Fotó: Reuters
Annak idején a hivatalos életrajzírók komoly erőfeszítéseket tettek annak
érdekében, hogy a szocializmus atyjának „illendő” múltja legyen: ha kellett,
levéltári dokumentumok tűntek el (vagy keletkeztek), ha kellett, soha nem
létezett falut találtak ki atyai szülőhelynek. Artjunov könyve az anyai ággal
kezdi a vizsgálatot. Lenin zsidó gyökereiről a Szovjetunióban csak nagyon
kevesen tudtak; a közeli rokonok, és néhányan a felső vezetésből. Mojse Ickovics
Blank, Lenin dédapja 1763-ban született, ugyanúgy mint felesége, Mirjam, akitől
harminc éves korában már volt két fia, Ábel és Szrul (akit Izraelnek is
neveztek), és három lánya. Sztarokonsztantyinov városában laktak, ahol rajtuk
kívül még legalább nyolcszáz zsidó család élt. Szegénynek semmiképpen nem voltak
nevezhetők, földjük volt, házuknál pedig italkimérés működött: az apa alkohollal
és más termékekkel is kereskedett.
A fennmaradt dokumentumok egy kétes hírű, összeférhetetlen embert festenek le:
bírósági ügyek tanúskodnak szélhámosság-gyanús üzleti ügyeiről, de
szénalopással, sőt gyújtogatással is vádolták. Blank a helyi hitközséggel, a
kagallal is állandó összetűzésben volt. Zsarolt, zsidó szomszédait
feljelentette, amiért azok nem, vagy csak később jelentették be gyermekük
születését a hatóságoknak. Amikor 1808-ban huszonhárom ház felgyújtásakor rá
terelődött a gyanú, otthonát odahagyva Zsitomirba költözött. Az új hely sem vált
a béke szigetévé: a családban továbbra is rendszeresek voltak a veszekedések.
1816-ban Mojse Blank a saját fiát, Ábelt jelentette fel a rendőrségen, amiért az
állítása szerint „gyalázta, sőt megverte őt”. A bíróság ártatlannak ítélte a
fiút, az apát pedig bírság fizetésére kötelezte. Nem kizárt, hogy ez volt az
utolsó csepp a pohárban: mindkét fiú úgy döntött, szakít a származásával,
vallásával és apjával: 1820-ban pravoszláv hitre tértek, és új nevet
választottak – így lett Ábelből Dmitrij, Izraelből pedig Alekszandr (később
Lenin nagyapja).
Idős korában egyébként maga Mojse I. Blank is kikeresztelkedett; erről a cárhoz
címzett 1846-os keltezésű levelében ír, melyben a zsidók tömeges áttérítését
szorgalmazván többek között azt javasolja az uralkodónak, hogy tiltsa be a
zsidók mindennapi, a Messiás eljövetelét sürgető imáját, és tegyék számukra
kötelezővé a cárért és családtagjaiért való fohászkodást.
Lenin nagyapja, Alekszandr, miután elvégezte az orvosi egyetemet, 1829-ben
feleségül vette a gazdag német családból származó Anna Ivanovna Grosschopfot,
akitől hat gyermeke született. Anna kilenc évnyi együttélés után meghalt; fiát
és öt lányát nővére, a gyermektelen özvegy Katerina von Essen nevelte tovább.
(Az ekkor hároméves Mária lesz később Lenin édesanyja). 1841-ben Alexandr
engedélyt kapott, hogy feleségül vegye sógornőjét. A családban mindenki németül
beszélt, az orosz nyelvet csak az iskolában használták – nem véletlen, hogy
Lenin kiválóan tudott németül. Blankék 1847-ben Kazanyban telepedtek le; itt,
Tatárföldön még viszonylag jó áron lehetett birtokot venni. Alekszandr 1870-ben
halt meg, egyes feltételezések szerint még látta unokáját, Vlagyimirt.
A legfrissebb kutatási eredményekkel azonban egy német pszichológus, Günter
Kruse állt elő idén júniusban. Mint elmondta, több mint harminc éve kutatja
Lenin nyugat-európai családfáját, amire az indította, hogy rájött: mivel
édesanyja Grosschopf-lány, ő is rokonságban áll a volt szovjet vezérrel.
Elmondása szerint a tekintélyes német család nemigen ápolta a távoli
Oroszországban élő rokonaival a kapcsolatot, főleg miután Lenin bátyja
merényletet kísérelt meg a cár ellen. Kruse-nek sikerült Lenin majdnem ezer
német felmenőjét kikutatnia, a legkorábbi adatok 1267-ből származnak; az egyik
legérdekesebb „találat” Lenin egyik női őse volt, akit az inkvizíció korában
varázslás vádjával máglyán elégettek. „Sajnos, mindössze ennyi a róla fennmaradt
adat” – mondta a kutató.
Kruse azt is elhatározta, hogy felveszi a kapcsolatot Lenin ma is élő
unokahúgával, Olga Uljanovával – végtére is rokonok. A telefonbeszélgetés
azonban meglehetősen hűvösre sikerült, és Olga a végén kibökte, hogy Leninnek
semmiféle német rokonai nincsenek, Kruse pedig egy feltűnést kereső önjelölt.
Akkor a kutató elküldte neki a levéltári dokumentumok másolatát, de a csomag
bontatlanul érkezett vissza, egy rövid üzenettel: „nem akarok tudni magáról.”
Ami a svéd származást illeti, a rokoni szálak egy gazdag upsalai kalapkészítő
iparosig, Simon Noveliusig követhetők, akinek az unokája, Anne Christine Borg
egy ékszerészhez, Karl Estedthez ment férjhez, aki a királyi udvarnak is
dolgozott. Leányuk a német Johann Grosschopffal házasodott össze – és ezzel meg
is szakad a svéd vonal. Azt is tudjuk, hogy Lenin nővérével látogatást tett
Stockholmban, és ott ünnepelték meg anyjuk hetvenötödik születésnapját, akivel
ekkor találkozott utoljára.
Ami Lenin apai ágról való származását illeti, ükapja, Lukján Szmirnov kalmük
volt – nomád ojrotok leszármazottja, lámaista – vagyis a tibeti buddhizmus híve.
Alekszej fiáról néhol megemlítik, hogy kikeresztelkedett, de ez nincs konkrét
dokumentumokkal alátámasztva. Éppenséggel ők sem nevezhetők szegényeknek:
birtokuk, házaik, szolgálóik voltak. Alekszej 1811-ben huszonhárom éves Anna
leányát feleségül adta egy ötvenhárom éves parasztemberhez. Egyesek úgy
gondolják, a lánynak lehetett valami külső vagy belső fogyatéka, hogy ennyire
„rossz parti” keretében kelt csak el. Anna öt gyermeket szült; az utolsó fiúról
a faluban az a hír járta, hogy nem az ekkor már nyolcvan év körüli, ágyhoz
kötött férjétől, hanem másvalakitől lett. Ez a gyermek, Ilja lett azután Lenin
apja.
2007. 09. 07. (XI/36)
