„Tizenhárom évesen, 1977-ben találkoztam Roman Polanskival. Azt mondta az édesanyámnak, aki színésznő volt, hogy képeket szeretne készíteni rólam egy francia újság számára. A fotózáson borral kínált. Amikor nemet mondtam, elkezdett öltözködés közben fényképezni. Utána azt mondta, elvisz Jack Nicolson házába, és bemutat a színésznek. Amikor odaértünk, Nicolson nem volt sehol. Nagyon megijedtem, mert egyedül voltam, és nem tudtam, mit csináljak. Polanski azt mondta, üljek be a jacuzziba, mert ott is le szeretne fényképezni. Pezsgőt és egy Quaalude tablettát adott nekem. Utólag tudtam meg, hogy ez egy erős hallucinogén drog, ami kábulatot és izomgyengeséget okoz. Hiába mondtam többször is, hogy ne tegye, megerőszakolt, különféle módokon. Egyszer bekopogott az ajtón Nicolson akkori barátnője. Polanski felkelt, elküldte az illetőt, majd visszajött, és folytatta” – nyilatkozta Samantha Geimer 2003-ban, nem sokkal azelőtt, hogy a rendező megkapta a Zongorista című filméért az Oscar-díjat.
A fiatalkorú elleni erőszak miatt eljárás alá vont Polanski elszökött az Egyesült Államokból, ezért nem lehetett személyesen jelen a díjátadáson. Harrison Ford vette át nevében az Oscart, aki gratulált a zsűri „kifinomult” döntéséhez. Az elismerés azonban vitát kavart Amerikában. Többen azzal vádolták a hollywoodi filmelitet, hogy a holokauszt témájú filmért adott díjjal felmentést akarnak adni Polanskinak, aki nem sok jelét mutatta a megbánásnak. (Szökése után nem sokkal például Münchenben az Oktoberfesten egy magazin számára készült fotón szándékosan fiatal lányok gyűrűjében fotóztatta magát.)
Az áldozat megbocsátott a rendezőnek, de elmondta, hogy az élete többszörösen is kisiklott a bűncselekmény után. Otthagyta az iskolát, szülei házában egy garázsban élt. 18 évesen teherbe esett, majd 19 évesen már el is vált. A média nagy része Polanski oldalára állt, és Samanthát mai kis Lolitaként, 13 éves ravasz csábítóként állította be. Végül egy új kapcsolat révén sikerült eltűnnie a nyilvánosság elől, miután férjével Hawaiira költöztek.
A most 76 éves Roman Polanski gondosan kerülte az elmúlt több mint harminc évben azokat az államokat, ahonnan kiadhatták volna az Egyesült Államoknak. A biztonságosnak számító Franciaországban élt, és közben sorra készítette a mára filmtörténeti klasszikusoknak számító filmjeit. Polanski nem adta fel a reményt, hogy egyszer visszatérhet Hollywoodba is.
A Los Angeles-i ügyészség azonban nem felejtett. Több sikertelen próbálkozás után Steve Cooley városi ügyésznek szeptember végén sikerült megszerveznie, hogy a Zürichi Filmfesztiválra érkező Polanskit – aki életműdíjat vehetett volna át – az amerikai körözés alapján letartóztassák. Lapzártánkkor a rendező egy svájci börtönben várja a kiadatásáról szóló döntést.
A rendező mellett sokan megmozdultak, politikusok és a kulturális elit is. Frederic Mitterand francia kulturális miniszter megdöbbenését és mély sajnálatát fejezte ki. „Nem volt egyszerű élete, de képes volt talpra állni, a feleségével családot alapítani, és nyugodt, boldog életet élni” – nyilatkozta a miniszter, aki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter közbenjárását kérte. Harvey Weinstein hollywoodi nagytőkés szintén Polanski védelmére kelt. „Minden filmest felhívunk, hogy megoldjuk ezt a szörnyű helyzetet” – mondta. Robert Harris brit író „undorító bánásmódnak” nevezte, ahogyan Polanskit őrizetbe vették. Harris véleményét osztotta a Svájci Rendezők Szövetsége is, akik szerint az eset egy „felháborító kulturális botrány”.
Amerikában a többség azonban másként látja az esetet. „Ha valaki megerőszakol egy fiatalt, börtönben a helye, bármilyen híres is legyen. Ha valaki a börtön helyett elszökik, még hosszabb időre a börtönben a helye. Polanski elmúlt negyvenéves, amikor ezt tette, így nemcsak nagykorú volt, hanem teljesen tisztában kellett hogy legyen tette következményeivel. Eljött a fizetség ideje. Ez ilyen egyszerű” – írta kommentárjában a Psychology Today című magazin.
2009. 10. 02. (XIII/40)
