2007 végén Magyarország vezetői szinte elolvasás nélkül ratifikálták a
lisszaboni szerződés nevű legújabb európai uniós alapdokumentumot, amit a
döntéshozók a 2007 és 2013 között lehívható uniós támogatásokkal indokoltak. A
hazai gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a sikeres pályázat, de még a megkötött
támogatási szerződés sem elegendő „az üdvösséghez”.
Az index.hu-n megjelent egyik értekezés szerint a túlbürokratizált rendszer
akadályozza a hatékonyságot, túl sokba kerül – mintegy 3 milliárd forint a
fenntartása –, és csak arra jó, hogy a kifizető hatóságok húzzák az időt. Szinte
kivételnek számít az a pályázat, ahol időben megérkezik a pénz a pályázó
bankszámlájára. Saját bevallása szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség másfél
év óta befogadott már több mint 5400 pályázati dokumentációt, és ebből mintegy
3600 pályázóval szerződéskötés is történt, viszont az igazán jelentős projektek
esetében a kifizetések még mindig nem indultak el.
Nem egyszerű eligazodni a kiírások és beadandó dokumentumlisták útvesztőjében.
A pályázók a legtöbb esetben eleve nem értik a pályázati kiírások szövegét,
illetve súlyosan félreértik. Emellett nem olvassák el az útmutatót, amelyben
sokszor az apró betűs részek jelentik a lényeget, de ennek megértésével jogi
vagy pénzügyi végzettség nélkül nem is érdemes próbálkozni. Némely érintettnek
arról sincs fogalma, hogy mit jelent az utófinanszírozás, vagy mi a saját erő és
a fedezet között a különbség, illetve hogy miért nem lehet például lakáscélú
ingatlant bevonni a projektbe. A kifizető hatóságok pedig nem kifejezetten törik
magukat, hogy ezekről a sokszor létfontosságú nüanszokról tájékoztassák a
célközönséget.
További probléma, hogy a hatóság tényleg hatóságként viselkedik, abszolút
rugalmatlanság tapasztalható a részükről. Ez a pályázat benyújtásakor a
hiánypótlásokban is megmutatkozik, amelyekben sokszor minimális határidőt,
legjobb esetben alig 8 napot (beleértve a hétvégét is) adnak a pályázónak, hogy
dokumentumokat beszerezzen. A kifizető szervezet munkatársai viszont gyakran
akár 30 munkanapon át is üldögélnek az adott vállalkozó számára az esetleg
bevont banki hitel miatt meglehetősen sürgős aktán.
Emellett korrupciógyanú is felmerül az emberben olyan „formai hibák” miatt
elutasított pályázatok láttán, ahol például az azonnali, fellebbezés lehetősége
nélküli elutasítás oka, hogy az egyéni vállalkozó nem nyújtott be aláírási
címpéldányt, továbbá ezt nem jelezte a be nem nyújtott dokumentumokról szóló
„huszonharmadik” mellékletben. A probléma az, hogy az egyéni vállalkozónak nincs
aláírási címpéldánya, így fel sem merül benne, hogy külön kellene mellékletet
készíteni arról, hogy nem csatol egy számára csatolhatatlan dokumentumot.
Ilyenkor a pályázó első gondolata az, hogy valójában már ki van osztva a pénz a
„beavatottak körének”, és kellett találni valamilyen indokot egy egyébként
formailag teljesen megfelelő pályázat elutasításához. Nyilván ezt nehéz
bizonyítani, de egy-két ilyen vagy hasonló tapasztalat után az ember számára
egyre gyanúsabbá válik a dolog, főleg ha az útmutató szerint lehetett volna
pótolni a hiányt, ami miatt azonnal elutasítják a pályázatot.
