A Szputnyik fellövésének hatására a hidegháború éveiben az amerikai védelmi miniszter létrehozott egy kutatócsoportot, és azzal a feladattal bízta meg, hogy egy esetleges atomtámadást is túlélő hálózatot építsen ki, amely által Amerika nagyon jól szervezetten, megbízhatóan irányítható marad. Ennek fényében a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency), az Amerikai Védelmi Minisztérium kutatócsoportja úgy gondolta, hogy csak olyan hálózat lehet működőképes, melynek nincs központja, így egyetlen támadással nem is lehet megsemmisíteni. Ezért olyan rendszert alkottak, mely több alközpontból áll, és ezek a csomópontok legalább kettő csomóponttal állnak összeköttetésben, így ha az egyik meghibásodik vagy túlterhelt, az adat másik irányban halad tovább, kikerülve a nem működő tagot. Ezt párosították a csomagkapcsolt adattovábbítással, ahol a továbbításra szánt adatokat kis csomagokra bontották, majd így lettek elküldve. Ezen a működési elven 1969-ben az ARPANET üzemelése kezdetét is vette. Egy év múlva megvalósult az első távolsági kapcsolat is.
1972-ben elkészült az első e-mail program, mely a napjainkban is alkalmazható funkciókkal rendelkezik, mint például a küldés és a fogadás. Néhány év elteltével pedig, 1976-ban az angol Erzsébet királynő elküldte az első e-mailjét. Két esztendő elteltével, 1978-ban útnak indult az első spam (kéretlen e-mail), mely egy meghívót tartalmazott egy új számítógép bemutatójára. Ez meglehetősen nagy botrányt idézett elő, mivel az ARPANET rendszeréből származtak azok az e-mail címek, amelyekre kiküldték a kéretlen leveleket, ezzel pedig a szabályzatot szegték meg.
Pár év múlva 1982-ben Scott Fahlman javaslatot tett a hangulatot kifejező karakterek használatára, melyet most már csak „smiley”-nak nevezünk.
A hangulatjelek az internetes beszélgetések során pótolják az arckifejezéseket, melyek nélkül az ilyen csevegések sokszor félreérthetővé válhatnak. 1983-ban pedig a katonai szegmens leválasztásával hódító útjára indult a mai internet, ezen időponttól tudunk böngészővel weboldalakra látogatni.
További két évet kellett várni az első domainnév (honlap neve, mellyel a weboldalon levő tartalom behívható), a symbolics.com bejegyzésére, melyen felbuzdulva több világhírű cég élt a lehetőséggel. Az első száz domainregisztráció között fellelhetők többek között a Xerox, az IBM, a Philips és a Siemens. Meglepő módon a Microsoft nem található a listán. Hazánk 1991-ben csatlakozott az internethez, és ekkor regisztrálták az első „.hu” végződésű domaint is, a sztaki.hu. Napjainkig nagyjából 53 millió domainnevet tartanak számon a világon, melyből 170 ezer .hu, azaz magyar végződésű.
1992-ben már 700 ezer szerver üzemelt, majd egy év alatt több mint a duplájára növekedett az internetre csatlakozó számítógépek száma. 1994-ig túlnyomórészt egyetemek használták az internetet, de a kilencvenes évek közepétől elkezdődött a kereskedelmi felhasználás, tehát megjelentek az első online boltok, elindult az e-kereskedelem, amikor is az eladó nem tart fenn személyes kapcsolatot a vevővel, hanem kizárólag a weboldalán keresztül kommunikál vele. Ekkor kezdtek megjelenni az online ügyfélszolgálatok, illetve az újságok is elkezdték rendelkezésre bocsátani cikkeiket a nagyközönségnek az interneten keresztül. Majd 1997-ben megjelent a Freemail, mint a első ingyenes magyar e-mail rendszer, melyet azért hoztak létre, hogy mindenki rendelkezhessen saját e-mail címmel – ez akkoriban még egyáltalán nem számított hétköznapinak. Az indulását követő két héten belül kétezren regisztráltak a Freemailnél. Öt év múlva pedig már 1 millió postafiókot üzemeltettek.
1999-ben az internet-hozzáféréssel rendelkezők száma átlépte hazánkban az 1 milliót, 2006-ban már a lakosság 48 százaléka használta a netet.
Idei, év eleji felmérések szerint Kína 180 millió felhasználóval az élen jár az internetezésben. Őt az Amerikai Egyesült Államok követi a rangsorban 163 millió nethasználóval. 60 millió weboldal-látogatóval pedig Japán a harmadik helyet foglalja el a dobogón.
A jövőben az internet még okozhat meglepetéseket. Többek között azért is, mert az elmúlt években több életszerű, működőképes kezdeményezés született a jelenlegi, a hatalmas terhelés miatt már-már elavultnak tűnő rendszer lecserélése érdekében. 1994-ben újabb kutatásokat indítottak, nem meglepő módon ismét Amerikában, az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére. A fejlesztések során az amerikai egyetemeket, kutatóintézeteket egy saját, rendkívül nagy sebességű (elméletileg 100 Gb/s-os) adatforgalommal működő hálózattal kapcsolták össze, melyet Internet2 névre kereszteltek el. Sajnos kereskedelmi forgalomban nem tervezik elérhetővé tenni, pedig lényegesen fejlettebb meglévő társával szemben.
Ezen túlmenően a japánok is dolgoznak a szín-falak mögött: állításuk szerint 2015-re tudnak előrukkolni legújabb kutatási eredményükkel, reményeik szerint az internet lehetséges utódjával.
A kutatóknak, akik legfőbb céljuknak az internet újjáépítését tűzték ki célul, közös elképzelésük, hogy az internet fejlesztésével jelentősen gyorsabban, hatékonyabban és megbízhatóbban álljon rendelkezésre a világháló, természetesen lényegesen alacsonyabb költségekkel. Hogy ezt sikerül-e kivitelezni valamelyik elszánt fejlesztőcsoportnak, a jövő titka.
2009. 09. 25. (XIII/39)
