Törökországot az EU-ba?

Török tüntetők Svájcban. Ciprus tervezett újraegyesítése ellen tiltakoznak. Kis-Ázsia szót kér Fotó: Reuters

Recep Tayyp Erdogan török miniszterelnök boldog emberként hagyhatta el Brüsszelt a múlt héten: miután garantálta, hogy a házasságtörést jogilag is szankcionáló passzusokat kiveszik a török büntető törvénykönyvből, amely semmiképpen sem felelt meg az EU demokratikus normáinak, úgy tűnik, most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy megkezdődjenek a csatlakozási tárgyalások, és Törökország 2015 táján az Európai Unió tagállama legyen.

Ám itt nem arról van szó, hogy még egy tagállammal bővül az unió: Törökország mind földrajzi fekvésénél fogva, mind önmagából fakadóan nagyon komoly kérdéseket vet fel – hangoztatják az európai, sőt Európán kívüli politikai elemzők is. Törökország – hasonlóan Izraelhez – rendkívül érzékeny térségben helyezkedik el, ütközőpont a Nyugat és a Kelet között. Demokratikus ország ugyan, de iszlám vallású – ezt pedig sokan olyan objektív problémának látják, amelyen nem lehet a jövőben sem túllépni, még akkor sem, ha az EU nem "keresztény klubként", hanem egy szekuláris és multikulturális szervezetként működik.

A Die Welt cím? német napilap – erőteljesen a német, a francia és a holland álláspontot tükröztetve – összegyűjtötte a Törökország európai uniós tagságával kapcsolatos ellenérveket, elsősorban a török csatlakozásnak az Európai Unióra gyakorolt jövőbeni hatása mentén vizsgálva a kérdést. Ezeket az ellenérveket ütköztetjük az alábbiakban olyan EU-szakértők véleményével, akik inkább Törökország felvétele mellett voksolnak.

Az európaiak szerint először is azért ne csatlakozzon Törökország, mert nem tartozik Európához. Sem földrajzilag, sem kulturálisan nem része a kontinensnek – az antikvitás öröksége, a zsidó-keresztény etika, a reneszánsz és a felvilágosodás éppen úgy elkerülte, mint bennünket a háremkultúra. Ha pedig egy földrajzilag Európán kívüli országot felvesz az unió, olyanokat is fel kell vennie, mint Izrael, Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna valamint Egyiptom és Marokkó.

Másodszor az alapvető emberi jogok biztosításának hiányát vetik Ankara szemére. A Human Rights Foundation nev? emberjogi szervezet szerint országszerte folynak még a kínzások a rendőrségi és büntetőeljárási folyamatok során. Az emberi szabadságjogok hosszú távon nem tűnnek biztosítottnak – azaz az Európai Unió demokráciájának egy fontos mérföldköve még hiányzik, állítják például a németek. Ám a Törökországot közelebbről is ismerő, esetleg huzamosabb ideig ott élő politikusok azt állítják, ezek a visszaélések valósak voltak ugyan, de ma már nem történnek olyan ügyek, mint régen – az "emberi jogok kérdése" inkább csak ürügy az olyan tagállamok számára, akik nem akarják a törököket Európában látni.

Egy további kényes kérdés Törökország esetleges csatlakozása esetén az intenzív török népvándorlás megindulása. A személyek szabad mozgásának elve kétségtelenül a törökökre is vonatkozna – az előrejelzések szerint sokan vágnának neki az ország legreménytelenebb helyeiről a "Nyugatnak". (Szakértők szerint akár hárommillióan is elindulnának észak-nyugat felé, különösen a nagyon szegény anatóliai térségből.) Hozzáteszik: jelenleg körülbelül 15 millió muszlim él az unió területén (csak Németországban 2,5 millió török), akiknek a nyugati társadalomba történő integrációja kevés kivétellel gyakorlatilag teljesen sikertelen volt.

A következő érv szerint a törökök csatlakozása esetén az unióeszme sérülne: azaz az Európai Unió mint politikai-gazdasági és kulturális egység megszűnne létezni. Winston Churchill 1946-ban híres zürichi beszédében az Európai Egyesült Államok vízióját vázolta fel: egy európai egység megteremtését a második világháború romjain. A legtöbb tagország még ma is ehhez ragaszkodik, az uniós karakter megőrzéséhez, az unió mélyítéséhez. A tagállamok félnek attól, hogy Törökország csatlakozása esetén ez az unióeszme léket kapna, s mindez az európai tagállamok széthúzásához vezethet. Az egyetlen kivétel Anglia – az unióról alkotott felfogása eltér a többi tagállam elképzelésétől. A szigetország pontosan azért támogatja Ankara csatlakozását, mert abban reménykedik, hogy az Európai Unió Törökország segítségével szabadkereskedelmi övezetté alakítható, és ezzel a politikai mélyítés elkerülhető, az egyes államok szuverenitása jobban megőrizhető lenne.

Azért is lenne baklövés Ankarát befogadni – állítja néhány europer –, mert az EU történetében először kapna egy, az EU-n belül legszegényebbnek tekinthető állam politikailag domináns szerepet. Az ország kiterjedése és népessége miatt ugyanolyan szerepet kapna, mint Franciaország, Németország és Anglia. Ez pedig sokak szerint egyszerűen nevetséges.