Természetesen a magyar gyakorlat szerint a megfelelő kapcsolatok ezen a
területen is „garantálni” tudják a sikert. Elvileg. Ez a kapcsolat lehet akár
egy kártyás mobiltelefonszám, amelyet felhívva, a vonal másik oldalán levő
valaki megmondja a tarifát, amit le kell tenni ahhoz, hogy nyerő legyen a
pályázat. Egy neve elhallgatását kérő vállalkozó elmondta, hogy hiába voltak
magas szintű kapcsolatai, hiába fizetett ki mindenkinek mindent, amit kért,
mégis elutasították a pályázatát. Ebben a helyzetben azonban minden érintett
széttárja a karját – mivel semminek nincs nyoma, ezért lehetetlen bármit is
behajtani vagy számon kérni.
Egy másik vállalkozónak több kör hiánypótlás után sikerült végül átverekednie
magát a szerződéskötésig, az igazi kálvária azonban itt kezdődött. A szerződés
szerinti elszámolások összeállítása és benyújtása problémamentesen megtörtént,
elvileg semmi sem állhatott volna az ütemben szereplő támogatási összeg
folyósítása útjába. A projekt végrehajtása közben azonban a kifizető hatóság az
ellenőrzések során megállapította, hogy szabálysértések történtek. A vállalkozó
az átutalás elindításáról szóló levél helyett arról kapott tájékoztatást, hogy
szabálytalansági eljárás indult ellene. Többkörös ellenőrzési folyamat
kezdődött, ahol nyakkendős-öltönyös fiatalemberek állították, hogy az építési
projektben felhasznált beton mennyisége több volt a kelleténél, és nem hajlandók
támogatni az ütemet, mivel túlszámlázás történt. Hosszú huzavona után végül
megállapodtak abban a felek, hogy a támogatást nem a szerződés szerinti
mértékben, hanem annak bizonyos százaléka erejéig folyósítják. Ez a folyamat
mindhárom mérföldkő esetében lezajlott az adott pályázatban, a végső kifizetés
végül egy évvel a szerződés szerinti dátum után történt meg, és alig 80
százalékot sikerült lehívni a vitatott tételek miatt.
A példák sorát még lehetne folytatni, de azért akadnak biztató jelek is, ha nem
is csőstől. Egy szintén anonimitást kérő vállalkozó minden évben benyújt a
telephelye szerinti régió munkaügyi központjába munkahelyteremtő támogatási
igénylést, és a projekt befejezésekor az utolsó elszámolás benyújtását követő 30
napon belül eddig minden évben kifizették a megnyert támogatást. A megyei
munkaügyi központ üdítő kivételként mindent megtesz annak érdekében, hogy a
pályázók minél nagyobb százalékban megkapják az igényelt összeget, mivel
hátrányos helyzetű régiókban abszolút prioritást élvez a munkahelyteremtő
beruházás. A hatóság egyik munkatársa lapunk kérdésére elmondta, hogy több
szinten is folytatnak tanácsadást a pályázók számára. Először személyes
találkozók alkalmával, illetve csoportos workshopok keretében konkrétan
végigmennek az útmutatón, akár Power Point-os prezentációk segítségével is, hogy
már ebben a körben ki tudják szűrni azokat a pályázókat, akik financiális vagy
egyéb okokból eleve kudarcra volnának ítélve. Amíg megyei szinten történt a
pályázatok elbírálása, ez a szolgáltatás sokkal gyakoribb volt, jelen
pillanatban azonban sajnos egyre kevésbé jellemző. A hivatal szemlélete miatt,
miszerint „kettőn áll a vásár”, mindenkinek oda kell tennie a maga részét a
sikerhez, nagyfokú rugalmasság jellemző az ügyintézésben. A pályázó számára
pedig a „hatósági fellépéssel” operáló megfélemlítés helyett a munkaügyi központ
egy partneri együttműködést képvisel. Ennek eredményeképpen a kiírt pályázatok
mintegy 90 százaléka kifizetésre kerül.
2008. 09. 26. (XII/39)
