy milyen feljegyzések vannak a múltról, a történelemről. Arra jutottak, hogy az 1945 és 1990 közötti időről vajmi kevés volt, itt-ott egy-két helyen, ahol egy öreg krónikás, nyugdíjas tanító bácsi lejegyezte a dolgokat. Az is kiderült, hogy a '45 előtti időkről több leírás van a településeken. Azt gondoltuk, hogy fel kellene eleveníteni ezt a történetírást, és erre igény is volt. Beszélgettünk polgármesterekkel, történészekkel, helytörténészekkel, aztán összeállítottunk egy tízkilós kódexet, amibe huszonöt évet lehet beleírni. Bevontuk a megyei elnököket, az akkori államtitkár fölkarolt bennünket, így indult a munka. Közel 3200 településből 2500 részt vett benne. A nagyon nagyok azért nem, mert ők külön archiválnak dolgokat, a nagyon kicsik meg azért nem, mert náluk nem történik annyi esemény. Mivel ugye vannak olyan települések, ahol harminc, negyven, hatvan ember lakik, azok is idősek. Az egyik ilyen faluban a polgármester azt mondta, a legnagyobb sztori az, ha este lefekszünk, és reggel még fölkelünk. Ezt meg ugye nem akarták megírni.

Honnan jött az ötlet, hogy ilyen rendkívüli vállalkozásba fogjon?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!