hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem az életnek tanulunk
Elavult az iskolai tudásgyár

2008. 09. 02.
Kezdődik az iskola, ami nemcsak a családok időbeosztását változtatja meg erőteljesen, hanem az oktatási reformfolyamatok révén az iskolák életében is jelentős változásokat hoz. Nagy kérdés, hogy az alsó tagozatban megindult reménykeltő változások mennyire képesek továbbgyűrűzni a felső tagozatba, majd a középiskolákba is.



A diákok negyede- harmada a 4–6. évfolyamtól elhiszi magáról, hogy reménytelen
eset

„A nevelési tanácsadóban a szeptember és az október rendszerint igen csendes
időszaknak számít. November elejétől kezdve viszont nagyon felélénkül a
forgalom: akkor kezdik el az iskolák nagy számban küldeni hozzánk a problémás
gyermekeket – mondja Kis B. Gyöngyi pszichológus. – Úgy tűnik, a pedagógusok két
hónapot tulajdonítanak az iskolai időszámításra való átállásnak.” A pszichológus
szerint normális esetben egy enyhe stressz energizál, segít abban, hogy
összekapjuk magunkat. Baj csak akkor van, ha a szorongás mértéke már túl magas,
ami iskolakerülésben, egészségi problémákban jelenik meg. Súlyos esetben ezt
iskolafóbiának hívják. Általában a szülők állnak mögötte, akik saját
tapasztalataik vagy ambícióik miatti szorongásukat viszik át a gyerekre.

Pedagógusok tapasztalatai szerint a váltást megnehezítheti az is, hogy –
különösen a nyári szünetben – könnyen számítógépfüggővé válnak a nebulók. „Iskolaidőben
az internetezés még jobban áttevődik az éjszakai idősávba – mondja egy
középiskolai magyartanár –, mivel a chattársak is többnyire az iskolában ülnek
napközben. A diákok tömeges kialvatlanságának ez a fő oka, nem annyira a nonstop
tanulás.”

Az iskolakezdéssel járó feszültséget nem enyhítik a kiadások sem: számítások
szerint az idei tanévkezdés legalább 30 ezer forintos költséget ró az
iskolakezdő elsősök szüleire. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint a tavalyi
árakhoz képest a tankönyvkiadók átlagosan 6-7 százalékot emeltek. Egy
oktatásügyi szakértő szerint a tankönyvek színvonala máig igen hullámzó,
ráadásul az iskolai rendeléseket gyakran nem átgondolt pedagógiai koncepciók,
hanem a megszokás vagy egy-egy kiadvány sikeresebb marketingje motiválja.
Felmérések szerint a nebulók a megvásárolt tankönyvek egyharmadát később nem
használják. Tavalyelőtt óriási botrány pattant ki az érthetetlen és elavult
tankönyvek sokasága miatt, aminek nyomán 2007-ben módosították a tankönyvpiac
törvényi szabályozását. Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke lapunknak úgy
nyilatkozott: a tankönyvreform nem azt jelentette, hogy valamennyi meglévő
tankönyvet újra kell írni és engedélyeztetni, csak azt, hogy a szokásos,
háromévenkénti felülvizsgálatukat új, szigorúbb szempontok szerint kell majd
elvégezni. Az érvényes engedéllyel rendelkező könyveket – a kiadványok 80-90
százalékát – nem kellett újra jóváhagyatni, jóllehet egy vizsgálat során a
kétharmaduk bizonyult problémásnak.

A tanévkezdés mind a közúti, mind az otthoni gyermekbalesetek tekintetében is az
év kiemelt időpontjának számít. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ezért
szep-tember elejétől idén is iskolakezdési akciót szervez: egyes általános
iskolák környékén fokozott rendőri jelenlétet biztosítanak.

Reformok

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!