hetilap

2006-ban Az év testőre címet hazánkban Kotlár Attila nyerte el, aki
önéletrajzában a francia idegenlégión kívül többek között az Irakban teljesített
szolgálatot is feltüntetheti. Nem a Magyar Honvédség tagjaként tartózkodott a
háborús Irakban, hanem egy, az amerikai hadsereg kiszolgálását segítő német cég
munkatársaira vigyázott a közel-keleti országban. Szerencsésen, mert túlélte.
Nem úgy, mint az a honfitársunk, aki egy mozgó illemhelyeket üzemeltető cég
polgári alkalmazottjaként vesztette életét, vagy két másik, az amerikai védelmi
minisztérium által szerződtetett magyar, akik nyilvánvalóan nem fegyvertelenül
láttak el őrző-védőnek nevezett szolgálatot Irakban.

Idehaza is sok vitát vált ki, hogy katonai és rendőri objektumok őrzését nem
katonákra és rendőrökre, hanem ezzel foglalkozó biztonsági cégek embereire
bízzák. Ez a gyakorlat azonban természetesen semmiképpen sem hasonlítható össze
azzal, amikor a háborús tűzfészekben naponta megújuló fegyveres támadásoknak
kitett diplomaták, polgári szakértők kísérését, őrzését, sőt, a megszállók
katonai objektumainak védelmét látják el elsősorban amerikai, de brit,
dél-afrikai vagy – mint a fenti példák mutatják – magyar állampolgárságú civilek
is. A Pentagon számára ez kényelmes, bár kétségtelenül költséges megoldás.
„Kényelmes, – állítja Al Venter: A háború kutyái című könyvében – mert a védelmi
minisztériumnak nem kell elszámolnia ezekkel a katonákat pótló „hősi
halottakkal”, de azért is, mert a szerződéses alkalmazottak fizetése nem a
fegyveres erők közvetlen költségeinek számláját terheli.” Annál költségesebb
viszont, mivel egy civil biztonsági ember javadalmazása a szerződéses katonáénak
a sokszorosa. A „kiszervezett” zsoldos napidíja akár a 600 dollárt is elérheti,
ami éves szinten számolva több, mint az Egyesült Államok alelnökének fizetése. A
rendkívül magas fejpénz persze nem meglepő, hiszen az ilyen követségi őrök,
személyi testőrök és más fegyveres külföldi civilek valóban a bőrüket viszik
vásárra. Eddig állítólag 800 ilyen „biztonsági ember” veszítette életét Irakban.

Lehet egyébként, hogy ez a szám eltúlzott, de az is lehet, hogy alábecsült.
Az Irakban szolgáló fegyveres polgári személyekről ugyanis kizárólag az őket
alkalmazó, a Pentagonnal szerződéses kapcsolatban álló cégek rendelkeznek pontos
adatokkal. Egy amerikai honatya, az Illinois Államot a kongresszus alsóházában
demokrata színekben képviselő Jan Schakowsky beterjesztett ugyan egy
törvényjavaslatot, hogy hozzanak létre adatbázist, amelynek segítségével nyomon
követhetik az ilyen szerződéses cégek tevékenységét és költségeit, de ez eddig
nem történt meg.

Ilyen cég pedig jó néhány van. A legismertebbek közülük a Blackwater és a
Halliburton.

A Blackwater tevékenységére akkor figyelt fel az amerikai közvélemény, amikor
2004. március 31-én Falludzsában iraki fegyveresek támadtak biztonsági
konvojukra. Négy amerikait kirángattak a gépkocsiból, felkoncolták őket,
kettejük meggyalázott holttestét kiakasztották a várost átszelő folyó hídjának
korlátjára, és mindezt lefilmezték. (A hidat Falludzsában azóta is Blackwater
hídnak hívják a helyiek.)

A testőri, mesterlövészi vagy esetleg csak tolmácsi szolgálatra jelentkező
személyeket a Blackwater állítólag alapos kiképzésben részesíti, bár a „maszek
katonák” alkalmazásának bírálói többek között éppen azt róják fel a cégnek, hogy
kellő felkészítés nélkül küldi embereit háborús övezetekbe. (Nemcsak Irakba,
hanem például Afganisztánba is, ahol már ugyancsak többen veszítették közülük
életüket.)

A Blackwater cég a harminchét éves amerikai Erik Prince tulajdona, aki az
annapolisi haditengerészeti akadémia elvégzését követően a flotta egyik
speciális kommandós egységének tisztjeként részt vett haiti, boszniai és
közel-keleti bevetésekben. Leszerelése után kiképző céget alapított, amely
elsősorban a helyi rendőrségek különleges alakulatai részére készített fel
embereket. 2001. szeptember 11-ét követően a Pentagon és a titkosszolgálatok
jövendő biztonsági embereit oktatta. 2003-ban a Blackwater elvállalta L. Paul
Bremernek, az Egyesült Államok bagdadi nagykövetének őrzését, amivel 11 hónap
alatt 21 millió dollárt zsebelt be. E „referenciamunka” eredményeképpen 2004 óta
– a Time magazin értesülése szerint – Prince vállalkozása 320 millió dollárral
részesült az amerikai külügyminisztérium külföldi védelmi szolgálatának
(külképviseletek és diplomaták őrzése) öt évre szóló 1 milliárd dolláros
keretéből.

A Blackwater tulajdonosának nagyszerű kapcsolatai vannak a Bush-kormányzattal. Ő
maga gyakornok volt a Fehér Házban az idősebb George Bush elnöksége idején,
nővére, Betsy DeVos négy éven át a republikánus párt michigani elnöke volt.

Kevésbé felelős posztokon az úgynevezett koalíciós erők olcsóbb zsoldosokat
alkalmaznak. A biztonságosnak számító, a katonai parancsnokságokat és a
kormányépületeket magába foglaló bagdadi Zöld Zóna külső határát például
Nepálból, Chiléből és a Fidzsi-szigetekről érkezett civil biztonságiak őrzik,
akiknek bére brit vagy amerikai kollégáik zsoldjának csak a töredéke. Befelé
haladva a zónában, a legjobban őrzött épületekhez közeledve mind több az
amerikai, a dél-afrikai, a brit „élet- és vagyonőr” – ennek megfelelően
emelkedik a javadalmazásuk szintje is.

Az iraki lakosság – beleértve az ellenállókat is – nemigen tesz különbséget a
hivatásos katonák és a nem hivatásos, de rendszerint ugyanúgy vagy csaknem
ugyanúgy felfegyverzett és ugyanolyan terepszínű egyenruhát viselő „civilek”
között. Kivált, hogy a géppuskával ellátott Humvee gépkocsikon száguldozó
„szerződésesek” viselkedése, a lakossággal szembeni magatartása kevéssé
különbözik a külföldi hadseregek tagjaiétól, sőt, gyakran még rosszabb is. Ezért
is vannak annyi támadásnak kitéve.

A Pentagonnal vagy más állami szervekkel szerződéses kapcsolatban álló cégek
embereinek száma Irakban ma mintegy 100 ezer fő, azaz nem sokkal marad el az
amerikai katonákétól. Az utóbbiak egy részét legkésőbb a jövő évi amerikai
választási kampány előtt feltétlenül hazavezénylik. Sokan azonban valószínűnek
tartják, hogy ezzel párhuzamosan fog növekedni az arab országban civil
biztonságiként foglalkoztatott külföldi fegyveresek száma. Vagyis az Egyesült
Államok és Nagy-Britannia úgy csökkenti iraki katonai jelenlétét, hogy valójában
nem csökkenti.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek