hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Romafillérek
Újabb nyomozásban érintett Kolompár Orbán

2008. 10. 08.
Információink szerint kapkodva, hiányosan, részben fiktív adatokkal adták be 2004-ben az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz azt a később mégis sikeresnek bizonyuló pályázatot, amely kapcsán most 140 millió forint sorsa után nyomoz a Vám- és Pénzügyőrség. Az ügyben érintett a Kolompár Orbán OCÖ-elnök vezette Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet.



Fotó: Somorjai László

Nehéz idők járnak mostanában az Országos Cigány Önkormányzat elnökére,
Kolompár Orbánra. Éppen csak lezárult az a – hétmillió forint pályázati pénz
szabálytalan felhasználása kapcsán indult – nyomozás, amelyben ő maga és három
társa is gyanúsítottként szerepel, máris egy újabb, múlt héten indult
büntetőeljárásban vált – egyelőre csak közvetve – érintetté. A VPOP nyomozói
mintegy 140 millió forintot keresnek az általa vezetett Kiskunmajsai Roma
Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezeten és három társszervezetén. Mindkét ügyet
fokozott figyelemmel kísérik az OCÖ képviselői is: nemcsak a Farkas Flórián
vezette Lungo Drom, hanem a Kolompár baloldali szövetségesének számító, Teleki
László nevével fémjelezett EURIFE is rendkívüli ülés összehívására tett
javaslatot. Itt hallgatnák meg Magyarország elsőszámú cigány vezetőjét a két
említett ügyről. A lapunk által eddig összegyűjtött információk alapján lenne
miről beszélnie.

Az előbbi ügy azzal kezdődött, hogy a Kolompár Orbán által vezetett Kiskunmajsai
Roma Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet 2005-ben tizenhárom millió forintot
nyert egy roma munkaerőpiaci szolgáltatóhálózat kialakítására az Országos
Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA). Ebből az összegből hétmillió forintot
kapott meg ténylegesen a szervezet – ezzel nem tudott elszámolni Kolompár és
három társa. Székely Gabriella, az OFA ügyvezető igazgatója munkatársunknak
elmondta: a megkötött szerződés értelmében a kiskunmajsai szervezetnek húsz
munkanélkülit kellett volna elhelyeznie az elsődleges munkaerőpiacon, többek
között tanácsadás, információszolgáltatás, önéletrajzírásban nyújtott segítség
révén. „A szervezet által benyújtott dokumentumok azonban nem támasztották alá,
hogy a szerződésben foglaltakat teljesítették volna. A programba bevont
személyeket például nem az elsődleges munkaerőpiacon, hanem közhasznú munkásként
vagy az EQUAL-programban helyezték el. Ezért követeljük vissza a pénzt” –
magyarázta Székely Gabriella. (Kolompár Orbán ugyanakkor pert indított az OFA
ellen, mert szerinte másként kell értelmezni az elsődleges munkaerőpiac
fogalmát.)

Úgy tudjuk, a nyomozók ezt az ügyet vizsgálva bukkantak olyan információkra,
amelyek alapján újabb büntetőeljárás indult jogosulatlan gazdasági előny
megszerzése bűntett alapos gyanúja miatt – többek között Kolompár szervezete
ellen. A Kiskunmajsai Roma Érdekképviseleti Szervezet, a Cigányság
Foglalkoztatásért Kht., valamint egy keceli és egy mélykúti – valamint az ügyben
a hivatalos tájékoztatás szerint nem szereplő – sükösdi cigány szervezet
együttesen mintegy 255 millió forintot nyert az EUQAL-programból 2005-ben. A
projekt célja munkahelyi mentorok képzése, illetve segítségükkel hátrányos
helyzetű – köztük roma – munkanélküliek foglalkoztatása. A szervezetek
munkájában már a projekt megvalósítása során is lehettek fennakadások, ugyanis a
teljes keretből mindössze 140 millió forintot tudtak lehívni. A Vám- és
Pénzügyőrség nyomozói szerint ennek az összegnek a felhasználását is fiktív
számlákkal igazolták.

Információnk szerint ráadásul már a pályázat benyújtásának körülményei is
érdekesek voltak. Egy korábbi bennfentes lapunknak nyilatkozva elmondta: a
pályázatírásért felelős munkatárs – az OCÖ jelenlegi hivatalvezetője,
Offenmüllerné Bozó Kriszta – nem sok gondot fordított az anyag összeállítására.
„Orbán állandóan azt mondta, hogy Krisztának kisujjában van az egész, ezért nem
kell aggódni. A leadási határidő utolsó napján aztán a kolléganő nekiállt
megírni a pályázatot. Szóltak, hogy menjünk segíteni: akkor kellett még támogató
nyilatkozatokat és egyéb adatokat beszerezni, persze nem mindent sikerült, így
hiányos maradt az anyag. Az is megesett, hogy például szociális munkásnak
olyanokat írtak be, akiknek tudomásom szerint nincs is ilyen végzettsége.
Ráadásul az éjféli postára adási határidő előtt fél órával a több példányos,
egyenként több ujjnyi vastag anyagok véletlenül szétszóródtak a földön. Nem volt
már idő sorba szedni őket, csak bele lettek ömlesztve a dossziékba. Mi
csodálkoztunk legjobban, hogy ezek után nyert a pályázat” – mesélte
informátorunk, akinek szavait megerősítette egy másik volt munkatárs is.

Érdekes, hogy Kiskunmajsán, Kolompár szűkebb környezetében már a kezdetektől
némi szkepticizmus kísérte a programot. Az Új Kunmajsa című helyi lap újságírója
a témában tartott sajtótájékoztatóról tudósítva leírja, hogy megkérdezte
Kolompárt, miért Offenmüllerné asszony vezeti a projektet, hiszen nincs is ilyen
irányú tapasztalata. „Kolompár Orbán elmondta, ha a hivatalvezető asszony ilyen
projektet meg tudott írni, össze tudott állítani, akkor a projekt végrehajtását
is meg tudja csinálni, egyébként is több ilyen, hasonló projektet irányított már
– s valóban: erről a projektek kedvezményezettjei, a kiskunmajsai romák sokat
tudnának mesélni” – rögzítette kissé ironikusan a lap munkatársa.

Az ügyben megkerestük Kolompár Orbánt, akinek a hétmillió forintról szóló ügyben
az az álláspontja, hogy: „várjuk meg az esetleges vádemelést és a bírósági
ítéletet”. A 140 millió forint felhasználását vizsgáló nyomozás kapcsán pedig
úgy fogalmazott, hogy „erről semmit sem tudok, a pályázatot nem én írtam”.
Kolompár hozzátette: az OCÖ – amelyben nyugalom és szakmaiság van – most sokkal
fontosabb dolgokkal, többek között a szélsőségek elleni küzdelemmel és a segély
helyett munkát elnevezésű programhoz készülő javaslatok kidolgozásával van
elfoglalva.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!