Ahol csődöt mond az állam Fotó: Somorjai L.
A közelmúltban Romániában tizenhárom, Lengyelországban hatvan, Németországban "mindössze" két fő halt meg a hideg miatt: a számok egyértelműen utalnak az életszínvonalbeli különbségekre is. A Budapesti Szociális és Módszertani Központ adatai szerint hazánkban évente mintegy száz áldozatot követel a hideg. Vecsei Miklós hajléktalanügyi biztos adatai szerint idén várhatóan 3,2 milliárd forintot fordít az állam a hajléktalanok ellátására. Ez az összeg 2002-ben 2,3 milliárd, 2001-ben pedig csak 1,8 milliárd forintot tett ki.
Szakemberek becslése szerint 50 ezer hajléktalan él ma az országban, közülük 20-25 ezren húzzák meg magukat a fővárosban. A férőhelyek száma országosan körülbelül
8000, Budapestre 3600 férőhely jut, ebből 1060 az éjjeli menedékhely. A becslések szerint tehát 40 ezer hajléktalan kényszerül saját maga megoldani problémáját. Ezek egy része a legkülönfélébb lomokból, nejlonból, hulladék ajtókból, falapokból összeeszkábált, erdőkben, elhagyott városrészeken felállított kalyibákban él. Tizedik kerületi terepszemlénk során láttunk olajoshordóból átalakított, kályhával fűtött viskókat, sörgyári szellőzőrendszer két-három négyzetméteres bódéiban élő házaspárokat, újságos asztalokon alvó embereket, sőt eredetileg katolikus emlékhelyként funkcionáló, nyitott kőépítményben alvó hajléktalanokat is. Vannak, akik bontásra váró, ablak nélküli épületekben vagy elhagyott vécékben hajtják álomra fejüket, a legszerencsétlenebbek pedig szó szerint a szabad ég alatt töltik az éjszakákat.
Idén átlagosan 64 ezer forintot költ az állam egy hajléktalanra, kire többet, kire semmit, ugyanis nem mindenki veszi igénybe a lehetőségeket, melyeket az alábbiakban részletezünk:
"Fapadosnak" hívják azt az éjjeli menedékhelyet, amely 18 év feletti hajléktalanok és krízishelyzetben lévők egy-egy éjszakás pihenését szolgálja. Az "ideiglenes férőhely" a csak téli időszakban, november 1-jétől április végéig működtetett szállás, a "nappali melegedő" pedig jogszabályban is szereplő ellátási típus, amely napközben a közösségi együttlét, tisztálkodás, pihenés és legtöbbször étkeztetés lehetővé tételére szolgál, krízishelyzetben azonban éjszakára is megnyitható. Noha a jogszabá-
lyok nem rendelkeznek róla, létezik "lábadozó", amelynek rendeltetése a kórházi ellátásra még vagy már nem szoruló, de "utcaképtelen" emberek felépülésére szolgál. Az "átmeneti szálló" és "rehabilitációs szálló" az önállóan munkaképes vagy rehabilitációs jelleg? munkára fogható egyének számára szolgál, és hat hónaptól két évig maradhatnak ott a rászorultak. Az "ápoló-gondozó otthon" azokat a hajléktalanokat látja el, akiknek elhelyezése átmeneti szállón, rehabilitációs szállón nem megoldható, és koruk, egészségi állapotuk miatt fokozott ápolásra-gondozásra szorulnak. Ehhez hasonló a "kiléptető lakás, félutasház" is: az itt tartózkodók képesek az önellátásra, és a kiléptető lakásból kikerülve elhagyják a hajléktalanellátó intézményrendszert. A családok együttes elhelyezése, a fogyatékosok és betegek folyamatos ellátása még nem megoldott.
A hajléktalanellátó intézmények működtethetnek teajáratokat, és végezhetnek utcai szociális gondozást is a folyamatosan utcán lakó fedél nélküliek számára. Erre szükség is van, hiszen a hajléktalanok nagy része inkább az utcán hál, mintsem sorstársaival egy fedél alatt. Ennek oka, hogy egymással is nehezen jönnek ki, a szállókon gyakori eset például, hogy egyik a másikat meglopja. Egy, inkább a nyílt utcát választó hajléktalan hölgy kérdésünkre elmondta, azért nem megy hajléktalanszállóra aludni, mert nem képes "lopni, verekedni, gyilkolni".
Még egy esély
2002. 12. 20. (VI/51)
