hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki a zenész?
Holtsávban a cigányzene a kontárok miatt

2008. 03. 12.
Magyarországon ma bárki felléphet zenészként a vendéglőkben, holott az elmúlt fél évszázadban kötelező volt vizsgát tennie minden előadóművésznek. Több zenész, köztük Kossuth-díjasok is a nemrégiben eltörölt vizsga visszaállításáért lobbiznak. Az ellentábor viszont úgy érvel, a közönség majd eldönti, kit hajlandó meghallgatni, s kit nem.



Fotó: Mohai Péter

Ötven éven keresztül vizsgáztatta a fellépni vágyó zenészeket az Országos
Szórakoztató Zenei Központ (OSZK). 2000-ben törvénybe is foglaltatott, hogy a
vendéglátó üzletekben „élőzene és/vagy műsorszolgáltatás esetén a zenész, az
énekes, a revütáncos, illetve a lemezbemutató legalább az OSZK által szervezett
szakvizsgával rendelkezik”. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy csak olyan
előadó léphetett fel, aki sikeresen levizsgázott a szervezet zsűrije előtt. 2006
szeptemberében azonban Kóka János, akkori gazdasági miniszter megelégelte a
„szocializmus ezen itt maradt irracionalitását”, és rendeletével eltörölte a
kötelező vizsgázást. Azóta bárki felléphet a vendéglőkben. Felvetődik a kérdés:
a közönség vagy a vizsgabizottság döntse el, hogy ki számít igazi zenésznek?

„Már Kóka úr rendeletének meghozatala is enyhén szólva homályosnak mondható” –
avat be a részletekbe a cigányzenészek jövőjéért aggódó Raduly József, a
Száztagú Cigányzenekar korábbi elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja. Raduly
beszámolójából kiderül, hogy szakmai egyeztető fórum valósult meg Kóka
rendeletének kiadása előtt, melyen a vizsga megtartásáról határoztak a Gazdasági
és Közlekedési Minisztériumot képviselő Csepeli György közpolitikai igazgatóval.
„Ekkor úgy tűnt, végleg megoldódik annak a háromezer-ötszáz előadónak a
problémája, akik már levizsgáztak. Ennek ellenére a miniszter semmibe vette a
tanácskozás eredményeit, és egy tollvonással eltörölte a kötelező vizsgát.”

Ez pedig – Raduly szerint – beláthatatlan károkat okozott a cigányzenészeknek.
„Segédmunkássá alacsonyította a művészeket, hiszen így a kóklerek is ugyanolyan
lehetőséggel pályázhatnak egy munkára, mint azok, akik egész életüket
végigtanulták” – mondja Raduly, és hozzáteszi: a cigány gyerek életében az
jelentette eddig az emberré és művésszé válás próbáját, amikor elment, és papírt
szerzett arról, amit húsz évig a bandában csinált: a zenélésről.

„A villanyszerelő is hároméves képzés után kap csak szakmát, vajon pont a
művésszé váláshoz ne kelljen egyetlen vizsga sem?” – hangzik a vizsgáztató
szervezet igazgatójának, Szirmai Lászlónak érvelése.



Raduly József

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!