hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Más országot építenénk
Leépítés a közszférában

2003. 09. 29.
Már az első körben nagy vihart kavart több tízezernyi közalkalmazott kilátásba helyezett elbocsátása. Úgy tűnik, a Medgyessy-kabinet a rendszerváltás után az első olyan kormány, amely hozzá mer nyúlni az eddigi érinthetetlennek, tabunak tartott közszférához. A kabinet elhatározása szerint a ciklusról ciklusra megállíthatatlanul növekvő létszámú apparátus jövőre 10 százalékkal – közel 50 ezer fővel – csökkenhet, ami 300 milliárdos megtakarítást hozhat a konyhára. Vannak, akiket felháborít, vannak, akik elengedhetetlennek, sürgős lépésnek tartják, s vannak, akik még ezt is keveslik. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége (VOSZ) egyenesen 200 ezer alkalmazottal karcsúsítaná az állami szférát. Nem véletlenül, hiszen ennek révén jelentősen, akár 19 százalékra csökkenhetne a személyi jövedelemadó, továbbá más, a vállalkozásokat érintő adók is érzékelhetően mérséklődhetnének.

"Elismerés a kormánynak azért, mert rászánta magát erre a komoly lépésre, de ez még nem hoz lényegi változásokat" – summázta a döntést Lőrincze Péter, a VOSZ
európai uniós csatlakozás munkabizottságának vezetője. Mint mondta, Magyarországon jelentős az állami szférában a túlfoglalkoztatottság, amely ellehetetleníti az államkasszát, s az ország és a vállalkozók fokozatosan, de biztosan veszítenek a versenyképességükből. Mára Szlovákia is megelőz minket, s emiatt középtávon el kell indítani egy "versenyképességi rendszerváltásnak" nevezhető programot, ami gyakorlatilag a jóléti rendszerváltás előfeltétele lenne. 

Rendszerváltás újra

Számos nemzetközi összehasonlítás is azt bizonyítja, hogy az állami szférában (közigazgatásban, oktatásban, egészségügyben) dolgozók létszáma kiemelkedően magas. A hivatalos 840 ezer fős létszámhoz még hozzá kell adnunk az állami tulajdonban levő kht.-kat, háttérintézményeket, s így számuk megközelítheti az egymilliót. (Az önkormányzati alkalmazottak létszáma például megduplázódott a rendszerváltás óta, miközben sem a feladataik nem bővültek, sem az ügyintézés nem lett gyorsabb, sőt!) Az úgynevezett Bokros-csomag "visszatartó" hatása miatt átmenetileg csökkent az állami szférában dolgozók száma, de 2001 második félévétől újra gyarapodni kezdett, és ha csak az idei első félévet nézzük, 15 ezer fővel nőtt a számuk – figyelmeztetett Lőrincze Péter. Eközben a teljes költségük 90 milliárd forintot tesz ki, s hogy érzékelhető legyen, mekkora ez az összeg, összehasonlításként: ez a házi- és gyermekorvosi ellátásra szánt éves keret kétharmadát teszi ki!

A közigazgatási területen (például a haderőnél, társadalombiztosításnál) dolgozók létszámáról pontos képet ad a statisztika. Európai összehasonlítás szerint a hazai foglalkoztatott-létszám messze az uniós átlag felett van. Nálunk a teljes foglalkoztatáson belül a közigazgatási dolgozók aránya 8 százalék, miközben a szomszédos Ausztriában 6,4, Olaszországban 6,1, Hollandiában 5,9 százalék. De a velünk együtt csatlakozó országok között is lényeges az eltérés, Lengyelországban például 3 százalék. A magyar arányt csak Spanyolország és Belgium közelíti meg, ahol viszont a föderális államberendezkedés indokolttá teszi a magasabb közigazgatási létszámot. A százalékok mögött minden esetben több tízezer – 70–184 ezer – fő húzódik meg, tehát az európai átlagnál ennyivel többen dolgoznak nálunk a közszférában. 

Más megközelítésben a teljes állami szektor 44 százalékban részesedik a teljes foglalkoztatásból. Az átmeneti országokkal összehasonlítva kiderül, hogy csak Kazahsztán, Azerbajdzsán és Belorusszia dicsekedhet hasonló arányokkal. A cseheknél csak 23 százalékról beszélhetünk. A magyar 44 százalékkal a fejlett piacgazdaságú országokra jellemző 20 százalék vagy ennél alacsonyabb arány áll szemben. A hazai sajátságos értékeket csak Svédország és Norvégia közelíti meg, tehát az állami szféra nagy szerepe és a magas, 51 százalékos újraelosztási arány, illetve a munkáltatói terhek mind egy jóléti állam képét mutatják – tegyük hozzá gyorsan, megfelelő gazdasági háttér nélkül.

Mindezek miatt a határok májusi megnyitása előtt különösen hangsúlyt kell helyezni az imént vázolt helyzet révén előállt, romló versenyképesség javítására – mondta Lőrincze. Intő jelnek kell lennie, hogy ma már Szlovákia is megelőz minket a versenyképességben – tette hozzá. 

Az elmúlt években egymás után születnek olyan adatok, melyek gyorsuló ütemben apadó külföldi befektetésekről árulkodnak, miközben a volt szocialista országokba egyre nagyobb tőke érkezik. Szlovákia jövőre bevezeti az egykulcsos, egységesen 19 százalékos személyi jövedelemadót, ami tovább javítva a versenyképességet egyre nagyobb konkurenciát jelent Magyarország számára is. 

A VOSZ arra figyelmeztet, hogy a túlsúlyos állam bérköltségigénye miatt romlik a versenyképességünk, elveszítjük azt az előnyt, amit 1990 óta élveztünk, nem gyorsulhat fel a lakosság bérfelzárkóztatása, a modernizáció, a növekedés. A helyzetünk ezért régiónkban kritikussá válhat. Olyan, rendszerváltoztatással felérő programot kell tehát elindítani – érvelt Lőrincze –, amelynek révén lényegesen csökkenhet a lakosságon és a vállalkozókon levő teher, és beindulhat a versenyképesség javítása, dinamikus beruházások jöhetnek létre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!