A Kurszk a kiemelés után a dokkban
Idén nyáron került a köztudatba Oroszországban egy sokat vitatott verzió,
amit Jean-Michel Carré francia filmrendező fogalmazott meg Kurszk: egy
tengeralattjáró veszélyes vizeken című filmjében. A rendező nem kevesebbet
állít, mint hogy a Kurszkot az amerikai hadiflotta kötelékébe tartozó Memphis
tengeralattjáróról indított torpedó pusztította el.
A filmet először Belgiumban vetítették le 2004. október 24-én, majd botrányos
körülmények között a France 2 csatornán, később Hollandiában és Kanadában
játszották. Csak idén júnisban jutott el Moszkvába, ahol az Állami Duma
épületében vetítették először, a nézőközönség pedig az alsóház képviselői közül
került ki, s akadt közöttük néhány újságíró is. A nyomtatásban hamarosan
megjelenő vélemények sem voltak kedvezőbbek a korábbiaknál; az Argumenti
Nyegyeli a képviselők bemutató utáni első mondatait idézi: „Nem hiszek a
rendezőnek!”, „Ilyesmi lehetetlen!”,
„A francia titkosszolgálat ihlette!”.
A képviselők reakciója tulajdonképpen érthető. Ez a film felhasználható az
„össznépi utálat” kiépítésére az Egyesült Államok és Washington irányába, és az
orosz flottaparancsnokság, a honvédelmi minisztérium és általában a hatalom
tekintélyének a csorbítására. Az ellenzéki „Másik Oroszország” mozgalom fel is
használta a Kreml bírálására: a katasztrófa évfordulóján demonstrációt
szerveztek Kalinyingrádban a Kurszk tragédiájának nyilvános felülvizsgálatát
követelve. Arra hivatkoznak, hogy Vlagyimir Putyin szándékosan hagyta meghalni a
matrózokat, mert nem akarta kiélezni az akkor éppen tetőpontján lévő baráti
viszonyt Amerikával.
Mit is mond a film a Kurszk katasztrófájáról?
Carré filmje szerint a térségben megfigyelőként jelen levő két amerikai
tengeralattjáró egyike, a Memphis torpedója küldte tengerfenékre az orosz
haditengerészeti flotta büszkeségét. Washington az orosz flotta hadgyakorlatát
eleve nemtetszéssel figyelte, hiszen ott a Shkval ultragyors torpedók
tesztelését végezték, amelyek 500 km/órás sebességet képesek elérni, amellyel
szemben jelenleg védtelen az összes amerikai hadihajó. A film állítása szerint a
gyakorlaton kínai szakemberek is részt vettek, hiszen Kína vásárolt a Shkval
korábbi, szerényebb képességű típusaiból és az új típus rendszerbe állításán
gondolkodott. Az amerikaiak a lehető legtöbb információ megszerzése vagy az
ügylet meghiúsítása érdekében a körzetbe küldték a Toledo és a Memphis
tengeralattjárókat. A gyakorlaton a Kurszk feladata vízfelszíni célok
megsemmisítése volt Gránit típusú rakétákkal. A francia feltevés szerint a
kilövéshez hirtelen periszkópmélységbe emelkedő Kurszkot az amerikaiak szem elől
tévesztették, ezért a Toledo is meredek emelkedésbe kezdett, de rossz irányban.
A Toledo a Kurszk orr-része fölé került, az orosz tengeralattjáró pedig alulról
nekiütközött a Toledónak. A francia feltevés szerint ekkor sérült meg a
torpedószakasz külső bukolata és a kilövőszerkezet. A filmkockák hosszan
felhasadt hajótestet ábrázolnak.
A folytatás ennél is merészebb: az amerikai tengeralattjáró parancsnokai
megrémültek, hogy a balesetet az oroszok támadásként értelmezik, és rövidesen
válaszolni fognak. A Memphis, „mentve” a Toledót, egy MK-48 típusú torpedót lőtt
ki a Kurszkra. Az uránötvözettel burkolt torpedó könnyedén a hajótestbe hatolt,
és belül robbant fel. A film szerint ekkor újabb robbanás rázta meg a
torpedószakaszt, és immár a saját töltetek detonációja rengette meg a
Barents-tengert, és okozta 90 matróz azonnali halálát. Az élve maradtak néhány
napig kitartottak a kilences szakaszban, de segítség híján rövidesen meghaltak,
108 méterrel a felszín alatt. „Elkeseredésre semmi ok” – Kolesznyikov kapitány
sötétben papírra vetett utolsó szavai az egész világot bejárták.
A Memphis is sérüléseket szenvedett, de a körzetet el tudta hagyni. Norvégia
érintésével a skót partok haditengerészeti dokkjai felé vette az irányt, ahol
három héten át javították. Onnan az Egyesült Államokba távozott, majd amikor a
kongresszusban felmerült a vizsgálat lehetősége, visszatért brit vizekre.
Ugyanakkor 12 tiszt feleségét szintén Nagy-Britanniába rendelték, hogy
azonosítsák a balesetben elhunyt férjeiket.
A Toledo különböző sérülésekkel a Barents-tenger fenekén lapult, majd három
nappal később két harcigép kíséretében periszkópmélységben hagyta el a körzetet,
egy amerikai javítódokk felé.
A francia feltevés – a Memphis és a Toledo nyilvánvaló javítási munkáin túl –
egy olyan videofelvételen alapszik, amelyen jól kivehető a Kurszk oldalán egy
kerek, befelé hajló peremű lyuk. A felvételt a mentés idején a francia
titkosszolgálatnak a körzetben tartózkodó munkatársa készítette. További
indirekt bizonyítéknak tekintik a francia filmesek azt a tényt, hogy az orosz
légierő gépei a norvég légtért is megsértve kísértek egy azonosítatlan
tengeralattjárót. Ezeket az utóbbi állításokat – beleértve a Toledo és a Memphis
norvégiai látogatását – nyilatkozatában megerősítette Einar Skorgen norvég
admirális.
A Kurszk elvesztésének francia változata Oroszországban messze nem keltett
akkora szenzációt, mint Franciaorszában. Ez kissé váratlan, különös tekintettel
az erősödő NATO- és Amerika-ellenes hangulatra. Eduard Baltin orosz
tengeralattjáró-admirális többször kijelentette: nem elfogadható az
ütközés-teória, de az Északi-tengeri Flotta korábbi főparancsnoka, Vlagyimir
Csernavin se gondolja ezt másként: „A filmet nem láttam, de fogadja el: ez mind
feltételezés, semmilyen kézzelfogható bizonyíték nincs! Ott a hivatalos verzió –
és kész!” Vjacseszlav Popov, a baleset idején az Északi-tengeri Flotta
főparancsnoka rezignáltan így reagált: „Nézze, én tudom, hogyan pusztult el a
Kurszk... de még nem jött el az ideje, hogy beszéljek.”
Így a francia dokumentumfilmesek egy lehetséges forgatókönyvből készítettek egy
kvázi-dokumentumfilmet. Megcáfolják vagy alátámasztják-e majd a tények, egyelőre
nem világos. A nemzetbiztonsági érdekeket érintő incidensekről sokára vagy talán
sohasem hullik le a lepel.
2007. 08. 31. (XI/35)
