Az ombudsman arra a belügyminisztériumi javaslatra, miszerint egységes rendszerbe kellene foglalni a hazai térfigyelő kamerahálózatokat úgy reagált: a terrorizmus elleni küzdelem címszó alatt ma szinte mindent el lehet adni.
Az Egyesült Államokban egyre inkább divatba jönnek a bőr alá ültethető mikrochipek: a Veripaychippel rendelkező vendégnek a tengerparton nem kell magával vinnie a pénztárcáját, elég ha a karját tartja oda a pincérnek, aki a leolvasóval leveszi a megfelelő összeget. "Ahogy a technikai fejlődés mértékét figyelem, a személyi igazolványokat akár éveken belül felválthatják a bőr alá ültethető chipek" – jelentette ki Péterfalvi Attila.
(cikkünket itt olvashatják)
Pünkösd után: a karizmák titkai
Hogyan alakult a Szentlélek ajándékainak megítélése az elmúlt 2 ezer évben »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »
Sávuot: a törvényadás ünnepének eredete
Az Ószövetség egyik legjelentősebb nemzeti és vallási ünnepe volt – de az Újszövetség egyik meghatározó eseménye is ezen az ünnepen történt »