hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mágikus gombák piaca

2007. 08. 29.
Egy tizenhét éves francia lány amszterdami iskolai kirándulása során kipróbálta az ott legálisan megvehető mágikus gombák egyikét, majd mámorában kilépett szállodai szobájának emeleti ablakán, és szörnyethalt. A holland parlament a jövő hónapban tárgyalja a mágikus gombák forgalmazásának betiltását, a termelők és a kereskedők lobbiznak a további legális terjesztésért, adta hírül a BBC News.

Nyaranta több mint egymillió turista látogatja meg Amszterdamot, sokan
közülük a nevezetes látványosságok és a szokásos bevásárló turizmus mellett
felkeresik a könnyűdrogoknak nevezett kábítószereket legálisan árusító helyeket,
az úgynevezett coffee shopokat, illetve a mágikus gombákat árusító üzleteket.


A tizenhét éves turista lány halála nem az első tragédiával végződő eset, amit a
kereskedők és gombatermelők szerint ártalmatlan, mágikus hatású gombák okoznak.
A termelők ragaszkodnak ahhoz, hogy mivel a gomba természetes eredetű, ezért az
emberi szervezetre csak túlzott mértékű fogyasztása káros, éppen ezért sok
fiatal próbálja ki ezeket az ártalmatlannak vélt szereket. A túlzott fogyasztás
veszélyeinek elismerése ellenére „hármat fizet, négyet vihet”, és ehhez hasonló
szlogenek éppen a mértéktelen fogyasztásra ösztönzik a gombaboltokba betévedt
mámorkeresőket. A termelők és a terjesztők nyilvánvalóan elfogult véleményével
szemben a szakemberek szerint egyáltalán nem ártalmatlan szerekről van szó. Dr.
Bayer István profeszszor, a Drogok és emberek című könyv szerzője, a téma egyik
legnevesebb hazai szakértője egy beszélgetésünk során elmondta, hogy attól, hogy
egy drog természetes eredetű, még egyáltalán nem ártalmatlan, hiszen számos
méreganyag természetes eredetű. Persze a fiatalokat könnyen meglehet „etetni”
ilyen szlogenekkel, hogy ebben nincs semmi szintetikus anyag, csak természetes
anyagokat tartalmaz. Éppen ezért rohamosan terjed a hallucinogén hatású
pszilocibint és pszilocint tartalmazó gombák fogyasztása. Az igazság az, hogy a
természetes összetevőkből álló drogok éppen olyan veszélyesek, mint szintetikus
társaik. A múltban sámánok és varázslók mágikus szeánszain előszeretettel
használt szerekről van szó, ezért is megdöbbentő, hogy manapság tizenévesek is
kipróbálják a varázsgombákat. Sajnálatos, hogy már a zömmel tinédzserek által
olvasott Harry Potter- könyvek és -filmek boszorkánykonyháiban is megjelentek a
mágikus növények. Egy holland szakember szerint a varázsgombák különösen
veszélyesek lehetnek más drogokkal keverve, de akár alkohollal együtt is
végzetes lehet a „mágikus utazás”. Önmagában is végzetes lehet a szer
kipróbálása olyan személyeknél, akik valamilyen mentális betegségben szenvednek.
Ilyen esetekben öngyilkossággal is végződhet a könnyűdrognak nevezett szer
kipróbálása.

A fenti okok miatt néhány nap múlva ismét összeül a holland parlament, hogy
próbáljon valamilyen törvényes gátat szabni a mágikus gombák terjedésének.

A termelők és a terjesztők lobbija beindult és azzal riogatnak, hogy számos
ember veszítené el munkáját és a holland költségvetés is jelentős bevételtől
esne el a tiltás következtében. Persze akkor nem történnének hasonló
halálesetek, ez viszont a terjesztőket úgy tűnik, nem vigasztalja. A liberális
drogpolitikát folytató Hollandiát már sokszor érte támadás más országok
állampolgárainak „megrontása” miatt. Legutóbb a konzervatív drogpolitikát
folytató Belgium miniszterelnöke támadta felháborodottan a holland
drogpolitikát, mivel Maastrichtban olyan helyeken létesítettek coffee shopokat,
amelyek túl közel vannak a belga határhoz, ráadásul iskolai negyedekhez. A
hollandok ezért a shopokban a vendégektől ujjlenyomatot és biometrikus adatokat
rögzítenek, hogy kizárják a 18 év alatti fogyasztókat.

Hazánkban sokan lobbiznak az úgynevezett könnyűdrogok legalizálásáért, de a
legtöbb szakember szerint olyan, hogy egy drog könnyű, azaz nem veszélyes, nem
létezik. A Sziget Fesztiválon a zene és az alkohol mellett évek óta a különféle
drogok is jelen vannak, annak ellenére, hogy a hatóságok mindent elkövetnek,
hogy a közönség csak a „legális drogtól”, az alkoholtól bóduljon el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!