Iraki milicisták Nedzsefben Fotó: Reuters
Hogy a fenti nyilatkozat jóval több, mint puszta állásfoglalás, az az elemző számára nem kétséges. Kiadójának eltökélt szándéka megszüntetni az Irakban mára mindennapossá vált emberrablásokat és gyilkosságokat, emellett – ha nem mindenek- előtt – figyelmeztetésnek, vagy inkább fenyegetésnek is tekinthető. Természetesen fenyegetésnek a terroristákkal szemben, de figyelmeztetésnek a nemzetközi koalíció tagjai, illetve az ideiglenes iraki kormány számára is. És ez utóbbi a lényege.
Az Irakot megszállva tartó amerikai és brit, valamint a "többnemzetiség?" katonai erők ugyanis egy időben többfrontos fegyveres és elvi harcot vívnak ellenséggel és baráttal egyaránt. Hiszen harcolnak a még mindig Szaddám Huszeinhez h? fegyveres szunniták tízezrei – Szaddám volt hadseregének tagjai – ellen, de harcolnak azok ellenségei, a Muktada asz-Szadr vezette radikális fegyveres síita milícia, az úgynevezett Mehdi Hadsereg ellen is. Harcolnak a robbantásokat elkövető al-Kaida láthatatlan iraki szabadcsapata ellen, és harcolnak a magukat a legkülönbözőbb iszlám szabadságharcos szervezeteknek nevező fegyveres gerillák ellen is. Háborúznak a mai napig fogságban lévő huszonnégy külföldi túsz elrablói ellen, és hajtóvadászatot folytatnak tíz kivégzett külföldi személy gyilkosai után. Ám igazából nem tudják, hogy kik azok, és hol keressék őket. Csak azt, hogy a kockás arab kendővel, kefiával körbetekert fej? fegyveres terroristák hol a katari bázisú al-Dzsazíra arab hírtévé helyi tudósítóinál, hol pedig az internet különböző honlapjain mutatják meg magukat, és még élő vagy éppen fejüktől elválasztott túszaikat.
Az Egyesült Államok vezetése egyértelműen elítélte azon országok kormányait, amelyek úgy döntöttek, hogy polgáraik életéért cserébe – engedve a terroristák követeléseinek – kivezényelték a katonáikat, illetve a humanitárius tevékenységet folytató civil szervezeteik tagjait Irakból. A figyelmeztetés – a kiátkozás veszélye – ma azoknak szól, akik még ott vannak, de azon gondolkodnak, hogy esetleg elhagyják a Tigris és az Eufrátesz vidékét. Hogy e figyelmeztetés mennyit ér, azt a közeljövő dönti el.
Irakban ugyanis ahelyett, hogy június 28-a óta – amióta hivatalba lépett az Ijad Allavi vezette új ideiglenes kormány – egyre csendesebb volna a világ, soha nem látott módon tombol az öldöklés. Az elmúlt hétvégén Amerika szinte dicsekvésként röpítette világgá a hírt: katonái Bagdad síita negyedében háromszázhatvan mehdi lázadót öltek meg. Asz-Szadr, a Mehdi Hadsereg vezetője az Egyesült Államokat tette felelőssé e harcok kirobbanásáért. Pénteken Nedzsef közelében, a Kufa mecsetben elhangzott szentbeszédében közölte: "Amerika az ellenségünk, az iraki nép ellensége, és nem fogadjuk el a partnerségét."
A nagyajatollah a tűzszünet helyreállítását sürgette, és felhívást intézett az ENSZ-hez és az ideiglenes kormányhoz, hogy segítsenek a harcok leállításában. A kormányfő, Ijad Allavi azonban bejelentette: A kormány nem tűri el a független milíciák, így a Mehdi milícia tevékenykedését sem az országban.
