hetilap

Mi a katona?

– Szolga.

És mi a katonaság?

– Szolgálni akarás. A legteljesebb életforma volt számomra. Ha egy katonával
akarsz beszélni, ha rá akarsz érezni ennek a szellemnek, mentalitásnak a
lényegére, azt az embert keresd, aki csendben van. Százharmincféle nemzetiség és
harmincféle vallás közötti különbségek két nap alatt megszűntek. Olyan emberek
között születik összhang és dolgoznak együtt vállvetve egy közös feladat
érdekében, akik kint az életben, ha nem is ölték, de minimum gyűlölték egymást.
Ott nincsenek magánéleti problémák, nincs rosszul ébredés vagy fejfájás. Ha van
egy riasztás hajnali háromkor, akkor a kilencedik percben ott ülünk egy
emberként a harckocsin ukránok, törökök, franciák, csehek, a gépágyúk betöltve,
és a tizedik percben már indulunk is, ahogy kell. Ez nem általában a katonaélet,
ez a légiós élet. A rendszer tökéletesen működik: a parancs az parancs, a
szolgálat az szolgálat, egy perc valóban hatvan másodpercből áll, és nem
ötvenkilencből, a parancsnokaid azért parancsnokaid, mert jobbak,
tehetségesebbek, képzettebbek, bátrabbak, mint te. Emiatt a feltétel nélküli
engedelmesség és a rendfokozat maximális tisztelete a legtermészetesebb állapot.


A légióba kerülve mi fogott meg legelőször?

– Az egymásért való létezés élménye. Kint az emberek általában azt teszik és
keresik, ami nekik jó. Emiatt szinte mindenki idegen a másik számára. Most, hogy
már otthagytam, én is saját boldogulásomért élek és dolgozok Münchenben, de nem
érzem magam közéjük valónak, mint ahogy Pesten sem éreztem. Mindegy, hova
megyek, mindenhol az az élet fog hiányozni, amit ott éltem. És nincsenek
illúzióim afelől, hogy semmi nem tud már a légió helyébe lépni.

Na de hát akkor…

– Ez nem zárja ki azt, hogy ne tudjak helyt állni, ahol kell. Szeretem és
eltartom a családomat, végzem a rám bízott munkát, és néha még boldog is vagyok.
Pár percre mindennap bemegyek a szobámba, megnézem a fényképeimet, meghallgatok
egy-két légiós indulót. Mikor reggelenként elmegyek futni, és pár kilométer után
bemelegszenek az izmaim, újra azt élem át, hogy Csádban vagy Korzikán vagyok a
bajtársaimmal. De mikor az egyórás futás után rányitom az ajtót a családomra,
megint az övéké vagyok.

A feleséged nem féltékeny erre a hat évre?

– Tiszteletben tartja. Tudja – és ha nagyobb lesz a fiam, ő is fogja tudni
–, hogy van rajtuk kívül egy olyan világ bennem, ahol ők nincsenek jelen.

Milyen értékekkel gazdagított a légió, hogy ennyire bevéste magát az
életedbe?

– Megpróbált, értékelt, megbecsült, és összetartást, bajtársakat,
feladatokat adott. Ha rajtunk volt a zöld barrettsapka és a jelvényünk, a hétágú
láng, az atombunkernél is nagyobb biztonságban voltunk. Annyi önbizalmat és erőt
adott, hogy ma már nincs olyan betonfal, amit ne tudnék átugrani. Pedig nagyon
sokszor annak is örültünk, ha éjjel le tudtunk feküdni a puszta földre, és ha
volt egy ponyva, amit a fejünk fölé húzhattunk. Soha nem éreztem, hogy hiányt
szenvedtem volna bármiben is. Remegett a kezed a fáradtságtól egy reggeli
gyakorlat után, mínusz huszonöt fok volt, alig tudod meggyújtani azt a kis
borszesztablettát a kávé alatt, ami fölött a deci vized melegszik, mégis odaadod
az egyik társadnak, aki még nálad is fáradtabb. Ő meg akár a fél karját is
odaadja érte. Nemcsak a kávéért, de a gesztusért.

