Utcai árus kínálata Nigériában. Neki nincs fölös százmilliója Fotó: Reuters
Az egyik típuslevélhalmaz az 1998-ban meghalt nigériai elnök, Sani Abacha "családtagjaitól" származik. E levelekben az egyetlen hihető közös pont az elnök halálának időpontja: 1998. június 8., amikor is Abacha 54 éves korában egy szívroham következtében elhunyt. A "családtagok" erről hitelesen számolnak be, a további információk azonban nehezen hihetőek. Az e-mailek szerint, amelyeket a néhai elnök fia, felesége és fiának nagyon közeli barátja írtak, az elnöknek hatalmas vagyona volt. A levélírók azonban eltérően ismerhették az elhunyt vagyoni helyzetét. A legnagyobb vagyonról a tábornok "fia" számol be, a legkisebbről pedig érdekes módon a "felesége". A levelek szerint a családtagok az elnök halála után, hozzájutottak az elnök vagyonának egy részéhez, de a jelenlegi kormány szankciói miatt nem tudják elhagyni az országot, ezért egy külföldi partnerre volna szükségük, aki bizonyos százalék ellenében segítene a vagyon kimentésében, majd befektetésében. A levelek általában a teljes vagyon 25 százalékát ígérik a vagyon kimentésében segédkezőknek, ami a legrosszabb esetben is néhány millió dollár. Ehhez persze van egy pár tennivaló, meg némi költség: ki kell fizetni néhány ezer dollár ügyintézési meg ügyvédi díjat, de persze az út végén ott várnak a dollármilliók. Vagy nem.
Ha összeadjuk az összes hasonló jelleg? levelet, amelyek mindegyike más-más név alatt ugyan, de hasonló jelleg? történetről számol be, érdekes kép rajzolódik ki a szemünk előtt: mindezek szerint Nigéria olyan ország, ahol százával élnek az útlevelüktől és mozgási szabadságuktól megfosztott milliomosok.
A történet a legtöbb esetben itt véget is ér, a legtöbben ugyanis megérzik vagy tudják, hogy ez a húszas évek úgynevezett "spanyol fogoly"- történetének modern verziója csupán. Az Egyesült Államokban az első világháború után terjedt el az átverésnek ez a módja: a gyanútlan személlyel elhitették, hogy egy gazdag örökös raboskodik egy spanyol börtönben, kiszabadításához pénzre volna szükség, amelyet kiszabadulása után majd többszörösen visszafizet. A jutalom persze elmaradt, a segítséget kérő gazdag spanyol fogoly ugyanis csak a csalók fantáziájában élt.
A "spanyol fogoly"-szer? történetek modern nigériai verziói a hetvenes években jelentek meg az amerikai postaládákban, helytelen angolsággal megírt, rosszul fénymásolt levelek formájában. A technikai fejlődés azonban felvirágoztatta az "iparágat", a nyolcvanas években már telefaxüzenetekben keresték a milliók kimenekítésére vállalkozó gazdasági partnereket, az internet berobbanásával pedig lezajlott az iparág forradalma. Ugyanis míg a levelek fénymásolása és faxolása viszonylag költséges és időigényes folyamat volt, addig az interneten keresztül levelek százait lehet egy óra alatt elküldeni, minimális költséggel.
Nem csoda, hogy a csalóiparág fellendülése infrastrukturális fellendülést is hozott. 1996-ban nemcsak az internet, hanem a saját otthoni telefon is ritka volt Nigériában ez azóta sokat változott. Az elmúlt három évben elsősorban a csaló e-mailek küldésére szakosodottaknak köszönhetően Lagosban, de az egész országban is rohamosan megnőtt a kiberkávézók száma. Az amerikai titkosszolgálat becslését tekintve ez egyáltalán nem meglepő: adataik szerint a csalók évenként mintegy 100 millió dollárért neteznek. Az általuk elküldött e-mailek száma 2001-ben 900 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
E hatalmas levéláradat végül kiváltotta az Egyesült Államok hatóságainak haragját: a kormány felszólította Nigériát, hogy akadályozza meg a csalóágazat tevékenységét, ellenkező esetben gazdasági szankciókkal sújtják az országot. A kormány fellépése érthető, hiszen a hivatalos (bevallott) adatok szerint a tavalyi évben 16 amerikai állampolgár mintegy 345 ezer dollárja bánta a meséknek való felülést, a valós számok azonban jóval magasabbak lehetnek, hiszen sokan szégyellik elmondani a hatóságoknak, hogy elhitték a "szigorúan bizalmas" megjelöléssel küldött e-mailek történeteit. A becslések szerint a valós kár az Egyesült Államokban több tízmillió dollárra, Angliában pedig mintegy 24 millió fontra rúghat.
2002. 11. 15. (VI/46)
