A magyar társadalomban a személyiséghez fűződő jogok értéke még nem került a helyére az elmúlt tizenkét év alatt. A magánszféra mint védett érték pont emiatt egészen más kelet-európában és más nyugaton. Ennek egyszer? oka, hogy a kommunista blokk országaiban negyven évig nem létezett magánügy, így a nyugat-európában meglevő természetes tabuk nagy része hazánkban abszolúte hiányzik, lásd például a legtöbb munkahelyen a mai napig nyilvános fizetési listákat. A másik életébe való beavatkozás követelmény volt a régi rendszerben, ezért volt hős
a spicli, aki feljelentette a Szabad Európát hallgató apját.
A valóságshow-kkal tehát egy magyar kukkolási tradíció került a főműsoridőbe, ráadásul olyan nézettségi struktúrában, ahol a két kereskedelmi csatorna nyolcvan százalékos hegemóniával rendelkezik. Erre a helyzetre született egy találó angolszász kifejezés: a "foglyul ejtett közönség". A felmérések szerint összesen mintegy 3,5 millió polgártársunk nézi a két showműsort – és egy részük nem önszántából.
A helyzet tudniillik az, hogy a társadalom nagy részének szórakozási szokásai a tévék köré csoportosulnak, mivel az intelligens szórakozás anyagi feltételei nem minden esetben adottak hazánkban.
Itt merül fel egyúttal a kereskedelmi tévék felelőssége is, amelyek üzleti érdekből azt a látszatot keltik, hogy az élet arról szól, amit ők mutatnak, elzárják a lakosságot az esetleges ellenvéleményektől, és a szabadságot még csak éppen most tanuló magyar társadalomnak azt sugallják az ominózus műsorokon keresztül, hogy egyrészt minden héten ez a hét eseménye, másrészt ez a fajta kukkolás legitim. Mindezzel olyan belső korlátokat döntenek le az emberekben, melyek sok nyugat-európai országban máig szentek.
A Való Világ például nem tudta tartani azt a koncepcióját, hogy ők inkább a szereplők belső világát mutatják majd be: a konkurencia és a profit miatt jött a pornográfia. Az ORTT büntetése nyomán az RTL Klubot sújtó negyedórás "elsötétítés" a műsor jogi képviselője szerint csupán egy férfi tompor bemutatása miatt született meg, amit egyébként a védett időben ilyenkor sugárzott hollywoodi filmekben is szép számmal láthat a csatornát ebben a nézettségi sávban figyelő kétszázezer gyerek. Ők egyébiránt ezt ki is próbálták, mármint a kalandfilm vetítését azon esti órában, mikor a konkurens csatornán a valóságshow megy, de a végeredmény negatív volt, így született a konklúzió: igény van a műsorra.
De ki határozza meg, hogy mit igényel a társadalom, illetve, hogy mi veszélyes a "jónépre"? Hiszen bizonyos körökben arra is van igény, hogy egyes etnikumokat koncentrációs táborokba zárjanak. Jelen helyzetben ráadásul nemcsak az új típusú műsor jelenti a fordulatot, hanem az is, hogy míg korábban csak szűk nyilvánosságot értek el a ízlés- és erkölcsromboló képsorok, most a tévézők jelentős hányadát. Vagyis a fogyasztók életellenes modellekkel szembesülnek. Vajon hány szülőnek támad kedve a műsor megnézése után gyurmázni gyermekével? A dohányreklámok pont a társadalomra gyakorolt káros hatásuk miatt szorultak ki a képernyőről és az utcai plakátokról, noha esetükben is fel lehetett hozni azt a kereskedelmi tévék által hangoztatott érvet, hogy aki nem akar, az nem él vele. A Való Világ és a Big Brother készítői szerint tehát a jog csak abban az esetben avatkozhat be a reality show-k világába, ha valaki bebizonyítja azt, amit a dohányzásról már bebizonyítottak, nevezetesen, hogy a fogyasztóra és annak környezetére egyaránt káros.
Hasonló párhuzam vonható a valóságshow-k és az önkéntes rabszolgaság, illetve prostitúció között, azzal a megjegyzéssel, hogy ha utóbbiaknál a szereplők lemondhatnak személyiségi jogaikról, akkor előbbivel sincs semmilyen probléma. A valóság azonban nem ilyen egyszerű, mivel mindkét fenti esetet szankcionálja a Btk. Ami pedig az önkéntességet illeti, fennáll-e a "vissza nem utasítható ajánlatnál" is? Ma Magyarországon az emberek három dologért mindenre képesek: pénz, hírnév, hatalom. Ebből kettőt felajánlani már a "vissza nem utasítható ajánlat" kategóriába tartozik, emellett az önkéntesség csak vélelmezhető abban az esetben, ha a résztvevő korlátozott annak felismerésében, hogy mi is történik vele valójában. A magánélethez, magántitokhoz, szabad mozgáshoz, tájékozódáshoz – és még hoszszan sorolhatnánk – kötődő jogokról való lemondás kritériuma továbbá, hogy sért vagy veszélyeztet-e társadalmi érdeket. Az egyes embert ugyanis nem lehet megvédeni a jogairól való lemondásának következményeitől, főleg ha tájékoztatták is ezekről, de ennek a társadalomra gyakorolt hatása már vizsgálandó.
A kereskedelmi csatornák inkább a pornóiparral szeretik párhuzamba állítani legújabb portékájukat, persze nem a látnivaló, hanem a szereplők jogainak vonatkozásában. Mint mondják, mindkét területen felnőtt személyek, önként, a következmények ismeretében vállalják a szereplést, a velük aláíratott szerződésben beleegyeztek jogaik korlátozásába. Több alapvető különbségről azonban megfeledkeznek. Ilyen például az, hogy ma Magyarországon nem lehet főműsoridőben pornófilmet sugározni, valamint a pornószínész rövid időre mond csak le bizonyos jogairól, de mozgásszabadsága, tájékozódási joga, személyes szabadsága, a környezetével való érintkezés joga, véleménynyilvánítási joga megmarad. Sokkal kézenfekvőbb ezért mondjuk a szervkereskedelem vagy a tudományos kísérletre pénzért való felajánlkozás adta analógia, melyeket a jog erőteljesen korlátoz. Míg a tudományos kísérlet csupán az önkéntes életében eredményez visszafordíthatatlan változást, addig a reality show-k a Magyarországéhoz hasonló éretlen társadalmakban hagynak kitörölhetetlen nyomokat. A fennen hangoztatott szabadság ugyanis nem képesség, hanem velünk született jog, melyet még meg kell tanulnunk használni.
(A cikk az ELTE Állam- és Jogtudományi karán elhangzott vitaest szerkesztett változata.
A meghívott vendégek: dr. Székely László, a Polgári Jogi Tanszék adjunktusa, dr. Hack Péter, a Büntető Eljárásjogi Tanszék adjunktusa és dr. Gerencsér András, az RTL Klub jogi képviselője.)
2002. 12. 13. (VI/50)