Hogy a Többnemzetiség? Erők közös nyilatkozata miért lehet fenyegetés az iraki ideiglenes kormány részére is, arra a válasz maga Allavi kormányfő egy korábbi nyilatkozata, amely szerint a "kisterroristákat" – ha megadják magukat – nem büntetik meg. Azt azonban senki nem mondta meg, hogy ki a kisterrorista és ki a nagyterrorista. Ami kimondatott, az annyi, hogy visszaállítják a Szaddám-rezsim alatt igen sűrűn gyakorolt halálbüntetést. Egy iraki elemző igen szellemesen és találóan jellemezte az új kormányfőt, amikor azt mondta róla, hogy "vasöklét bársonykeszty?be húzta". Az egyik oldalról népszerű akar lenni, és engedményeket tesz az idegen megszállókkal szemben álló irakiaknak, a másik oldalról azt ígéri a megszállóknak, hogy kiírtja az ellenük forduló terroristákat. Látványosan felvonultatja a még felkészületlen, vagy a még Szaddám alatt kiképzett, de az új iraki hadseregbe lépett katonáinak ezreit a szabadcsapatok, a gerillák, a terroristák ellen, nem tud nekik parancsolni, mert azok vagy nem fogadnak neki szót, vagy ha túl nagy ellenállásba ütköznek, hazaszaladnak.
Szemtanúk szerint a tűzszünet meghirdetése óta még nem volt ekkora káosz Irakban. Teljes egészében hiányzik a mindenkire érvényes és rendet tartó, parancsoló kéz. Amerika azt szeretné, ha az általa kezdett háborút az új iraki kormány és annak egyelőre teljesen amorf, határozatlan hadserege fejezné be győzedelmesen. Ha ez nem megy, akkor azt, hogy ezt minél több nemzet katonája és az ENSZ rendfenntartó hadserege tegye meg. De erre még várni kell. Ma ugyanis, ha Fallúdzsában elül a harc, akkor Bászrában lángol fel. Ha ott csendesedik, akkor Nedzsefben erősödik. Ha mindez nem elég, akkor Bagdadban csapnak össze az egymással szemben álló erők, de Naszirijában és Szamarrában, s a sivatagi ország bármely városában bármikor kiújulhat vagy folytatódhat az öldöklés.
Az ideiglenes kormány mindezért a sajtót hibáztatja. Legutóbb például kitiltotta az al-Dzsazíra tudósítóit Irakból, mondván, hogy a katari tévé emberrablásokra ösztönöz. Nagy kárt nem okozott az újságíróknak, hiszen ott, ahol naponta hullanak a fejek, s a hóhéroknak teljesen mindegy, hogy milyen náció képviselőinek veszik a fejét, s hogy katonák-e az áldozataik, vagy éppen mentőautó-sofőrök, még egy mindenre elszánt haditudósító is ezerszer meggondolja, hogy ott maradjon-e.
Azoknak, akik ebben a "játékban" részt vesznek, bármelyik ujjukat harapják is, mindegyik fáj. Ha a Többnemzetiség? Erők a kormánynak adnak igazat, azzal a lázadást szítják. Ha a lázadókat büntetik, akkor megszaporodnak az emberrablások. Ha kesztyűs kézzel bánnak a terroristákkal, azok vérszemet kapnak. Ha a szunniták mellé állnak, a síiták haragját vonják magukra. Ha fordítva, akkor a szunnitákét. Ha a kurdoknak kedveznek, akkor a szunniták és síiták egyaránt ellenük fordulnak. Ha az utóbbiaknak együttesen, akkor elveszítik kurd szövetségeseiket.
És aki kívülről dörzsölgeti a tenyerét, és drukkol azon, hogy a káosz még nagyobb legyen, az nem más, mint a trónjától megfosztott, ám steril körülmények között élő, minden nap frissen borotvált, kalóriadús koszton tengődő exdiktátor, Szaddám Huszein. Szaddám, akinek – egyre inkább úgy tűnik – bevált a számítása: az ellene indított háború pokollá változtatta Irakot.
2004. 08. 13. (VIII/33)