Adott esetben az életeteket is föláldoztátok volna egymásért?

– Mikor elkezdődik egy cirkusz Koszovóban vagy Afrikában, nincs idő ilyen
lelki, filozófiai okfejtésekre. Ha ketten vagyunk párban, és a társamra lőnek,
és én előbb veszem észre, azonnal tüzet nyitok a támadójára, hogy védjem őt.
Amelyikünk nem elég gyors, vagy nem jól céloz, az ottmarad. Aki félti az életét,
menjen haza. Mielőtt kivezényelnek minket egy éles balhéhoz, ha nem is
nyilvánosan, de megkérdezik, van-e valaki, aki nem akar jönni. Ilyenkor reggelig
nyugodtan bemehetsz a századparancsnoki irodába, és mondhatod, hogy nem akarod
csinálni. Igaz, hogy másnap kirúgnak.

Van fontosabb az emberi életnél? Létezik olyan intézmény, hatalom, cél,
karrier, ami több, értékesebb bármelyikünk életénél?

– A légió ereje éppen abban rejlik, hogy ezt a gondolkodásmódot teljesen
kiverik belőled. Ettől lett olyan hadsereg, hogy mindenkivel szemben győzni tud.
Ez a mentalitás az, amit ha magunkévá teszünk, jóval hatékonyabban tudunk
harcolni az USA tengerészgyalogosainál is. Pedig a fegyverzetünk,
felszereltségünk, technikánk az övékét még csak meg sem közelíti. Két-háromezren
megoldjuk azt, amit az amcsik nem tudtak megoldani Szomáliában, az öbölháborúban
vagy bárhol.

Azt mondtad az előbb, hogy az emberi élet értékének mindenekfölöttvalóságát
kiverik belőletek. Mit állítanak a helyébe?

– A hatodik esküpontunkat: „A feladat szent, te mindenáron végrehajtod. ”

Ez után jön az emberi élet?

– Az már teljesen mindegy, hogy ez után mi jön. Jön, ami jön. Ha neked éppen
kifogyott az erőd, vagy éppen otthagytad a fogad, az egy dolog. A lényeg az,
hogy az utolsó lélegzetedig tedd meg, amit megtehetsz.

Ki hiányzik neked a legjobban a csapatból?

– F. Keating, az ír szakaszparancsnokom. A legkiválóbb katona, akivel valaha
is találkoztam. Három évig voltam az ő parancsnoksága alatt, miután a tizenkét
hónapos boszniai szolgálat után visszajöttem. Ő faragott belőlem igazi légióst.
Olyan embert kaptunk a személyében, a helyettesével együtt, akit érdemes
követni. Az egész szakasz tűzbe ment volna érte. Csöndes volt és szerény, de
ütött is, ha kellett. Csak fejet tudok hajtani előtte.

Mi az, amit nagyon megtanultál tőle?

– Hogy dolgozz, és tartsd a pofád. Azaz helytállást és önfegyelmet. A
viselkedéseden, ahogy egy parancsot kiadsz, vagy ahogy a másikét veszed,
meglátszik, menynyire tisztelitek egymást. Ha a háborús keresztet nem is kaptam
meg, a parancsnokaim hozzám való viszonyulása jó katonát tükröz. Most is az
vagyok.

Az, hogy a légió tele van volt gyilkosokkal és köztörvényes bűnözőkkel, csak
a mítosz része vagy gyakorlat?

– A második világháború után rengetegen mentek, pontosabban menekültek a
Wermachttól, az SS-től a légióba. Akkor befogadták őket. Ők voltak például
Vietnamban, Algériában. Ugyanúgy gyilkoltak ott is, mint Németországban.
Mindenki rettegett tőlük. Úgy 1970-ig bárki beléphetett, köztörvényesek is,
kellettek golyófogónak. Ma nem így van. Már itthon leinformálnak, a BM mindent
kiad, majdhogynem erkölcsi bizonyítványt kérnek Marseilles-ben.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek