1908 június 30-án reggel egy erősen fénylő test szelte át Szibéria felett az
eget. Formáját egyesek gömbként, mások hosszúkás lángcsóvaként írták le, fénye
pedig olyan erős volt, hogy nem lehetett belenézni. Az ég e közben, egy kis
sötét felhőcskét leszámítva, tiszta volt. A földhöz közel érve a fénylő test
mintha szétfolyt volna, helyén pedig hatalmas füst keletkezett, míg a kis
felhőből láng csapott ki. Ezt fülsiketítő durrogások követték, mint amikor nagy
kövek zuhannak, vagy ágyúból lőnek; többen úgy is gondolták, háború
kezdődött. Az épületek megremegtek, az emberek kiszaladtak az utcára, a nők
sírtak – azt hitték, itt a világ vége. Mindezt vészjósló csend előzte meg,
mialatt a lovak és a tehenek kétségbeesetten rohangáltak egyik helyről a
másikra.
A történteket valahogy így élték meg a helyiek, legalábbis a szemtanúk
beszámolói és a korabeli újságcikkek alapján. A katasztrófa után 15-20 órával
rendkívüli atmoszférikus fényjelenség kezdődött: Európa és Nyugat-Oroszország
felett olyan világos volt éjszaka, hogy olvasni lehetett. A jelenség néhány
éjjelen át tartott. Irkutszkban a robbanást követően mágneses vihar dúlt;
a katasztrófa máig tisztázatlan módon megváltoztatta a Föld mágneses
mezejét. Közel 2000 négyzetkilométernyi területen mintegy 80 millió fa dőlt ki
egy pillanat alatt. A környék valaha dúsan burjánzó növény- és állatvilága komor
fatemetővé változott, az epicentrumban később részleges mutációt is
megfigyeltek: gyorsabban nőttek a fák, a talaj vegyi összetétele megváltozott.
Amint a későbbi kutatások alapján kiderült, a robbanás ereje 10-15 megatonnányi
trotilnak felelt meg – ami a Hirosimára ledobott bomba sokszorosa. A lökéshullám
végigvonult a Földön, amit a világ több meteorológiai intézetében regisztráltak,
csakúgy mint az egyidejű földmozgásokat.
Hamarosan azonban az egész dolog a feledés homályába merült, az első, Leonyid
Kulik nevéhez fűződő kutatások tizenkilenc évvel később kezdődtek.
A katasztrófára máig több tucatnyi forgatókönyvet alkottak a tudósok. A
„legidősebb” a meteorit-teória, de többen ma már inkább egy üstökös magját vagy
egy kisbolygót okolnak a robbanásért. Komoly támogatói vannak a jégaszteroida
változatnak is. (Kulik talált ugyan gáztartalmú jeget a helyszínen a tőzeg
alatt, azonban nem tulajdonított neki jelentőséget, mert mást keresett.) Két
amerikai fizikus, Albert Jackson és Michael Ryan szerint 1908-ban Földünk egy
kisebb fekete lyukkal ütközött össze, aminek során atomenergia szabadult fel.
Bőséges a választék az ilyenkor elmaradhatatlan ufós verziókból is. A
legfrissebb, amely Lavbin orosz kutató nevéhez fűződik, arról szól, hogy az
óriásmeteoritot, melynek becsapódása a Föld végét jelentette volna, az utolsó
pillanatban egy földönkívüli eszközzel felrobbantották. A környéket egyébként
annak idején maga Koroljov, a híres űrhajókonstruktőr is megvizsgálta (egyesek
szerint ő is a földönkívüliek járművét kereste). A legmeghökkentőbb teóriák
egyike szerint a robbanást gigantikus moszkitófelleg detonációja okozta, de van
olyan is, amely szerint a titokzatos mérnök zseni, Nikola Tesla egyik
energiaátadási kísérletének „mellékterméke” volt a tunguzi eset.
A legtöbb kutató szerint a titokzatos kozmikus test hatalmas vas- vagy kőmeteor
volt. Azonban ugyanúgy, mint a többi hipotézisnél, itt is maradtak olyan
jelenségek, amelyek nem illenek a képbe. A meteor esetében például kérdés, miért
nincs egy nagy kráter vagy legalább több kicsi – noha a Földünk felé süvítő
objektum a legszerényebb becslések szerint is több millió tonnás volt. Bár
Leonyid Kulik, az első kutató emleget bizonyos kisebb krátereket –melyek azóta
eltűntek–, de ezek számára sem voltak elég meggyőzőek. Olasz kutatók jelenleg
a közeli Cseko-tóról feltételezik, hogy a mélyén talán ott pihen a meteor egyik
darabja; a kutatás még tart. (1908 előtt nincs említés erről a tóról – ennek oka
azonban az is lehet, hogy nem járt arra ember...) Az sem világos, miért robbant
fel bombaként a kozmikus test, és hová lett; továbbá az is kérdés marad, hogyan
kísérhetnek egy meteorbecsapódást a már leírt jelenségek. Tulajdonképpen
akármelyik hipotézis fonalán indulunk el, a katasztrófát kísérő sok jelenség
közül az egyiken mindenképpen elakadunk: a robbanáson kívül volt itt léghullám,
kidőlt fák a környéken, elégett erdő az epicentrumban, földrengés, mágneses
vihar, légköri optikai anomáliák, továbbá az a tény, hogy robbanás előtt a tárgy
szabályosan kikerülte az útjába eső Vanerva városát.
Tudományosan eléggé megalapozottnak tűnik az üstököselmélet, ezt is helyszíni
kutatásokkal próbálták alátámasztani. A mérések nem mutattak ki a talajban
sugárfertőzöttséget, mindössze a fák 1908-as évgyűrűjében sikerült erre utaló
nyomokat felfedezni. A környék talajában pár milliméteres gömböket is találtak,
leginkább a kozmikus eredetű testeket jellemző vegyi összetétellel. Történtek
kísérletek arra is, hogy a környéken fellelhető megmagyarázhatatlan jelenségeket
valahogy összedolgozzák a tunguzi robbanással. A teljesség igénye nélkül, de ide
tartozik a patomszki kráter, melynek keletkezését homály fedi, bizonyos
titokzatos összetételű kövek és fémek, vagy az „ördög temetője” elnevezésű hely,
egy tisztás, ahol hosszú éveken át még növény sem nőtt, és minden odatévedt
élőlény elpusztult. Az őslakosok egyébként a katasztrófa óta átkozott helynek
tartják az egész környéket.
Az érdeklődés nem lankad: szakemberek jönnek, vizsgálódnak, hipotézisek
születnek. A tunguzi katasztrófa a sok kutatás ellenére egyelőre a 20. század
egyik legtitokzatosabb eseménye maradt, még akkor is, ha a tudósok nagyon
igyekeznek, hogy az esemény jövőre esedékes százéves évfordulójára kiderítsék,
mi is történt valójában a szibériai tajgán.
2007. 11. 16. (XI/46)
