hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Blair-fiúk
Newsweek-elemzés az új közép-európai vezetőkről

2004. 12. 26.
Közép-Európában a szociáldemokrata politikusok új nemzedéke új stílusú politizálással próbálja orvosolni a posztkommunista éra problémáit – derül ki a Newsweek magazin Leadership cím? év végi különszámából. A cseh és a magyar kormányfő friss dinamizmussal látott munkához az elmúlt néhány hónap során. Közös vonásuk, hogy mindketten Tony Blairt tartják példaképüknek. Bár a politikusok tetszési mutatója jónak mondható, pártjaik egyre rosszabbul teljesítenek a közvélemény-kutatásokon. A magazin kommentárja szerint a "Blair-fiúknak" a jövőben minden bizonnyal ügyesen kell majd alkalmazniuk a brit kormányfő pragmatizmusát.



Stanislav Gross és Gyurcsány Ferenc. Feltűntek Fotók: Reuters

A cseh Stanislav Gross a maga 35 évével Európa legfiatalabb kormányfőjének számít. Az egykori vasútmérnök idén nyáron vette át a kormányzó Szociáldemokrata Párt és az ország vezetését, röviddel az uniós csatlakozás után. Ezt megelőzően tizenkét évig volt parlamenti képviselő. Jogi diplomáját ebben az időszakban szerezte meg, esti tagozaton. A könnyed, fiatalos stílusú kormányfő – aki mellesleg él-hal a fociért – pozíciója ellenére Prága egyik fényűzéstől mentes lakóparkját választotta otthonául. Nem csoda hát, hogy tetszési mutatója még négy hónappal hivatalba lépése után is 50 százalék körül volt. Mindezek ellenére azonban Jiri Pehe cseh politikai elemző szerint "Gross nem az új ötletek embere: nincs semmilyen jövőképe vagy filozófiája. Viszont jól tud tárgyalni és kommunikálni".

A Newsweek hasonlóan a "politikai csodagyerek" kategóriába sorolja Gyurcsány Ferenc magyar kormányfőt. Mint ismeretes, a 43 éves milliomos a 90-es években tett szert vagyonára, de a politikai élet horizontján csupán három évvel ezelőtt tűnt fel. Borhi László, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa szerint Gyurcsány "fiatal, dinamikus és tudja, hogyan kell közérthetően tálalni a közvéleményt érdeklő témákat". Hallgatósága kedveli józan, hétköznapi, gyakran humorral fűszerezett megközelítésmódját. A kormányfő saját bevallása szerint azért is tekint Tony Blairre példaképként, mert ő vetette fel – többek között – azt a kérdést, hogyan lehet a gazdasági növekedést ötvözni a társadalmi kohézióval. Mint elmondta: a régi típusú szociáldemokraták főként csak az utóbbira koncentráltak, és megfeledkeztek a versenyképesség fejlesztésének fontosságáról. "Ám Nagy-Britannia nagyon különbözik Magyarországtól, így nagy hiba lenne lemásolni, amit ők csinálnak" – tette hozzá Gyurcsány.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!