hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Balaton elrablása?

2003. 05. 26.
A közhiedelemmel ellentétben a Balaton vízterülete nem a természetes apadás miatt csökken. A kormány hozzájárulásával befektetői csoportok a tó lecsapolásából keletkező partszakaszon, annak teljes hosszában jól jövedelmező szórakoztató központokat kívánnak építeni. A természetes környezet szétbuldózerolásával, a teljes partszakasz körbebetonozásával bájos kis akváriumot készülnek kialakítani a közkedvelt tóból – állítják a Balatont féltő zöld szervezetek képviselői. Az ügyben illetékes miniszteri biztos agyrémnek tekinti a zöldek aggályait.



Strandolók a Balatonban képződött homokpadon. Sekélyes örömök Fotó: MTI

A nyár közeledtével újból a figyelem középpontjába kerül a "magyar tenger". Az utóbbi években a Balaton drasztikus vízszintcsökkenésétől volt hangos a média, amit szakemberek a legkülönbözőbb okokra hivatkozva igyekeztek magyarázni. A tó szerelmesei azonban nem érték be a tudományos kifogásokkal, a csapadékhiányra való hivatkozásokkal, így több alkalommal is értetlenségüket fejezték ki, hogy az ugyanolyan időjárási viszonyokat elszenvedő Velencei-tó és Fertő-tó vajon mért nem küzd hasonló problémákkal. 

A Balatonért Civil Egyesületek nevet viselő, civil szervezeteket tömörítő társaság februárban indította útjára a Balaton megmentéséért folytatott aláírási kampányát. Céljuk, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a Balaton partvonal-szabályozására vonatkozó kormányrendeletet vonja vissza, és az Országgyűlés tárgyalja újra a Balaton-törvényt. 

Az úgynevezett Balaton-törvényt még 2000-ben, az Orbán-kabinet idején fogadták el, most a Medgyessy-kormány által hozott kormányrendelet pedig megvalósítja.

"Lényegében minden párt benne van az ügyben. Még 

a Fidesz hozta a törvényt, a mostani kormány pedig 

a végrehajtást rendelte el" – sejtetett konspirációt a Heteknek Zsigovits Edit, a Balatonért Civil Egyesületek szóvivője. Zsigovits szerint a kifogásolt kormányrendelet következtében a tóparton kilencvenkilenc kikötőt, jacht klubokat, illetve különböző szórakoztató centrumokat kívánnak létrehozni. Könynyen kiszámítható, hogy ha ez megvalósul, két kilométerenként kikötőkbe fogunk botlani a part mentén – panaszolta. A környezetvédők vérlázítónak tartják, hogy az említett beruházások érdekében az elmúlt években a Balatont tudatosan lecsapolták, hogy így nyerjenek part menti száraz területeket az új komplexumok számára. Az elmúlt évek aszályos időszakaira vonatkozó szakértői utalásokat pedig kacsabeszédnek tartják.

Szabó Mátyás, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, egyben a Balatonnal kapcsolatos ügyek miniszteri biztosa kérdésünkre nem tagadta a Balaton lecsapolásának hírét. Mint mondta, 2000-ig a tó 60 százalékát leengedték a Sió-csatornán. A zöldek értetlenségére reagálva kifejtette, "ha annak idején nem eresztjük le a kifogásolt 1,2 milliárd köbméteres vízmennyiséget, Siófoknak jó esélye lett volna rá, hogy jelentős részét elönti a Balaton. Ki gondolta volna akkor, hogy ilyen aszályos idők következnek, másrészről, hogy 2003-ban valaki tudatos károkozással fog minket vádolni e miatt" – érvel Szabó Mátyás.

A környezetvédők ezt nem fogadják el, szerintük "a Balaton-rehabilitációra keresztelt kormányprogram egyértelműen a tó halálához fog vezetni, függetlenül attól, hogy milyen gazdasági lobbi van a beruházások mögött. Ez a tó most az agónia pillanatában van, legmélyebb pontja is alig éri el a három métert, egyre jobban mocsarasodik. Ha úgy körbebetonozzák, ahogy a tervekben szerepel, a tónak nincs hátra több öt évnél" – ad hangot aggodalmának a szóvivő. Szerinte, ha valaki pár éve tóparti nyaralót vásárolt magának, lehet, hogy rövid időn belül a telke és a tó közé épített diszkót megkerülve tud csak lemenni egy hűsítő pancsolásra. Elképzelhető ugyanis, hogy a feltöltött területre – ha technikailag engedélyezik – akár egy tízemeletes szálloda is épülhet. Szabó Mátyás szerint az egész ügy Zsigovits Edit összeesküvés-elmélete, amivel a hölgy egy átfogó korrupciós botrányt akar sugallni. "A Balaton-törvény által előírt partvonal-szabályozási és partrehabilitációs terv elkészítésének célja a Balaton további betöltésének megakadályozása, engedély nélküli betöltések visszabontására vonatkozó mérték meghatározása, és a nádasok feltöltésének és felszabdalásának további megakadályozása. Egyébként pedig a Sió-csatorna zsilipjét a további vádaskodásokat megelőzően lehegesztettük" – igyekezett hárítani a támadásokat a miniszteri biztos. 

Azt, hogy az ügyben kinek van igaza és hogy ki értelmezi helyesen a kialakult helyzetet, egyelőre homály fedi. Egy biztos, ha valaki veszi a bátorságot, hogy nyáron csobban egyet a Balcsiban, felkészülhet egy kisebbfajta iszapfürdőre a sekély vízállásnak köszönhetően.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!