Nem működik sem az elrettentés, sem az önkorlátozás
Az elmúlt évtizedben 18 százalékról 2,5 százalékra esett vissza a közszolgálati adókon a gyermekműsorok aránya, ráadásul a gyerekcsatornák is ontják magukból az erőszakot, pedig az humoros rajzfilmek formájában is éppen annyira károsító, mint kemény akciófilm változatban – hangzott el nemrégiben azon a konferencián, melyet a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium kezdeményezett szociológusokkal, civil szervezetekkel és a média képviselőivel, a tévén keresztül sugárzott erőszak visszaszorításáról.
Magyarországon és szerte a világon rendkívüli módon megnőtt a különféle korosztályok tévénézéssel töltött ideje, ez vált az első számú szabadidős tevékenységgé – erősítette meg Kotroczó Róbert, az RTL Klub vezető munkatársa.
Az embereket viszont meglehetősen nehéz kívülről befolyásolni, hogy mit nézzenek, és mit ne. Az önkorlátozás legalább annyira a felnőtt társadalom kötelessége is, mint a médiaformálóké.
Felmérések szerint a nézői önkorlátozás az iskolázottabb rétegekre jellemző, ők ugyanis meglehetősen sajnálják az időt a tévénézésre. Olyannyira, hogy nem ritka jelenség – persze leginkább egy szűk értelmiségi réteg körében – a tévé nélküli háztartás. Arra a kérdésre: "Megfelelően tájékozott és életképes lesz-e az a gyerek, aki nem néz tévét?", a konferencián részt vevő egyik családos műsorkészítő, akinek saját bevallása szerint szintén nincs tévéje, elmondta: maximálisan, sőt az átlagnál életképesebbek és naprakészebbek a gyerekei, hiszen ők is követik az újságokat, rádiót, internetet, és legfőképpen sokat beszélgetnek otthon a szüleikkel.
Ez persze nem várható el minden szülőtől manapság, de a médiában látottakkal kapcsolatos állandó eligazítás a szülő – vagy legalább a pedagógus – részéről elengedhetetlenül fontos lenne a kiskorúak számára. Különösen, hogy megengedik nekik azoknak a felnőtt műsoroknak a megnézését is, amit még saját maguk is károsnak és rossznak ítélnek – amint az egy nemrégiben általános iskolások szülei között végzett kutatásból kiderült.
A televízión keresztül vágatlanul áradó erőszak- és szexhullám egyébként nem csak nálunk borzolja a kedélyeket: világszerte komoly viták folynak a kereskedelmi adók tevékenységéről. Bár kétségtelenül szükség van a minél pontosabb jogi korlátozásra, sokkal inkább a civil ellenállás s az ennek megfelelő bírói gyakorlat terelheti mederbe a média működését. Pozitív példák erre a skandináv országok, negatív példa Magyarország, ahol – bár a jogszabályok terén EU-szint? korlátozás van érvényben – gyakorlatilag teljes mértékig semmibe vehetők a törvényi előírások és etikai normák. Reggel 5 és este 23 óra között tilos a gyerekek személyiségfejlődésére károsan ható műsorok – beleértve filmelőzetesek, híradóbetétek stb. – sugárzása, azonban például a tv2 kifizeti inkább a bírságot, aláírja a szándéknyilatkozatot – aztán másnap délután ugyanott folytatja a Big Brothert, ahol előző nap abbahagyta.
Figyelembe kellene venni a híradások során szerepeltetett fiatal- vagy gyermekkorú áldozatok és elkövetők személyiségi jogait is, és nem csupán akkor, amikor jól szituált középosztálybeliek az érintettek. Herczog Mária szociológus aláhúzta: a médiának óriási a felelőssége, hogy miként tálalja ezeket a sztorikat. Sajnos puszta bulvártémákként kezeli őket anélkül, hogy felhívná a figyelmet arra: el lehetne kerülni a tragédiákat. Ehhez viszont kérdőre kellene vonni a felelős politikusokat, rá kellene mutatni az oktatási, szociális vagy egészségügyi szférán belüli, gyakran tarthatatlan állapotokra, melyek rendre megtalálhatók egy-egy súlyos gyermekbántalmazási ügy hátterében.
A szakemberek megoldásként a független, csak a parlamentnek felelős gyermekjogi ombudsmanhálózat mielőbbi felállítását javasolják.
Nem működik sem az elrettentés, sem az önkorlátozás
2002. 10. 31. (VI/44)
