Ezek egyikét Szántó rögtön cikkének Jeruzsálemre vonatkozó, az alaphelyzetbe bevezeto körülírásában nyújtja: "A világ köztudatában, a bibliai ismeretek nyomán, Jeruzsálem ostörténete a zsidókhoz kapcsolódik." Noha igaz, hogy a keresztény misszió a szélrózsa minden irányában terjesztette az Írást, azért a "legtávolabbi szigetek lakóiig" még nem hatolt el szava. Ha a világ minden további nélkül azonosítható volna a föld bibliai "ismeretektol" már bevilágított körével, vagyis egyszerre csak egy világ volna, akkor a közel-keleti konfliktus valóban az lehetne, aminek világunk "felvilágosult" része látni szeretné: a súlyos politikai konfliktusok egyike. A modern, gazdasághitu emberiség ma két, egymással küzdo pártra tunik szakadni: globalistákra és antiglobalistákra, eközben azonban – közös hitükbol fakadóan – nem kételkednek a világ egységében. Jeruzsálem tulajdonjogának nyitott kérdése ezért jel: a világ nem egységes voltának eltagadhatatlan jele, amely azonban értelmezhetetlen a világ már megvalósult egységének hívoi számára.
A Bibliát ókortudományi ismeretek tárházának tekinto szekularizált Nyugat felé a palesztinok egy része – nyilván az iszlám felol szekularizáltnak látszó keresztény része – elvi engedmény gyanánt a filiszteusok leszármazottjának nevezi magát, ahogy ezt Szántó is megemlíti, "nemzeti mitológiának" minosítve azt, s e gesztussal fél lábbal belépve a "Ki volt itt elobb?" Európából is értheto világi-történeti diskurzusába. Csakhogy Iránt, a szaudiakat, vagy a militáns iszlám egyéb eroit a legcsekélyebb mértékben sem érdeklik a Koránban sehol nem említett filiszteusok. Nem az egykori filiszteus háborúk hajdani – és egyedül a Bibliából ismert – végkimenetelét óhajtják megváltoztatni, és az ellenkezojére fordítani: ez ugyan orültség volna, de egy egységes, közös világon belüli orültség. Ok azt a világot akarják minden tárgyi – és két lábon járó emberi – bizonyítékával együtt megsemmisíteni, amelyben e háborúk valamikor végbementek, és a saját világukkal helyettesíteni.
A már létezo, valóságosan egységes világhoz fuzodo tévedés Szántó egész írásán végighúzódik: "A város partikularizmus és univerzalizmus egyideju szimbóluma – más is így tekint rá." A szerzo itt is adósunk marad annak kifejtésével, ki az a "más is". A földön élo 1,2 milliárdnyi muszlim bizonyosan nem, a többi, a Bibliától még vallástörténeti értelemben is érintetlen embervilágról nem is szólva. Hogy a bibliai "üzenetet", vagy akár csak annak a világban megnyilvánuló természetét helyesen adja-e vissza univerzalizmus és partikularizmus paradox egységeként történo megfogalmazása, számomra felettébb kétes. Az emberiségnép majdani messiási megvalósulása nem azonos a racionalizmus "univerzalitás" fogalmával: ennek az embernépnek ugyanis nem akcidentális, hanem lényegi vonása lesz az "Isten elott állás". Ez teszi valóságosan egy néppé, nem a partikuláris népek egymás közti testvéri érzülete. Minden partikuláris földi birodalom szívesen válna az egyetlen, mindent átfogó világbirodalommá, ilyenkor azonban egy másik "üzenetet" követ.
Isten és ember – kizárólag a hit számára feltáruló – viszonyának paradox realitása, vagy hogy teológiához közelebbi megfogalmazással éljünk: végtelen szeretet és végtelen igazságosság paradox egysége talán többet árulna el konkrétan a bibliai "üzenetrol". De még ha Szántó nyomán el is fogadnánk, hogy Jeruzsálem városa szimbólum, méghozzá "partikularizmus és univerzalizmus egyideju szimbóluma", bár szerintünk csak kevesek számára az, még mindig nyitva maradna az a súlyos kérdés, miszerint egy szimbólum szimbólumként oly módon való komolyan vétele, hogy azt megterheljük egy szimbólum alatti realitással – például egy ENSZ-székházzal –, mennyiben képes hozzájárulni a szimbólum nem-szimbolikus realitássá változtatásához. Tömörebben fogalmazva: az egész emberiség mint egy nép messiási szimbóluma valósággá teheto-e valamely szimbolikus intézkedéssel? Még élesebben fogalmazva: vajon foállású állatidomár tevékenységére gondolt-e Ézsaiás, amikor arról beszélt, hogy "a farkas és a bárány együtt legelnek" majd?
