A földszinten a Béláról nem tudok semmit, ötven évre titkosította a nőügyeit.
A Kenedi János vezette, történészekből és levéltárosokból álló bizottságot a
júliusi koalíciós megállapodás értelmében egy kormányrendelettel hívták életre,
azzal a céllal, hogy könynyítse az egykori titkosszolgálati iratok
kutathatóságát, valamint segítse a közszereplő fogalmának újradefiniálását.
(Csak közszereplők esetében lehet nyilvános, hogy az illető hálózati személy
volt, ám a fogalom meghatározása nem egyértelmű.) Az MSZP és az SZDSZ között már
a kezdetektől vita alakult ki a grémium egyik lényegi feladatát, az
állambiztonsági iratok felmérését illetően. A szabaddemokraták nyomására a
kormányrendelet végül is felhatalmazta Kenediéket, vizsgálják meg, hogy az
„ügynöktörvény” alapján lezajlott átadás-átvétel során milyen iratok kerültek a
szolgálatoktól és a Belügyminisztériumtól az Állambiztonsági Szolgálatok
Történeti Levéltárába (ÁBTL), illetve milyen dokumentumok maradtak a „cégnél”. A
jelenlegi őrzési helyek mellett a kutatók az iratok minősítésébe is
beletekinthetnek.
Ugyanakkor amíg – legalábbis információnk szerint – az utódszolgálatoknál nem
gördítenek akadályt a szakértők munkája elé, az ÁBTL-ban az átadási jegyzékek
tanulmányozását is megtagadták tőlük. Nem könnyítette a munkát a
Nemzetbiztonsági Bizottság sem. A Fidesz, az MDF és az MSZP képviselői
egyetértettek abban, hogy meg kell határozni a grémium jogkörét, ezért az
adatvédelmi ombudsmanhoz fordultak az értelmezésért.
A Nemzetbiztonsági Bizottság részéről tapasztalható „bizalmatlanság” kapcsán
Tóth Károly, a testület szocialista alelnöke lapunknak kijelentette: éppenséggel
a Kenedi-bizottság munkáját igyekeznek segíteni azzal, hogy értelmezik, mire
jogosult. „Tevékenységüket nemcsak a kormányrendelet, hanem a nemzetbiztonsági
törvény is szabályozza, és a személyes adatok védelme szintén kérdéseket vet
fel” – érvelt Tóth, megjegyezve, hogy bár minden kérdésben ilyen egyetértés
lenne a kormánypártok és ellenzék között.
Bár korábban maga Gálszécsy András, az Antall-kormány volt titokminisztere, az
iratátadást felügyelő bizottság vezetője is úgy nyilatkozott, hogy vannak még
olyan dokumentumok a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, amelyeknek a levéltárban
lenne a helyük, a szocialista politikus szerint ez elképzelhetetlen.
„Meggyőződésünk, hogy minden olyan akta átkerült, amelyet a jogszabályok
lehetővé tesznek. Meglehet persze, hogy vannak olyan iratok, amelyeket a kutatók
szívesebben látnának a levéltárban, ám az átadásnál minden olyan esetben, amikor
ilyen kérdés felmerült, a Legfelsőbb Bírósághoz lehetett fordulni” –
hangsúlyozta.
Tóth szerint nem a kutatható dokumentumok hiányossága, sokkal inkább a
feldolgozás akadályai jelentenek problémát. Vagyis: pénzre és több munkatársra
lenne szüskég, hogy a dokumentumokat számítógépes adatbázisban rögzítsék,
illetve a történészek munkáját segítő kutatási részleget hozzanak létre.
Ezenkívül – hangsúlyozta Tóth – a közszereplő fogalmának újradefiniálására is
szükség lenne. „Egyébként a történészbizottság bennünket nem keresett meg,
semmilyen problémát nem jeleztek, így minden bizonnyal jól haladnak a munkával,
és a határidőre el is készülnek” – jegyezte meg a Nemzetbiztonsági Bizottság
szocialista alelnöke.
Csak részben van hasonló véleményen Boross Péter, az Antall-kormány egykori
titokminisztere is. Szerinte is kérdés, mi a teendő, ha személyes adatok,
illetve nemzetközi szerződések vagy ezekről szóló jelentések kerülnek a
bizottsághoz. Ugyanakkor kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy minden irat
átkerült a levéltárba, amelynek ott lenne a helye. „Ezt kijelenteni nagy
könnyelműség, tekintve, hogy több ezer dokumentumról van szó. Kérdés ugyanakkor,
hogy kell-e folyamatosan újabb és újabb dokumentumokat keresni, hiszen a már
meglévő adatok is elégségesek a kutatásokhoz” – mondta Boross, aki szerint ezek
célja nem a személyek, hanem a rendszer működési mechanizmusának megismerése
kell legyen.
Egészen másként értékeli a helyzetet Gulyás József, a Nemzetbiztonsági Bizottság
SZDSZ-es tagja. Szerinte a posztkommunista országok közül Magyarországnak van a
legnagyobb tartozása az információs kárpótlás terén – nemcsak az áldozatok,
hanem az azóta felnőtt generáció felé is. A honatya utalt Medgyessy Péter
kémbotránya után magalakult, tekintélyes jogászokból álló Sólyom-bizottság
megállapítására, amely szerint a rendszerváltás előtti Magyarország nem volt
jogállam, ezért az akkor keletkezett titkosszolgálati iratok megismerését nem
lehet korlátozni. „Úgy gondolom, sokkal bátrabban lehetne biztosítani a
rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratokhoz való hozzáférést. Szégyen ránk
nézve, hogy Szlovákiában például az ottani történeti levéltár honlapján bárki
rákereshet az egykori tartótisztek, ügynökök, illetve megfigyeltek neveire, majd
az ügyben keletkezett iratokat minden további nélkül kikérheti” – mondta egy
külföldi példát említve Gulyás. Utalt arra is, hogy a témában levéltári
kutatásokat végző történészek – tapasztalataikra alapozva – rendre
megkérdőjelezik, hogy az iratok „teljes körűen” átkerültek az utódszolgálatoktól
a történeti levéltárba. A Nemzetbiztonsági Bizottságban felmerült aggályokkal
kapcsolatban hangsúlyozta: a kormányrendelet tartalmazta azokat az alapvető
jogosítványokat, amelyek alapján az átadás-átvétel utólag ellenőrizhető.
Elfogadhatatlan, hogy a törvény végrehajtásának ellenőrzésére hivatott bizottság
munkáját éppen az illetékes parlamenti bizottság tagjai akarják megtorpedózni.
Persze – a szabaddemokrata képviselő szerint – a pártállami rendszer szolgálati
érdekeit védők mindig is ebben a bizottságban találtak leginkább
szövetségesekre. „A Kenedi-bizottság nem válik adatkezelővé, az ezzel
kapcsolatos problémafelvetés teljesen értelmetlen. A nemzetbiztonsági érdekre
való hivatkozásnál pedig felvetődik a kérdés: az 50-es, 60-as, vagy akár a
80-as években keletkezett iratok nyilvánosságra hozatala miért is
veszélyeztetné a Magyar Köztársaság érdekeit” – fogalmazott Gulyás, aki szerint
kivételek bizonyára vannak, ám ezek az iratok töredékét teszik ki. A
szabaddemokrata honatya szerint a március 31-ig szóló megbízással rendelkező
grémium munkájának sikerével kapcsolatban nem a jogi felvetések, hanem a
politikai akarat lesz a döntő.
2007. 10. 25. (XI/43)
