hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Stricik és prostik
Szabolcsi romák uralják az amszterdami piros lámpás negyedet

2009. 02. 28.
Nyíregyháza utca - holland rendőrségi körökben így hívják az amszterdami piros lámpás negyed szabolcsi romák által uralt részét. Bizonyos szabályok betartása mellett ott legális ugyan a prostitúció, ám az állítólag mintegy százfős bűnszervezet számára ezek a szabadabb keretek sem elegendőek. Közülük többeket már tavaly letartóztattak, nemrégiben pedig Nyíregyházán vettek őrizetbe két személyt holland és magyar nyomozók. A nemzetközi akció lehetővé tette azt, amit a magyar hatóság nehezen tud megtenni: az érintettek vagyonát is lefoglalták.

„A holland kollégák eljöttek megnézni, hogy milyen egzotikus város az, ahol mindenki strici vagy prostituált" - fogalmazott a közös akció kapcsán tartott nyíregyházi sajtótájékoztatón Orosz István, a megyei rendőr-főkapitányág alezredese. Mint elmondta, két éve vették észre, hogy egyre „alacsonyabb árfekvésű" lányok kínálják szolgáltatásaikat a városban és környékén. Ezzel párhuzamosan a holland rendőrség is érdekes jelenségre figyelt fel: az amszterdami piros lámpás negyedben egyre több lett a magyarországi roma lány. Jelenlegi arányuk 25-30 százalék.

A holland törvények értelmében bizonyos szabályok figyelembevételével a prostitúció legális: a lányok kényszerítés nélkül bocsátják áruba testüket, a kereset is teljes egészében őket illeti. Ennek értelmében tiltott a „futtatás" - márpedig a hollandok szerint egyre több esetre derült fény, amelyben szabolcsi romák kényszerítették prostitúcióra honfitársaikat, pénzüket pedig elvették, vagy szó szerint „polcpénzt" szedtek tőlük: csak az kerülhetett az utcafronti kirakatba, aki fizetett. A Nyíregyházán közszájon forgó hírek szerint a mintegy százfős szabolcsi roma társaság tagjai nem udvariaskodnak a lányokkal. Ha ellenállnak, könnyen eltörhet a kezük, de olyanra is volt példa állítólag, hogy egyiküknek a körmét szedték le fogóval.

Nyomozóik a magyar kollégákkal közösen négy nyíregyházi családi házban tartottak házkutatást a napokban, amelynek során két személyt emberkereskedelemmel és prostituáltak kizsákmányolásával összefüggésben őrizetbe vettek, harmadik társukat még keresik. A rendőrségi videofelvételeken jól látszik, hogy milyen fényűzésben éltek azok, akik - a gyanú szerint - Magyarországról irányították az amszterdami „munkát". Feladataik közé tartozott, hogy a prostituáltak itthon maradt családtagjait is „befenyítsék", ha ez szükséges. A nemzetközi jogsegélyegyezmény alapján a holland hatóság az érintettek vagyonát - több kiló aranyékszert, készpénzt, plazmatévét, három nagy értékű gépkocsit - is lefoglalták.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!