Az Európai Unió nem karitatív intézmény – állítják továbbá az ellenzők. A demokráciát sehová sem lehet importálni, a Törökországon belüli politikai fejlődés török belügy. Illúzió csupán, amit a törökök és a török csatlakozást támogató politikusok remélnek, miszerint az EU majd egy erőteljesebb demokratikus irányvonalat valósít meg az országban. Törökországnak magának kell a reformokat és a modernizációt végrehajtania belülről. És az is illúzió, amit a békepárti támogatók remélnek: Törökország mint elnyugatiasodott iszlám állam csatlakozása az egész muszlim világra pozitív hatással lesz majd, ezzel a lépéssel a kultúrák konfliktusa kikerülhető, a terrorizmus megszelídíthető. Törökország – noha képlékeny földrajzi területen fekszik, a Nyugat és a Kelet közötti ütközőpont, hasonlóan Izraelhez – mégsem lehet híd a két égtáj között.

Ankara csatlakozásával az EU határai a Közel-Kelet, a Kaukázus és a Fekete-tenger vidékéig terjednének. Ez látszólag az EU külpolitikájának érdekében áll, ugyanakkor ezzel a világ legnagyobb konfliktusait magában hordozó térségekkel érintkeznénk. Mindez beláthatatlan fenyegetettséget és több ezer kilométeres védelmi zóna kiépítését követelné meg. Mások pedig éppen a Kelettel való közvetlen szomszédságban látják a jövőt, mind gazdasági, mind politikai szempontból.

Amikor a gazdasági kérdések esnek a latba, nemigen lehet támogató érveket találni Törökország csatlakozása mellett. Kiszámították ugyanis, hogy ha Ankara ugyanolyan bánásmódban részesül, mint a 2004. május 1-jén csatlakozott országok, akkor 45 milliárd euróra tarthatna igényt. A török gazdaság ezzel szemben csak minimális pozitív hatást gyakorolna az unió gazdaságára.

Vannak, akik szószegéssel vádolják az EU-t. 1964-ben ugyanis az Európai Közösség (a Hatok) Társulási Szerződésének 28. cikkelye megnyitotta Ankara számára a csatlakozás elvi lehetőségét – a törökök maguk különösen elégedetlenek, hogy az elmúlt negyven évben nem történt semmi a csatlakozási tárgyalásokat illetően. Csakhogy ez alatt a lehetőség alatt a gazdasági jelleg? közösség kiépítését értette az EK, nem pedig a politikait. Ez utóbbi fel sem merült soha. Az európaiak tehát nem lesznek szószegők, ha Törökország mégsem lesz az EU tagja – hívják fel a figyelmet az elemzők.

A csatlakozást ellenzők úgy vélik, amennyiben Ankara folytatja a reformokat, teljes jogú tagság nélkül is modern demokráciává válhat. Jelenleg is az unió társult tagja, a NATO megfelelő védelmet nyújt a számára. A vámunió további előnyöket jelenthet majd az országnak. Sőt, a már meglévő segélyprogramokat is ki lehet bővíteni a jövőben. Nem értik tehát, miért kellene ezt a kockázatos lépést Európának felvállalnia.

Kirsty Hughes "A török csatlakozás hatásainak feltérképezése" cím? tanulmányában rámutat: a fenti érvek és ellenérvek komoly megfontolására van szükség az Európai Unió részéről. Véleménye szerint Törökország csatlakozása jelentős hatással lehet az unióra, de ahogyan a többi tagállam esetében is ez történt, felvételét a koppenhágai kritériumok alapján kell megítélni.

A fentiektől eltérő szemszögből kezeli Törökország csatlakozásának kérdését Barry Rubin Törökország-szakértő, a Global Research in International Affairs Center igazgatója, az izraeli MERIA magazin szerkesztője: ő inkább vallási szempontokat hangsúlyoz. Szerinte Törökország csatlakozásának kérdése továbbra sem választható el az iszlám vallás belső természetétől, még akkor sem, ha a Nyugat az iszlám demokrácia modelljeként tekint
Törökországra. Azaz a Törökország–EU kérdésben a vallási vonal kulcsfontosságú szempont, és az is marad, amelyet Európának nem szabad szem elől tévesztenie. Véleménye szerint a török miniszterelnök, Tayyp Erdogan komplett iszlám programmal győzött a választásokon – ám kifelé semmit sem beszél erről. Valójában kétarcú politikát folytat: az EU-csatlakozás reményében engedményeket tesz Európának, otthon azonban heves érzelemkitörései és hisztérikus rohamai igazolják, mennyire nehéz ezt megtennie. A miniszterelnök és pártja sokkal konzervatívabb, mint ahogyan azt a török többség szeretné. Szerinte a jelenlegi miniszterelnök bukása éppen ezért egyre valószín?bb. Az EU hatalmas teszt lesz Törökország számára: itt dől el – attól függően, hogy ki fog kormányozni az országban –, hogy külpolitikai orientációját tekintve Törökország Franciaországhoz hasonlít-e majd, vagy inkább Angliához, és ezzel mennyire lesz képes mérsékeltebb hozzáállást tanúsítani a nagyvilághoz.

Hogy hogyan látja Törökország Európába történő felvételének kérdését és ennek következményeit a Kelet és a Nyugat viszonyában egy, az iszlám reform irányzatához tartozó isztambuli újságíró, keretes írásunkban közöljük.