Hogy Szántó – oly sokakhoz hasonlóan – nem hajlandó a szituáció egészének maradéktalan, vallási súlyú komolyan vételére, abban is megjelenik, ahogyan az általa "világnak" nevezett valamit valójában sosem összegzi azzá az egyetlen összefüggéssé, amelyként pedig létezik. A föld roppant részét kitevo iszlám világ fékezhetetlenül növekvo zsidógyulöletére alig veszteget szót, nyilván, mert nem érzékeli meghatározó súlyúnak az általa – tévesen – már valóságosnak tudott "világban", valamint, mert a történelmi múlt továbbhatásának pszichologizáló magyarázatai, melyekkel általában operál, itt csodöt mondanának. Ugyanakkor – teljes joggal – sorra veszi a nyugati világban dúló – Izraelt részben ürügyként használó – hagyományvezérelte, és politikai-gazdasági motívumú, érdekvezérelte zsidógyulöletet, majd mindezeket az elemeket nem egyesíti világfogalmában egyetlen összefüggéssé, hanem az ENSZ-nek, ami maga nem egyéb, mint a fentebb leírt – és az "üzenettel" szemben alapvetoen ellenséges – világ intézményesen szervezett formája, javaslatot tesz a körülgyulölt üzenet megvalósítására. Az olvasó ámulva csóválja a fejét, miért nem akadt senki, mondjuk Hadrianus tanácsadói között, aki az akkor már sokadszor ismétlodo közel-keleti konfliktus láttán felvetette volna a római szenátus áthelyezését Jeruzsálembe, kiegészítve azt egy júdeai-római-görög vegyes magisztrátussal. Szántó nyilvánvalóan nem akarja tudatosítani, hogy az ENSZ semmivel sem kevésbé "világ", mint a Római Birodalom volt. Világ, azaz: a bibliai "üzenettel" szemben annak a "természetes" – nem kinyilatkoztatott – üzenetnek a hordozója, amely szerint o az univerzalizmus és partikularizmus igazi, mert politikai egységének hordozója, nem pedig az a babonás csürhétol lakott vidéki kisváros.
Világfogalmának elmosódottságát tanúsítja a szerzo akkor is, amikor leszögezi, hogy az immár ENSZ-székhellyé vált "Jeruzsálem esetleges jövobeli támadói
ezután a civilizált világ egészével, a nemzetek közösségével kerülnének szembe." Mintha ezek az "esetleges" támadók nem volnának maguk is a nemzetek közösségének megbecsült tagjai, mintha e támadók nem ugyanannak a világnak volnának részei, amely éppen az "üzenethez" képest, és azzal szemben alkotja a történelmi világot! Mintha az ENSZ Közgyulését nem volna képes szinte bármikor eltéríteni ötvenhét, az iszlám világhoz tartozó állam, vagy az a Biztonsági Tanács, amelynek állandó tagjait zömmel az köti le, hogyan gyarapíthatnák pozícióikat egymás rovására ebben az iszlám világban. Mintha a megválasztását vagy újraválasztását célba vevo fotitkárnak nem ezt a világot kellene megnyernie magának.
A történeti idoben a megoldást természetesen a politikai univerzumon belül vagyunk kötelesek keresni. Ám az üzenet majdani valóságának álmát folytonos és feszült figyelemmel kell megkülönböztetnünk a világ saját, önmagáról szott álmától: nem az ENSZ fogja "az Úr hegyére" gyujteni a népeket. Nem utolsósorban azért, mert bár szája van, de nem szól, szeme van, de nem lát.
(A szerzo vallásfilozófus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense)
2002. 09. 27. (VI/39)
